nlc.hu
Család
Sokkoló és megalázó mondatok magyar orvosoktól

„Hétfőn jöjjön be, addigra úgyis elvetél” – Mondatok a magyar egészségügyből, amelyek kifacsarják az ember lelkét

Megalázó és érzéketlen mondatok a magyar páciensek legkiszolgáltatottabb pillanataiból, amikor az orvosok a reményt jelentenék.

Mi volt a legdurvább mondat, amit orvos mondott neked? Milyen érzéketlen, megalázó, sokkoló megnyilvánulással találkoztál?

– kérdeztük olvasóinktól néhány napja az nlc Facebook-oldalán. Nem az orvosok vagy az egészségügyi dolgozók elleni hangulatkeltés volt a célunk, hiszen nem vitás, hogy nap mint nap nehéz körülmények között gyógyítanak és életeket mentenek. Ám ahogy a több ezer hozzászólás is mutatja, előfordulnak olyan esetek, amikor egy téves diagnózis, egy rosszul megfogalmazott mondat, az emberség vagy a legalább látszólagos együttérzés hiánya teljesen összetöri a beteg lelkét.

Mindez – ahogy az egyik kommentelő fogalmazott – a legkiszolgáltatottabb pillanatainkban történik, amikor az orvosok a reményt jelentenék. Talán nem véletlen, hogy sok hozzászólás a szüléshez, a gyerekvállaláshoz és nőgyógyászati vizsgálatokhoz kapcsolódott, amikor még több empátiára lenne szükség. Összegyűjtöttük a legmegrázóbb kommenteket. 

Elhunyt családtagok

„A trombózissal kórházba kerülő végstádiumú tüdődaganatos édesapámat, akit a tavaszi influenzajárvány idején külön orvosi engedéllyel mindennap látogattunk, és minden földi jóval elláttunk, a helyettesítő »kedves« doktornő lehajléktalanozta. Amitől mi is és édesapám is lesokkolódtunk. Alig tudtuk benne is és magunkban is tartani a lelket, és ez még hiányzott. Ránk förmedt, hogy miért látogatjuk? Hiszen nem haldoklik. Ez márciusban történt. Májusban sajnos elveszítettük őt. Úgyhogy akkor ott azt kívántam, hogy semmi rosszabbat ne kapjon a doktornő, de élje át azt a fájdalmat, amit szavaival nekünk és édesapánknak okozott.” (Andrea)

„Az anyukám az intenzív osztályon – váratlan infarktus következtében – elhunyt. Mikor mentem látogatni, az orvos állt az ajtóban. Mondtam, hogy kihez jöttem, erre azt válaszolta: »ja, a ……-né, az azt hiszem, meghalt!«” (Klári)

„Professzor asszony a kórházban… A Férjem volt melanomás, csak beszélni szerettem volna vele, az orrom előtt vágta rá az arcomra az ajtót, az orchidea, amit neki vittem, leesett a földre, a táskám kiborult, fájt az arcom az ajtótól, azt se tudtam hova kapjak! Cseppet sem volt megalázó a teli várakozóban! A Férjem 4 éve meghalt a melanoma áttétei miatt… 48 éves volt!” (Szilvia)

„Az egyetlen gyermekünket születése után genetikai vizsgálatra küldték. A genetikus mozdulatai, nézése egy életre belém ivódtak, amilyen megvetéssel nézte a mi Kicsikénket, akit mindennél jobban szeretünk. Akkor a vizsgálatok nem mutattak ki semmilyen rendellenességet, csak 11 év múlva. A másik nagyon durva 8 hónapja történt. A férjem nem élte túl a tervezett szívkatéterezését. Az orvos azzal »vigasztalt«, örüljek, hogy nem kellett magatehetetlenként ápolnom.” (Ilona)

„»Ugye tudod, hogy anyukád meg fog halni?« 13 éves voltam, amikor anyukámat hordágyon vitték ki a lakásból… Csak álltam a csapnál, és sírtam.” (Erika)

Amikor mamám demens volt és haldoklott, az egyik orvos odajött hozzám a sürgősségin, és azt mondta: »Nem érdemes ennyit foglalkozzon a nagyanyjával, ő már nem a maga nagyanyja, csak egy test egy bomlott elmével.« (Rita)

„Anyukámnál szeptember végén (2010) tüdőrákot állapítottak meg négy áttéttel… A liftben annyit odaböfögött, mert nem ért rá az orvos, hogy »az ön édesanyja nagyon hamar el fog menni«, és ki is szállt a liftből… Se kérdezni, se lereagálni nem volt idő meg szikra… Két hónapra rá elhunyt Anyukám. 51 évesen.” (Orsolya)

„Hogy reggelig meg fogok halni. Ezt kb. 24 órával az első gyerekem születése után. Ennek, hála Istennek, immár közel 24 éve. De sosem felejtem el az érzést.” (Gyöngyi)

Rémült nő a műtőben

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Magának sosem lesz gyereke!

„Méhen kívüli terhes voltam. Műtét után azt mondta az orvos, hogy soha nem lehet gyerekem. Azóta 3 csodálatos gyermek édesanyja vagyok.” (Piroska)

„Endokrinológus professzor mondta: »ilyen hormonzavarral soha nem lesz terhes«. Három gyönyörű gyerekem van!” (Renáta)

„12 évesen két orvos beszélt mellettem (kórházban voltam), és sajnálkozva mondták, hogy nagyon kár, valószínűleg gyereke sem lehet majd… A jó hír, hogy 32 évesen anya lettem, van egy egészséges hároméves fiam.” (Emese)

„»Természetesen úton soha nem lehet gyermeke!« S láss csodát, természetes úton lett meg a lányom.” (Ágnes)

„Mikor kiderült, hogy úton az első lányom, endokrinológushoz mentem a Letroxot (pajzsmirigyhormon – a szerk.) beállítani. Mondta, hogy nyugtával a napot, mert a hashimotosok x százalékának a terhesség vetéléssel zárul… Nem esett jól a »pozitív« hozzáállása. Válaszom annyi volt, hogy hiszem, hogy jó helyen van idebent, s minden rendben lesz! Így is történt, s azóta 8, illetve 6 évesek a lányaim.” (Krisztina)

Magának nem lehet gyereke, ne is erőlködjön! 15 éves voltam, túl egy petefészek-eltávolítás után daganat miatt. Az élet rácáfolt, 5 gyermekem és öt unokám van! (Anikó)

„Senki se adja fel a reményt… az hal meg utoljára… Nekem 16 évre lett gyermekem! Öt lombik. Előtte 13 inszemináció… S lőn… van egy csodás 26 éves lányom.” (Ildikó)

Úgysem marad életben!

„Rólam mondta az édesanyámnak egy orvos, »úgysem éri meg az egyéves kort«. Nemrég ünnepeltem a 76. születésnapomat!” (Márta)

„Amikor az újszülött kislányom a kórházban végigaludta az 5 napot, amíg bent voltunk, mert 45 fok meleg volt a kórteremben, és szinte beájult a hőségtől, 2 perc szopizás után a gyerekorvos a »pofámba« vágta, hogy amelyik baba nem érdeklődik a világ iránt, az beteg… Ez a »beteg« gyerek 2 éves koráig szopizott. Most 11,5 éves, évente max. kétszer van megfázva, egészséges, okos, ügyes.” (Dóra)

„Hazaviheti a gyereket, vagy megmarad vagy nem! Ekkor 20 éves, első babás anyuka voltam. Megmaradt, most lesz nála unokám.” (Csilla)

„Amikor kiderült, hogy várandós vagyok, csak annyit mondott az orvos, ki tudja, él-e magzat vagy sem. Három és fél évesek vagyunk.” (Viktória)

„Családban van genetikai betegség, és a genetikus mondta, hogy mindenképp vetessem el, mert úgyis beteg lesz a kislányom, nem hallgattam rá, persze makkegészséges kislányunk lett.” (Margit)

„33 éves voltam, mikor kivették az anyaméhem, majdnem 20 kilót fogytam három hónap alatt! Az orvosom közölte velem, hogy meg fogok halni! Azóta eltelt 15 év!” (Edina)

Ha megtartja ezt a babát, elveszíti a méhét és a baba különben is meg fog halni, mert életképtelenül fog a világra jönni. Ezt úgy mondta, mintha egy üres tejesdobozt akarna velem kidobatni. Az életképtelen gyerekem idén lesz 22 éves, köszöni, jól van. (Anita)

„»Hétfőn jöjjön be, addigra úgyis elvetél.« Péntek volt, máshova mentem, még aznap. 23 éves a fiam.” (Kornélia)

„Nagyon tervezett kisfiam 5 héttel hamarabb volt kíváncsi a világra. Három napig hagytak vajúdni tüdőérlelőkkel. A szülésznő érzéketlenül odavágta, hogy »remélem, tudja, hogy ennek a gyereknek csak 50 százaléka van a túlélésre?« Hat hónapig küzdöttünk a sárgasággal. A fiam 21 éves, érettségizett, szakmái vannak és egészséges. Nem az orvosokon múlott…” (Mónika)

Anyák és babák

„»Nem sok baja van a babának, csak értelmi fogyatékos.« Abban a pillanatban elsötétül előttem a világ, és összerogytam.” (Tímea)

„Amikor a fiam született, első gyerekes anyukaként nem volt tapasztalatom szoptatásban. Kerestük a kényelmes pozíciót, többször próbáltam és nem sikerült. Erre bunkón beközölte a nővérke, hogy én vagyok béna hozzá, ne erőltessem, mert úgysem fog menni, jó lesz annak a gyereknek majd a tápszer. Később beért a szülésznőm is, aki türelemmel megmutatta, segített mindenben. Hála ennek a segítségnek, 2 évig tudtam szoptatni a fiamat.” (Nikoletta)

A legelső babám súlyos beteg volt, így nehezen, de a műtét mellett döntöttünk. Bent a műtőben az orvos annyit vágott hozzám, hogy: »ez jobb, mint a gumi?«. (Krisztina)

„A második babámmal voltam terhes, amikor spontán elvetéltem, és már majdnem elvéreztem! Segítséget kértem, mire a nővérke azt mondta, nem kellett volna egész éjjel kefélni, és akkor most nem lennék terhes! Mindezt pofátlanul az arcomba vágta! Ekkor már az életemért küzdöttem! És ez még csak a kezdet volt.” (Etelka)

Egyedül egy betegszobában

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

„Megszületett a kislányom, az orvos elkezdett összevarrni. Nagyon fájt! Sajnos a gátmetszés ellenére is repedtem. A szülésznő (tünemény volt) is szólt az orvosnak, hogy fáj az anyukának. Azt válaszolta az orvos neki, majd nekem is, hogy bírja ki, ha a szülést kibírta! Hazajövetelünk napján annyit mondott a szülésznő, hogy »maga nagyon erős édesanya lesz az életben is, mivel érzéstelenítés nélkül kibírta, míg a doktor úr összevarrta«! Ez már 30 éve történt, de a mai napig fülemben cseng ez a mondat.” (Kata)

„Nem doki, csecsemős nővér: »hazaviszi vagy itt hagyja??« (Down-szindrómával született a fiam). Mondtam neki húzzon innen, mert kivágom az ablakon úgy, hogy csattan a betonon. Akármilyen a gyermekem, az enyém, és hazaviszem.” (Erika)

Úgysem sikerül!

„A szülőszobában, 3 perces fájásoknál az orvos azt mondta, hogy »úgysem tudja megszülni«. Már volt egy 2 éves kisfiam, aki császárral született. De megcsináltam! Azért is spontán szültem.” (Marianna)

„Az orvos megállapította, hogy a kislányom majdhogynem siket. Átadta a papírokat azzal, hogy »menjenek, majd kiírják a hallókészülékét, én nem tudok ezzel tovább foglalkozni!« A lányom 3 éves körül volt, alig tudott beszélni, szinte csak babanyelven. Egy adjunktus újravizsgálta, elmondta, hova kell menni, mi a teendő. Vizsgálatok során után egy szurdopedagógus odaadó, szeretetteljes munkája és az egész családnak köszönhetően gyermekem beszéde, tanulási képessége, lelki traumák ellenére is rengeteget fejlődött. Gimnáziumba jár, végzős tanuló, egyetemre készül.” (Zsuzsanna)

„Nem fog már többet táncolni (saroktörés). Járni is és táncolni is tudok.” (Karola)

„18 éves koromra lebénulok, ágyhoz leszek kötve, ekkor voltam 14 éves… Amikor a tizedik kilométeremet futottam, 20 évvel később, eszembe jutott ez a történet, és az is, hogy bebizonyítom újra, hogy képes vagyok meggyógyítani magam.” (Krisztina)

Hova tűnt az emberség?

„Huszonéves koromban két kisfiam volt. Az egyikkel ügyeleten ültem, mikor a nőgyógyászom (akinél születtek) épp azon a folyosón ment el, és flegmán megjegyezte: »Tán csak nem megint terhes??« Soha nem felejtem el ezt a BUNKÓSÁGÁT! 5 ÉRTÉKES Gyermekem született!” (Berta)

„Nagy test, nagy élvezet!” (Gabriella)

„A maga eddigi vizsgálatai 2 millióba vannak a tb-nek! (36 éve fizetem a tb-t)” (Ildikó)

„Szemészorvosi vizsgálat utáni diagnózis: »Nincs a maga szemének semmi baja, de fogyjon le!«.” (Judit)

„Apukám kórházban, vizit van. »Doktornő! Nagyon fáj a lábam!« »Sajnos nekem is« – mondta a doktornő, majd továbblépett.” (József)

„Amikor a fiam született, első gyerekes anyukaként nem volt tapasztalatom szoptatásban. Kerestük a kényelmes pozíciót, többször próbáltam és nem sikerült. Erre bunkón beközölte a nővérke, hogy én vagyok béna hozzá, ne erőltessem, mert úgy sem fog menni, jó lesz annak a gyereknek majd a tápszer. Később beért a szülésznőm is, aki türelemmel megmutatta, segített mindenben. Hála ennek a segítségnek, 2 évig tudtam szoptatni a fiamat.” (Nikoletta)

»Azokat a szarokat vegye ki az arcából, mielőtt megvizsgálom!« – Fül-orr-gégészeten a doktornő az orrpiercingemről. A kérés jogos, a hangnem már kevésbé. (Eszter)

„A két szülésem között 12 év telt el. A második terhesség megállapításánál megkérdezte a nőgyógyász gúnyosan: »mit csinált eddig? Jobb huszonévesen szülni.« 26 évesen özvegy lettem! Találnom kellett egy olyan férfit, akinek szülnék, bocs, hogy lassan ment! Bocsánatot kért.” (Katalin)

„Hát nekem is van egy kellemetlen, fájó emlékem, amikor felkerestem a nőgyógyászom egy eléggé durva fertőzéssel, és azt mondta, hogy »nem kellene a titkos albérletben fogadnom a kuncsaftjaimat, hanem legyen elég a férjem,« egyáltalán mit képzelek én, hogy eljárok dolgozni. Egy asszonynak a férje és a gyerekei mellett a helye! Nem szóltam rá semmit, nyeltem egy nagyot, és a kitörni készülő könnyeimmel küszködve, kijöttem a rendelőből. Akkor ez járt a fejemben: ó, ha tudná a doktor úr, hogy nem én mentem félre, hanem a férjem. Eléggé eltaposva éreztem magam egyszerre két ember által; az egyik a férjem volt, a másik az orvosom. Egy éve váltam el, azóta a magam útját járom. Szerencsére a gyerekeim már felnőttek, de így is megszakad a szívem értük. Azt tudom, nagyon nyomorultul éreztem magam akkor…” (Veronika)

„Mikor Anyukám elhunyt, és értesítettek telefonon, záró mondatként további kellemes ünnepeket kívántak… Szenteste volt…” (Tímea)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top