Ha megkérdezünk egy csapat szülőt, hogy melyik a legjobb nevelési stílus, akkor biztos, hogy ezerféle választ és jó kis vitát kapunk. Sokkal könnyebben megállapítható, hogy melyik a legrosszabb fajta nevelés: az eggshell, azaz a tojáshéj nevelési stílus, amit a gyerekek és a szakértők is utálnak.
A tojáshéj szülői magatartás egy új címke arra, amit a pszichológusok az 1960-as évek óta általában tekintélyelvű nevelési stílusként emlegetnek. Az elnevezés arra utal, hogy a gyerekeknek állandóan „tojáshéjon kell járni”, mert a szülők viselkedése rendkívül következetlen, kiszámíthatatlan, és időnként túlságosan durva vagy robbanékony. Például egy gyerek bizonytalannak érezheti az otthoni légkört, ha egyik este bajba kerül, mert nem vacsorázik, majd másnap este szigorú megrovást kap, mert túl gyorsan eszik. A változó és önkényes elvárások, a kemény reakciók miatt úgy érzi, hogy semmit sem tud jól csinálni.
„Amikor kiszámíthatatlan emberek között vagyunk, azt érezzük, hogy óvatosan kell lépkednünk, hogy ne törjük össze a talpunk alatt lévő tojáshéjakat, pedig ez lehetetlen feladat – mondja Kelsey M. Latimer gyermekpszichológus a Fatherly magazinnak. – A tojáshéjszülők esetében bármit is tesznek a gyerekek, gyakran igazságtalanul őket hibáztatják.”
Hogyan válnak az emberek tojáshéjszülővé?
Nyilván senki sem direkt lesz tojáshéjszülő, és bár nincs általános magyarázat arra, hogy a szülők miért alakítanak ki kiszámíthatatlan és ellenséges szokásokat, van néhány általános oka a jelenségnek. „Azok a szülők, akik hajlamosak így reagálni, nem tudatosan választják ezt a mintát – mondja Latimer. – Lehet, hogy a szülő nincs tisztában azzal, hogyan lehet az érzelmeit egészségesen kezelni; lehet, hogy proaktív helyett reaktív; vagy következetesen lenyomja az érzelmeit, ami robbanáshoz vezethet.”
Latimer rámutat a háttérben meghúzódó hangulatzavarokra vagy személyiségzavarokra, mint a tojáshéj szülői magatartás lehetséges okaira. Sokaknál azonban ezek a szokások tanult viselkedések és a saját gyermekkorukból származó érzelmi sebek, amelyeket még fel kell oldaniuk.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
A tojáshéjszülő bántja a gyerekét
A tojáshéj nevelési stílus egyik leggyakoribb hatása a gyerekekre, hogy túlzottan éberré válnak miatta. A gyerekek ritkán érzik magukat eléggé biztonságban ahhoz, hogy eleresszék a védekező mechanizmusaikat, és talán mondanunk sem kell, mennyire nem egészséges mentálisan és fizikailag, ha állandóan ebben a felfokozott, stresszes állapotban vannak. Hosszú távon ez érzelmi kiégéshez, kimerültséghez, depresszióhoz vezethet, a gyerekekre gyakran olyan hatással van, hogy bizalmatlanná válnak, és eltávolodnak a környezetüktől.
A gyerekeknél megfigyelhetjük a körülöttük lévőkre való ráhangolódást – gyakran körülnéznek, hogy »olvassanak« a körülöttük lévők arcáról, és megpróbálják megjósolni, mi fog történni, és hogyan kell reagálniuk.
Ez elzárja őket a világról szerzett saját tapasztalataik elől, és arra készteti őket, hogy a világot egy fenyegető lencsén keresztül szemléljék” – magyarázza Latimer. Ezenkívül a tojáshéj nevelési stílus növelheti a gyerekek szorongásának és depressziójának kockázatát, ami abban nyilvánulhat meg, hogy nem tudnak jól aludni vagy enni, és csökken a rugalmasságuk, hogy megbirkózzanak az élet alapvető kihívásaival.
A bizalom újjáépítése
Latimer szerint van remény a tojáshéjszülők számára, akik felismerik a viselkedésüket és azt, hogy az hogyan hat a gyerekeikre. Ezeknek a kapcsolatoknak a helyreállítása az önismereten, az őszinte bocsánatkérésen és a változáson alapul. Az első lépés, hogy bocsánatot kérünk, ha robbanékonyan reagálunk, túl keményen dorgálunk, vagy következetlenül viselkedünk:
„Amikor egy szülő odahajol és azt mondja: »Sajnálom, nem kellett volna ezt tennem«, ezek a szavak gyógyítóak lehetnek. Azonban nagyon fontos, hogy ne csak mentegessük a viselkedést, vagy ne söpörjük a szőnyeg alá.”
A szakember azt javasolja, hogy a bocsánatkérést egy olyan beszélgetés kövesse, amelyben a gyereket is meghallgatjuk, bátorítjuk, hogy mondja el, milyen hatással volt rá a viselkedésünk. Előfordulhat, hogy nem akar azonnal megnyílni, ha nem tekinti a szülőt biztonságos személynek, így egy képzett terapeuta bevonását nem biztos, hogy el lehet kerülni a gyerek bizalmának helyreállításához.
„A kulcs itt is az, hogy a szülők ne kövessék el újra és újra ugyanazt a hibát vagy mintát, mert ez azt mutatná, hogy a bocsánatkérés nem igazán jelent semmit – mondja Latimer. – Ha szülőként küzdesz az érzelmeid szabályozásával, nem vagy rossz ember. De valószínűleg szakember segítségére lesz szükséged a megoldáshoz.”
