Egyedül gyereket vállalni? Jézusom. NEM! Hogy tudja ezt valaki megcsinálni? Hogy tudnám én megcsinálni? Képtelenség – gondolják sokan. Az SMC, Single Mothers by Choice közösség viszont abban hisz, hogy egy anyuka egyedül is lehet elég jó ahhoz, hogy végigcsináljon egy terhességet, és aztán felnevelje a gyerekét. Sőt, bizonyos vélekedések szerint van, amiben még jobban is jár a gyerek egy egyszülős családban, mintha egy anyukát és egy apukát is maga mellett tudhatna.
Amerikában negyven éve működik az SMC-közösség, amely támogatja az anyákat a döntés meghozatalában, a terhesség alatt, és később a gyereknevelés során felmerülő kérdésekben.
We are single women strong, informed and empower on our journey to motherhood.
Független, erős, jól informált és hatékony nők vagyunk, akik az anyaság útjára lépnek – hirdeti a honlap.
Andit, aki a néhány éve alakult magyarországi SMC-közösség lelkes tagja, és két másik névtelenséget kérő anyukát kérdeztem arról, miért döntöttek úgy, hogy férfi nélkül alapítanak kétfős családot.
Andi szerint a legtöbben nem így képzelik, ő is sokáig várta az Igazit, akinek az oldalán belevághat a családalapításba. Negyvenhárom éves volt, amikor egy beszélgetés az öccsével ráébresztette arra, hogy az, hogy éppen nincs pasija, nem zárja ki, hogy legyen gyereke.
Petrának – nevezzük így –, egy betegség miatt nem lehetett természetes úton gyermeke, férjével tíz évig próbálkoztak mesterséges megtermékenyítéssel. Az öt sikertelen lombik nagyon megviselte őket, a kapcsolatuk nem bírta ki ezt a próbatételt, és szétmentek. Petra azonban nem adta fel, egyedül vágott bele a hatodik lombikba. Ez a baba vele maradt.
Zsuzsi, hívjuk így, szintén az SMC-csoport tagja, magányos farkasnak gondolja magát. Eszébe sincs összekötni az életét senkivel, egy gyerek túl erős kapocs két felnőtt között. De miért kellene, hogy ez megakadályozza abban, hogy megélje az anyaságát?
Andi, az öccsével való beszélgetés után, a tettek mezejére lépett, és a netről próbálta összevadászni – nem túl sok sikerrel –, hogy mi kell ahhoz, hogy egyedül gyereket vállalhasson. Ekkor még semmit nem tudott a közösségről. Az akkori nőgyógyásza által bekerült a Kaáli Intézetbe, egy lombikprogramra. Nem sok esélyt adtak neki a kora miatt, és féltették, hogy egyedülállóként nem fogja bírni a terhelést. Minden simán ment, egészséges és könnyű terhessége volt. „Van ez a jelenség, hogy a terhes nő ananászt kíván, a férjek pedig rohannak le éjjel, hogy megszerezzék. Nálam nem tudott senki leszaladni, és nem voltak a hormonoktól érzelmi kitöréseim sem, mert nem volt, akinek csináljam. Nem hagyhattam el magam.”
Petra szerint nagy a sötétség Magyarországon azzal kapcsolatban, hogyan lehet egyedül gyereket vállalni. Sokan azt gondolják, hogy ez nem legális – pedig teljesen jogszerű. Nincs hagyománya, hiányzik a kultúrája, aki a saját környezetében nem találkozik vele, nem tud róla. Ha valaki örökbe akar fogadni egy gyereket, tanfolyamon vesz részt – bár már ez sem kötelező –, ha egyedül vállal, arra nincs hivatalos felkészítés. Petra úgy gondolja, hogy a transzparencia sokat segítene, és az összeszedett információk, de nem arra húz a politika, hogy negyven fölötti nők fogamzóképességével foglalkozzon, onnantól csak óvatosan támogatja a rendszer az asszisztált reprodukciót. Ő, ahogy Andi, sem tudott a döntése és a terhessége alatt az SMC-csoportról, csak később, a gyermeke megszületése után került kapcsolatba velük.
Fotó: Getty Images
De kik is azok a magyarországi SMC-anyukák? Andi szerint nem egy önsegítő csoport, hanem egy nagy közösség, benne kisebb társaságokkal, két titkos Facebook-csoporttal, ahova csak szigorú ellenőrzés után csatlakozhatnak a tagok. „Nem tudlak betenni” – szögezi le. Szájról szájra terjed. Andit egy ismerőse hozta össze valakivel, aki már benne volt a csoportban. Egy közmondás szerint ahhoz, hogy egy gyereket felnevelj, egy falura van szükség, ezeknek a nőknek ez a közösség jelenti azt a bizonyos falut.
Andi elmesélte, hogy az évek során egymásra találtak a többi SMC-anyukával, segítik egymást, évente többször is utaznak együtt. Amikor olyan beteg volt, hogy nem tudott kimenni az utcára, az egyik csoportbeli anyuka hozta haza Lénát, a kislányát az oviból. Visszajelzést is adnak egymásnak, élményeket, fotókat osztanak meg, és praktikus információkkal segítik azokat, akik újonnan csatlakoztak vagy döntés előtt állnak még. Jönnek a kérdések arról is, hogy ki hogy szerzett spermadonort, honnan rendelte, hol ültették be stb.
Évente többször is összejönnek. Nemrég egy hosszú hétvégére utaztak Egerbe, ahol együtt lakott 12 ember, ami ebben a felállásban 6 családot jelent. „Máshol ennyien 3 családot tennének ki, de mi 6 család voltunk, 6 különböző tempóval és életvitellel.” Nehezen hozták össze az utat, de Andi szerint mindenképpen megérte. „Nem mondanám, hogy könnyebb egyedülálló családokkal utazni, de azért vannak előnyei, gyorsabban tudok reagálni, mert én tudom, hogy ráérek-e a hétvégén, nem kell egyeztetnem a férjemmel, hogy megy-e meccsre pénteken, és másnapos lesz-e szombaton.” Járnak színházba, és más programokra is, nem rég együtt vettek cirkuszjegyet. Andi Léna szempontjából is fontosnak érzi, hogy egy olyan gyerekcsapathoz is tartozik, akiknek ugyanolyan donorapukájuk van, mint neki, ahol ő nem UFO, mint az oviban.
Bár Lénának egyelőre nincs hiányérzete, azzal kapcsolatban, hogy nincs apa az életében. Egyéves korában Andi beszerzett egy mesekönyvet Angliából, ami arról szól, hogyan és miért születnek a donorgyerekek, és hogy milyen sokféle család van. Our story (A mi történetünk) a sorozat neve – Lénáé egy egybabás spermadonoros, de van ikerbabás, és petesejtdonoros mese is. Teljesen érthető egy kisgyerek számára, persze angolul van, Andi magyarul az angol szöveg fölé írta a mondatokat, hogy mindig ugyanazt olvassa.
Léna tisztában van vele, hogy neki donorapukája van, aki csak a magocskát adta, de időnként, amikor erről van szó, mégis nagyon szeretné, hogy felhívják telefonon. Ezt a részét nem érti még, hogy nem tudják felhívni, és azt sem, hogy soha nem fogja megismerni. Bár Andi arra számít, hogy „ahogy a világunk halad, tíz éven belül, a DNS-teszteken keresztül mindenkit meg lehet találni”, úgyhogy Léna is megkeresheti majd az apukáját, ha akarja.
Andi elmesélte, hogy Léna egy magyar donortól származik, Magyarországon pedig titkos donorság van, különben szervkereskedelemnek minősül. Akik viszont külföldi donortól rendelnek spermát, azoknak több lehetőségük van, ugyan ők sem ismerik az apukákat, de sok infót tudnak, képet is kapnak. És olyan opció is van, hogy a gyerekek megkereshetik 18 évesen a donorapát. Persze ezek csak lehetőségek, különböző árfekvésben. Andiban is felmerült, hogy esetleg levesz Lénától egy DNS-mintát, és befizet az egyik származáskutató oldalra, hogy megkeresse a lánya hozzátartozóit. Igaz, az is felmerült benne, hogy mivel a donor anonim adta a spermáját, nem kényszerítheti, hogy felvegye velük a kapcsolatot.
Andi úgy látja, hogy Léna pont olyan kislány, mint a többi ötéves, van önbizalma, kiegyensúlyozott, tudnak az óvónénik arról, hogy kétfős családból jön, de nem kellett emiatt extra energiát fordítaniuk rá, hogy beilleszkedjen. Sőt, Andi úgy látja, hogy Léna tipikus egyke, fürdik a figyelemben, és ez meg is látszik is rajta, jól van a világban. Róla még az se veszi el a fókuszt otthon, hogy egy felnőtt beszélgetés zajlik a feje fölött, az unokák közül is ő legfiatalabb, körberajongják. Ez egy előny, hogy bőven megkapja azt a figyelmet, amiben egy ilyen kisgyerek lubickol, és amiből fejlődik.
Hátrány, hogy nem kap első kézből mintát arról, hogy a felnőttek hogyan viselkednek egymással otthon, és itt akár a legapróbb dolgokra is lehet gondolni, például, hogy hogyan kérjük el a sót az asztalnál. Andi azt mondja, hogy „a többi anyuka erre rálegyint”, ezt csak ő érzi problémának. Petra ezzel szemben úgy gondolja, hogy nincs olyan épkézláb szempont, ami azt mondja, hogy egy egyszülős gyereknek jobb lenne. Ez egy kényszerhelyzet, amiből ki lehet hozni a legjobbat.
Fotó: Getty Images
Petra úgy látja, az SMC csoport inkább a felkészülésben tud támogatást adni, a tagjai jellemzően olyanok, akik most akarnak belevágni. A szülés után mindenki egyszülős lesz ugyanúgy, mint azok, akik elváltak. „Egyedül vagy, meg kell érkezni abba a realitásba, hogy egy kisebbséghez tartozol.”
Az apa hiánya azért okozhat meredek helyzeteket. Például, amikor a kormányablakban személyit csináltat a gyerekének, és az őr megkérdezi, hogy apasági nyilatkozat van-e, akkor résen kell lenni. Mert ha azt mondja, hogy nincs, akkor nem fogják beengedni, vagy magyarázkodhat a hatalmas sor előtt egy nagyon személyes kérdésről. Vagy amikor a többi szülővel együtt öltözteti a gyerekét a bölcsődei folyosón, és kiszalad a gondozó, hogy holnap ellenőrzés van, és biztos elfelejtették beírni az apa nevét, diktálja… nehéz hirtelen jól válaszolni.
De leginkább a terhességen követhető nyomon a helyzet. „A környezeted azt tudja, hogy nincs párod, de közben meg nő a hasad.” Aztán érkeznek az okos kérdések a félismerősöktől, hogy a gyerekének el fogja-e mondani. „Nem, bazdmeg, csak neked, akihez semmi közöm, a saját gyerekemnek nem fogom, akit közvetlenül érint.” Bence is magyar donortól származik, abban az évben, amikor ő fogant, volt egy spermahiba, felszámolták a spermabankot, és nem is lehetett külföldről rendelni. Bence is az első pillanattól tudja, hogy volt egy bácsi, aki a magocskát adta, ő a biológiai apukája, és aki velük élt egy ideig, ő a nevelőapukája volt. Petra szerint amúgy sem tudna túl sokat hozni a gyereke számára az, ha 18 évesen megismerhetne egy idegen férfit, aki eddig nem volt sehol.
Az SMC-honlap egy blogbejegyzése szerint „Sokan felébredünk éjszaka, és azon rágódunk, hogy mit fogunk csinálni a tél közepén, ha leesik a hó, hogy fogjuk ellapátolni, beindítani a kocsit, ki fog közben a babára figyelni.” Andi szerint nem lehet mindenre felkészülni, de azt látja az SMC-anyukákon, hogy sokkal inkább előre gondolkodnak, önállóak. Akiben nincs meg ez a teherbírás, bele se tud kezdeni. Neki az ad biztonságot, hogy saját lakásunk van, és a szülei támogatóak. A legtöbb nő párban vág bele a gyereknevelésbe, aztán sokan egyedül maradnak. Mindenki végig tudja csinálni, csak nem mindenki erre számított. Zsuzsi még a döntés előtt áll, sok kérdés merül fel benne azzal kapcsolatban, hogy lehet jól csinálni. Most például az foglalkoztatja, hogy elég stabil helyzet-e, ha úgy vállal egyedül gyereket, hogy közben albérletben lakik.
Andinak van most párja, bár nem élnek egy lakásban. A férfi, mielőtt megismerte őt, nem hallott egyszülős családról, de pozitívan áll hozzá, örül, hogy olyan nővel akadt össze, aki ilyet bevállalt. Elfogadta, hogy viszonylag kevés időt tudnak kettesben tölteni, muszáj volt hamar kapcsolatba kerülnie Lénával is. Andi figyelt az átmenetre, Léna kicsi még, nem mondja azt, hogy vidd innen, nem tetszik, kíváncsisággal és nyitottsággal állt hozzá. De nehéz volt neki az elején, hogy az anyukájával való kettősbe bejött valaki. Szavakkal nem mondta, de Andi a reakcióból látta, hogy megviseli. „Nehéz volt nőként jelen lenni egy párkapcsolatban, miközben egyszerre anyaként is ott kellett lennem.” Most már a párja is próbál segíteni, ha Andinak dolga van, vigyáz Lénára. Egyszer mondták Lénának a játszón, amikor ketten voltak, hogy az apukád így meg úgy, ő pedig közölte, hogy „ő nem az apukám, nekem donorapukám van, ő anya barátja”.
A cikkhez felhasznált irodalom:
Our Story – How We Became a Family (15): Solo mum families who used sperm donation – single baby
https://www.singlemothersbychoice.org/
