Fiatalon elhunyt feleségének az emlékére csillagvizsgálót épített Ivanics Ferenc – írja a Bors. Az ajkai amatőr csillagász a Bakonyi Csillagászati Egyesülettel közösen csillagászati bemutatóközpontot létesít. A csillagdát “Klaudia Inter Stellas”-nak nevezik majd, ami annyit jelent: “Klaudia a csillagok között“.
Párja, Ivanics-Rieger Klaudia szintén amatőr csillagász volt. Bár tanárként dolgozott, komoly elismerést vívott ki magának a csillagász társadalomban is, még égitestet is neveztek el róla.
“Úgy gondolom, hogy a csillagda közös szellemi gyermekünk, amelyben tovább él Klaudia munkássága, az odaadása a tanítványai, a családja iránt. Ez egy emlékmű, hogy kicsit őt magát itt tarthassam velünk” – magyarázta megtörten a gyászoló férj. Elmondása szerint rengeteg erőt ad neki az, amit a felesége kért tőle a halála előtti hetekben: soha ne tegyen le arról, amit együtt megálmodtak!
A padragkúti Asztrokertben felépült csillagvizsgálót 2024 tavaszán adják át a csillagászat, a természettudomány iránt érdeklődőknek. Az építkezésen körülbelül 25-30 ember dolgozott az összesen 6 ezer négyzetméteres területen. “Minden szabadidőnket erre áldoztuk azért, hogy aztán 4 hónap alatt, saját kezűleg felépítsük a speciális, 16 négyzetméteres csillagdát” – mesélte a lapnak Ferenc.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock