Terry, aki négygyermekes apa, üzletfejlesztési tanácsadó és startup mentor, őszintén vallott a Fatherly cikkében a türelmetlenséggel való küzdelméről, és arról, hogy a meditáció és a naplóírás hogyan segített neki nemrég egy kínos helyzetet az empátia, a megértés és a büszkeség pillanatává változtatni.
„Négy gyerekem van, és a legidősebb – nyolcéves – nemrég fellépett az iskolájában egy ünnepi előadáson – kezdi a történetét az apa. – A közönségben körülbelül 500 szülő lehetett. Ott álltam a másik három gyerekemmel, az egyiküket felvettem, amitől az ötéves fiam féltékeny lett, és megpróbált felmászni rám. A mászás közben véletlenül lehúzta a nadrágomat, és elkezdett nevetni. Ott álltam a többi ember előtt, letolt nadrággal.
Könnyű lett volna bosszankodni vagy dühösnek lenni ebben a helyzetben. De amin dolgozom, és amire próbálok emlékezni, az az, hogy nem akarok olyan gyerekkort adni a gyerekeimnek, amit ki kell heverniük. Még ha zavarban is voltam, az, hogy kiabálok a gyerekemmel ezek előtt az emberek előtt, nem segített volna, úgyhogy csak nevettem rajta. Azt hiszem, azt mondtam: »Oké, kishaver, értem, mit szeretnél.« Remélem, ez nem egy olyan lecke, amit újra és újra meg kell erősítenem. De volt türelmem levegőt venni, nyugodtnak maradni, és azt mondani, hogy nem lenne jó, ha felhúznám magam.”
Az apát sem kerülték el a fenti szituáció közben az olyan érzések, amik természetesen jönnek ilyenkor: a sokk, zavar, megaláztatás és düh, amiért a gyerek még nevetett is a lehúzott nadrág miatt. A különbség a régi, türelmetlen Terry és a mostani között, hogy az agya képes volt az elsődleges érzelmeket felülírva átváltani arra az üzemmódra, hogy ezt a pillanatot tanító pillanattá tegye a gyerek számára.
„Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha legközelebb, amikor zavarba jön, visszagondolna erre a helyzetre, és azt mondaná:
»Volt egyszer, amikor mindenki előtt lehúztam apám nadrágját, és ő olyan nyugodt volt, mint földön a szőnyeg«
– teszi hozzá Terry. – Talán nekem is így kéne kezelnem ezt a helyzetet. Apám példája is nagyban befolyásolta a reakciómat. Amikor körülbelül annyi idős voltam, mint a fiam, emlékszem, hogy apámmal baseballoztunk az udvaron. Azt mondta, hogy dobjam magasabbra a labdát, és én olyan magasra dobtam, hogy egy második emeleti ablakban kötött ki. Nem kiabált vagy lett dühös. Csak felnézett és azt mondta: »Ne olyan magasra!«”
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
Terry szerint régen nagyon türelmetlen volt, mintha mindig sietett volna. Amikor a gyerekek esti fektetésén volt a sor, őket is csak sürgetni tudta, hogy menjenek már aludni, ő pedig mehessen a dolgára. Az esti rutin abból állt, hogy apa kiabált a gyerekekkel, hogy miért nem mostak még fogat, aztán hogy maradjanak csendben, és aludjanak minél gyorsabban. Egy idő után azonban megfogalmazódott benne az a gondolat, hogy a türelmetlensége az egész család hangulatára rossz hatással van, és a még a végén az is lehet ebből, hogy a gyerekei nem tudnak majd jó szívvel gondolni a saját gyerekkorukra.
Az apa szerint az hozta el nála a nagy változást és tudta leküzdeni a türelmetlen reakcióit a gyerekekkel szemben, hogy meditál és naplót ír. Nem sokat, naponta nagyjából 10 percet szán a meditációra, esténként pedig nem mulasztja el, hogy átgondolja a napját a naplóírás kedvéért. Minden este hálalistát ír, hogy minek tudott aznap örülni, a családtagjairól és a napi győzelmekről vezeti a naplóját, majd másnap reggel visszaolvassa az előző napi bejegyzését, ami segít neki jobban megbecsülni a gyerekeit és az életét.
„A hála az idő múlásával gyűlik össze – mondja Terry. – Így amikor olyan dolgok történnek, mint hogy lehúzzák a nadrágodat egy előadáson, akkor már van egy csomó hála és pozitivitás benned, amire támaszkodhatsz. Az, hogy lehúzta a gyerek a nadrágomat a tömeg előtt, nyilvánvalóan nem volt ideális, de végül a felismerés pillanatává vált, hogy a meditáció és naplóírás működik.
Ez egy váratlan teszt volt, és úgy érzem, átmentem rajta. Mintha fejlődtem volna, mint egyéniség és mint apa. Ha azt kérdeznéd, mire vagyok büszke 2023-ból, azt mondanám, erre a pillanatra.
Elhatároztam, hogy megtanítom a gyerekeimet a meditációra, a helyes légzésre és arra, hogy eltereljék a figyelmüket a stresszről. A nadrágos incidens estéjén a naplómba ezt írtam: »Annyira örülök, hogy Tyson ma lehúzta a nadrágomat, mert ez lehetőséget adott arra, hogy gyakoroljam a türelmet és az empátiát, amit apám mutatott nekem, amikor kisfiú voltam.« Ezt soha nem fogom elfelejteni.”
