nlc.hu
Család
Bűnöző élt vissza egy család lakcímével

Körözött bűnöző jelentkezett be egy család lakcímére, ők erről mit sem tudtak

Házkutatás miatt jelent meg a Bács-Kiskun Vármegyei családnál a rendőrség, csak akkor szembesültek azzal, hogy állítólag náluk lakik a rabosítandó Benjámin.
rendőrautó,

A rendőrség azzal érkezett Ágnesékhez, hogy házkutatást szeretnének tartani az ott lakó férfinél. Csak éppen soha nem élt ott még csak hasonló nevű sem. „Amikor kimentünk a rendőr elé, közölte, hogy B. Benjámint keresi. Aztán azt is elmondta, hogy házkutatást is kell tartania” – mesélte a Blikknek a nő, aki egyik döbbenetből a másikba esett a férjével. 

Ágnesék közölték, hogy nem ismerik a szóban forgó férfit, erre egy korábbi rabosítás során készült fotót is mutattak nekik B. Benjáminról. „Az egyik környékbeli ismerősünknek is megmutatták a fotót, aki elmondta, hogy egy hasonló kinézetű alak szokott néha üldögélni a közeli parkban. Csak arra tudok gondolni, hogy a férfi errefelé szokott őgyelegni, kinézte magának a címünket, és azt gondolta, bejelentkezik ide: biztos elhiszik majd, hogy egy ekkora házban ő is elfér” – vélekedik az asszony.

Rejtély, hogyan jelentkezhetett be a férfi a tulajdonosok tudta nélkül Ágnesék címére. Valószínűleg a lakcímbejelentő űrlapra egyszerűen odahamisított egy aláírást.

Ágnes most minél előbb szeretné jelezni a Kormányablaknál a történteket, valamint feljelentést is tesz a rendőrségen.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI/Mihádák Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top