nlc.hu
Család
Iszak Eszter és Gyurta Dániel szülők lesznek

Iszak Eszter kisbabát vár

A műsorvezető a közösségi oldalán közölte a hírt.

Több napos, fényűző lagzin fogadott örök hűséget egymásnak Iszak Eszter és Gyurta Dániel. A szerelmesek most újabb hírt jelentettek be a követőiknek: hamarosan kisbabájuk születik. 

Iszak Eszter

Iszak Eszter (Fotó: Birton Szabolcs)

A híresség korábban arról is beszélt, mi lesz a pici neve, amennyiben kislány lesz. „Anyai ágon a dédnagymamáig visszamenőleg mindenki Eszter a családban, és ezt a tradíciót én is követni fogom” – mondta még régebben a Mokka műsorvezetője. Iszak Eszter egyébként immáron 14 éve része a média körforgásának, annak idején 700 jelentkező közül választották ki a VIVA műsorvezetőjének – szó szerint kamerák kereszttüzében vált igazán felnőtté. 

Tavaly már szóba került a családalapítás

Eszter 2023-ban egy lap kérdésre ezt válaszolta azzal kapcsolatban, hogy mit tervez a következő öt évre. „Családot mindenképpen, nagyon vágyom már rá. Eljutottam az életem azon szakaszába, amikor nagyon szeretem a karrierem, és nem is szeretném sosem elengedni, de egy szakaszt ki szeretnék ebből hagyni, amikor csak a családra fókuszálhatok.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top