Bár szép szakmai sikerek vannak Maksa Zoltán mögött, a magánéletére ugyanez nem mondható el. Pár évvel ezelőtt elveszítette otthonát, ezért visszaköltözött szüleihez. Párkapcsolatok terén szintén nem a legszerencsésebb. Ugyan szeretett volna életre szóló házasságot, akárcsak a szüleié, de neki ez nem jött össze.
Mindezek ellenére jól érzi magát. Lánya most vele és nagyszüleivel él együtt, amit mindenki nagyon élvez.
„Mivel én a Covid után visszaköltöztem a szüleimhez, most három generáció él együtt. Édesanyám rendkívül élvezi a helyzetet. Igazi nagymama. Átnézi a leckét, tízórait pakol, süt, főz… és mindannyian alig várjuk a vasárnapi szent ebédeket, ami nálunk igazi Maksa-hagyomány. Na, olyankor dől a tömény hülyeség belőlünk – kezdte a Story magazinnak a humorista. Bár lányával rendkívüli kapcsolat van közöttük, a nőkkel sajnos nem járt szerencsével. – Az ezzel a szakmával járó fordított életet nem sokáig bírják a nők. Az első feleségem például azt mondta a bíróságon, megunta, hogy mindig egyedül kell döntenie. Ezzel a helyzettel később is többször szembesültem. A nők szeretik a védelmező férfikart. Amikor nagyon ment a szekér, hetekre eltűntem otthonról. Napi két-három fellépésem volt. Huszonkét évesen kellett a pénz és hogy megismerjék a nevemet. Ebben – teljesen érthetően – egy idő után senki nem partner. Akkor voltam a legmagányosabb, amikor a legnagyobb sztár voltam.”
A humorista már elfogadta sorsát, de mindent igyekszik a humor oldaláról megfogni.
Anyám azt mondta, az a nő, akit hosszú távon keresek, valószínűleg otthon olvas, ahogyan én. Hatvankét éves vagyok, nem hajtok én már semmit. Ami jön, az jön. Elfogadásban vagyok, és nem idegesítem magam semmin. Humort írni idegesen nem lehet, és egyébként is, a hosszú élet titka a humor, az elengedés és az elfogadás.