A pletykát hajlamosak vagyunk elítélni, pedig fontos része a mindennapok kommunikációjának, sőt, akár új szokások és szabályok kialakulásához is hozzájárulhat. Ma már tudományos kutatók is foglalkoznak a témával. Az egyikük Dr. Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus, kommunikációs szakértő, egyetemi oktató. Szakterülete a pletyka, évtizedek óta kutatja ezt a különleges kommunikációs formát, amely szinte egyidős az emberi civilizációval.
Pletyka tudományos szemmel
„Eredetileg nem akartam ezzel foglalkozni, pontosabban: fogalmam sem volt, hogy ez egy fontos téma lehet – kezd bele a történetbe Szvetelszky Zsuzsanna. – Egy időben egy ösztöndíjnak köszönhetően a családommal Németországban éltem, és az ottani munkám kapcsán az internet szociálpszichológiájával foglalkoztam. Akkor találkoztam először az online pletyka fogalmával, és elgondolkodtatott, hogy ha erről született szakirodalom, még ha csak kevés is, miért nem foglalkozunk a személyesen terjedő pletykákkal is? Akkor azt gondoltam, hogy egy kicsit utánanézek a dolognak, és írok belőle egy 20 oldalas tanulmányt.
Hamar eljutottam addig, hogy ez humánetológiai szempontból is érdekes lehet, és aki humánetológusként segíthet nekem, az Csányi Vilmos. Így Magyarországra visszatérve felkerestem, teljesen ismeretlenül, a telefonkönyvből keresve ki a számát, és azóta is nagyon hálás vagyok a támogatásáért. Ő már akkor figyelmeztetett, hogy ez nagyobb téma, mint gondolom, biztos, hogy nem fog beleférni egy rövidke tanulmányba. És milyen igaza volt! 2002 végén jelent meg a pletykáról írt monográfiám, majdnem 300 oldalnyi terjedelemben.”
Zsuzsanna a kutatás során hamar szembesült vele, hogy az alapfogalmakat sem árt tisztázni a téma kapcsán, mert sok minden összemosódik a köztudatban, amikor arra gondolunk, mi is a pletyka. A rágalom, mikor valótlan tények és vádak terjednek valakiről, teljesen más; mint ahogy a rémhír is. De akkor mit nevezhetünk pletykának?
Szvetelszky Zsuzsanna (Fotó: Leéb Ádám)
„Amikor két ismerős egy harmadikról beszélget, és olyasmit osztanak meg egymással, amit nyilvánosan nem árulnának el másnak – felel a kérdésre Szvetelszky Zsuzsanna. – Az azóta hivatalossá vált definíció így szól: ismerhető szereplőkről szóló, nem publikus információ, aminek a legfőbb jellegzetessége a terjedés. Többféle funkciója is lehet. Az egyik ezek közül, ami miatt kedvelt időtöltése bárkinek, az a rekreáció.
Pletykát megtudni és megosztani szórakoztató: új történeteket ismerhetünk meg közben, és mivel mindenki tudja, hogy ez informális, van egy kellemes feszültség is közben a résztvevőkben.
Olyasmit is meg lehet tudni, ami hasznos lehet: például ha egy munkahelyen elterjed, hogy a főnök hanyagul végez bizonyos feladatokat, akkor a munkatársak is hajlamosak lesznek kevésbé aggódni amiatt, hogy ők mennyire gondosan járnak el az adott területen, mert ugyan senki nem mondja ki hivatalosan, hogy egy kis lazaság belefér, mégis mindenki tudja.
Ilyen értelemben a pletyka a normaszegés normája is, legalizálhat olyan szokásokat, amelyeket talán nem illik megtenni, mégis mindenki viselkedéskészletének a részei – teszi hozzá a szakember. – Mindannyian szeretünk úgy gondolni saját magunkra, mint megbízható, jó szándékú, racionális emberre, és ha megtudjuk, hogy mások nem tökéletesek, megnyugszunk, hogy van ilyen az életben: bárkivel megeshet, hogy karácsonykor veszekedés van a családjában, van olyan, hogy valaki olyan blézert vesz fel, ami nem megy a táskájához, vagy kiderülhet, hogy titokban a helyettesével íratta meg a prezentációt.”
Azt mondják, az információ hatalom. A pletykával terjedő információ ebből a szempontból kicsit kilóg a sorból, mert mindenki tisztában van vele, hogy a valóságtartalma kétséges. „Hatalom, de törékeny – mondja a szakember –, mert nagyon sok, hasonló változat kell ahhoz, hogy az információ hírként megszilárduljon. Amíg nem »földeli le« a közösség, addig csak óvatosan, négyszemközt adja mindenki tovább.
Ráadásul, ha tömegessé válna a terjedése, épp az egyik lényege veszne el, az az intimitás, amit a »csak neked mondom el érzése« ad, és ami a hírértéken túl meg is erősíti két ember személyes kapcsolatát.
A pletyka a bizalomról is szól, csak olyan közegben terjed, ahol a résztvevők biztonságban érzik magukat. Abban a pillanatban, ahogy valami hátsó szándék is kapcsolódik hozzá, valamiféle stratégia vagy ártó gondolat, akkor az már egy másik kategória: mobbing, bullying vagy rágalom.”
A bulvár is pletyka?
Van néhány határterület, amit hajlamosak vagyunk pletykaként azonosítani. Az egyik ilyen a bulvár. Hatalmas bevételeket produkáló ágazat épült rá, az újságoktól a közösségi médiafelületeken át az ezeken alapuló, tárgyiasult termékekig. De pletykát terjesztenek-e valójában a pletykalapok a szó klasszikus értelmében?
„A pletyka mindig személyes kapcsolatokon keresztül terjed – fejti ki Szvetelszky Zsuzsanna. – És nagyon aktuális. Olyan információkat tartalmaz, amelyek csak az adott helyzetben vagy időszakban igazán érdekesek. A bulvár mesterségesen generált. Az embereket eredetileg az foglalkoztatta, hogy mi történik a családtagjaikkal, szomszédaikkal, barátaikkal, a személyes ismerőseikkel. Aztán, ahogy elkezdtünk munkahelyeken dolgozni, az is fontossá vált, hogy kiderítsük, ki megbízható a munkatársaink közül, hiszen vele fogunk tudni együttműködni.
A sztárok, politikusok magánélete két okból érdekli az embereket. Az egyik, hogy olyan sokszor találkozunk a nevükkel és az arcukkal a különböző médiafelületeken, hogy egy idő után közelebb érezzük magukhoz őket, mint akár néhány olyan embert, akiket személyesen ismerünk. Ez persze egy tévedés, és ráadásul a közismert emberek életéből is csak azokhoz az elemekhez tudunk kapcsolódni, amelyeket a saját hétköznapjainkból is ismerünk.
Ha egy hollywoodi celebről jelennek meg érdekesnek szánt információk, sosem azzal lesznek tele a lapok, hogy a harmadik próbán is elrontott egy mozdulatot, és meg kellett ismételni a felvételt, hanem azt, hogy szakított, válik, költözik, vállalkozik. Azt kevesen tudjuk, milyen egy kamera előtt helytállni, azt viszont szinte mindenki, milyen nehéz egy kapcsolatból kilépni vagy egy új projektet kezdeni. Azt jegyezzük meg és adjuk tovább, amiben személyes érintettségünk van. És az lesz szimpatikus, aki hozzánk hasonló stratégiákat alkalmaz.
Fotó: John Greim/LightRocket via Getty Images
A bulvár mellett a politikai propaganda is használja ezt világszerte, amikor egy-egy közéleti szereplőt szeretne behozni a köztudatba. De ezek nem valódi pletykák, mert hiányzik belőlük a közvetlen, személyes kommunikáció intimitása. Minél közelebb áll hozzánk valaki, annál kisebb hírértékű pletyka is érdekes, és minél távolabb, annál nagyobb szenzációra van szükség. Ha egy átlagos család gyereke nem megy iskolába, mert fáj a feje, az egy lapos sztori, senkit nem érdekel. De ha ennek a családnak telitalálata lesz a lottón, akkor arra már felkapjuk a fejünket. Ahogy nő a távolság, úgy kell nőnie a szenzációnak is. A pletyka lényege mindig a név, akiről az információ szól. Ha az illető nem fontos a számunkra, akkor oda sem figyelünk.”
Valóban, sokszor olyannyira elrohanunk egymás mellett, hogy a kedvenc énekesünk arca többször jöhet velünk szembe, mint a saját unokatestvérünké. A Szvetelszky Zsuzsanna által már említett Csányi Vilmos maga is rámutat arra a jelenségre, hogy mivel a ember társas lény, ösztönösen is társas referenciapontokat keres, akikhez mérten kialakíthatja a saját magáról alkotott képét. Ha a közösségünk mesterséges, és kevesebb a személyes kapcsolatunk, akkor sem teszünk másképpen. Így a fodrásznál Rachel-frizurát kérünk, olyan cipőt veszünk, amilyet Billie Eilish hord; és arról beszélünk, gondolkodunk, amit a közösségi médiában láttunk.
A pletyka hasznos, és mindig szükségünk lesz rá
Ha valakiről azt állítjuk, hogy pletykás, nem arra gondolunk, hogy hasznos tagja a közösségnek. Pedig valójában ez a helyzet.
„A pletyka mögött nem feltétlenül van szándék – hangsúlyozza Szvetelszky Zsuzsanna. – Sőt, segítség is lehet egy közösség számára a társas viszonyok kialakításában, mert segít beállítani a megbecsültséget, az együttműködést és a rangsort.
Ha valami szokatlan történik, és azt az emberek egymás között, bizalmas légkörben, biztonságos körülmények között mérlegelhetik, akkor akár új normák is születhetnek.
Régen még szemérmetlenségnek számított, ha egy nő bokája kivillant a szoknya alól, az első bikinis lányokat szeméremsértésért meg is büntették, mára ezeknek már nincs szenzációértékük, mert a közösség mérlegelt és döntött, új szokások, új szabályok alakultak ki.”
Az életünk jelentős részét ma már az online világban éljük, ez óhatatlanul megváltoztatja a személyes kapcsolatainkat. A kommunikációra való igényünk viszont nem változik, szeretjük közel tudni magunkhoz azokat, akik fontosak nekünk. Pletykálni lehet chaten is, de van, ami csak személyesen működik.
Fotó: Getty Images
„Most, hogy rengeteg információ ömlik ránk folyamatosan, a személyes kommunikáció szerepe felértékelődik – mondja a szakember. – És egyre fontosabb, hogy mérlegeljük a megbízhatóságot is. Ha valaki olyantól érkezik egy hír, aki már több alkalommal nem bizonyult szavahihetőnek, akkor elengedjük a fülünk mellett, amit tőle hallunk. Ha az illetőre mindig lehetett számítani, akkor érdemes adni a szavára.
Az online térben az idősebbek egy kicsit óvatlanabbak, de a fiatalabbak már pontosan tudják, hogy az internet végtelen és nem felejt, ezért nagyon figyelni kell arra, hogy a digitális térben ki milyen információt oszt meg és kivel.
Ma már fokozottan igaz, hogy jó az, akiről a jók azt mondják, hogy jó. Hogyha valaki megfelelő módon kommunikál a megfelelő emberekkel, akkor jó dolgok fognak róla elterjedni.”
A pletyka emellett az énközlés egy formája is: aki pletykát mond, az elvileg másról közöl információt, de valójában saját magáról is sok mindent elárul. Kiderül mi fontos vagy érdekes számára; hogy mennyire szívesen és milyen eszközökkel kommunikál; hogy mennyire megbízható. Ehhez jönnek még a nonverbális kommunikációs eszközök: a hangsúly, hanglejtés, a bizalmas közel hajlás vagy egy-egy érintés. Ezek az összetevők nem adhatók át online, így nagyon valószínű, hogy a személyesen átadott pletyka mindig az emberi kommunikáció része lesz.
„Ez egy spektrum – erősíti meg Szvetelszky Zsuzsa. – Mint ahogy van egy átlagmagasság a népességben, de közben vannak rendkívül alacsony és rendkívül magas emberek is, ugyanígy a pletykához valamilyen szinten mindenkinek van viszonya. Senki sem marad érintetlen: vagy mondod, vagy hallgatod, vagy rólad szól. És ha végigsétálunk egy langyos nyári estén a lakóhelyünk környékén, egyvalamit biztosan látni fogunk: kisebb-nagyobb csoportban beszélgető embereket, akik éppen információt cserélnek.”
