nlc.hu
Család
19 millió forintot csaltak ki netes társkeresőn férfiaktól

19 millió forintot csaltak ki netes társkeresőn férfiaktól

Sok pénzt veszítettek, mert nem fogtak gyanút időben.

A Szolnoki Járási Ügyészség csalás és pénzmosás bűntette miatt emelt vádat két férfival és egy nővel szemben, akik közül ketten álprofilokkal pénzt csaltak ki társkereső oldalakon, míg a harmadik társuk a pénznek az elkövetőkhöz történő visszajuttatásában vett részt – számolt be az ügyészség.hu.

A vád szerint az egyik férfi és a nő egy internetes társkereső portálon női álprofilokat hoztak létre. Ezen megismerkedtek először egy budapesti, majd egy külföldön élő magyar férfival.

A budapesti sértettnek azt mondták, hogy a nő Budapestre utazik, és egy ösztöndíjból fodrász mestervizsgát akar tenni. A „Rita” néven bemutatkozó elkövető megígérte, hogy a felvett ösztöndíjból vissza fogja fizetni a kölcsönt, ám különböző ürügyekkel további összegeket csalt ki, összesen 255 ezer forintot. Az átvert férfi  pedig a pénzt a vádlottak által megadott bankszámlára utalta.

Egy másik női álprofil alatt a csaló nő egy Németországban élő magyar férfivel is megismerkedett. Sikerült rövid időn belül a bizalmába férkőzni és elhitette vele, hogy szeretne Németországba költözni, ehhez pedig a férfi felajánlotta a segítségét. 2020 novembere és 2021 áprilisa között folyamatosan tartotta a kapcsolatot az átvert férfival, és különböző, valótlan indokokra hivatkozással közel 19 millió forintot csalt ki tőle a társával.

Az ügyészség a csalással vádolt duóval szemben börtönbüntetés, közügyek gyakorlásától eltiltás és pénzbüntetés kiszabását indítványozta, míg a pénzmosó férfivel szemben felfüggesztett börtönbüntetést.

Amúgy a rendőrség már többször felhívta a figyelmet olyan átverésekre, melynek során az érzelmeinkre hatva komoly összegeket csalhatnak ki tőlünk az online térben. A tapasztalatok szerint a csalók az ismerkedés során jellemzően csak írásban kommunikálnak, a telefont nem veszik fel, a találkozásokat pedig kerülik. Amikor úgy érzik, hogy az áldozat már érzelmileg kellően kötődik hozzájuk, pénzt kérnek azzal az indokkal, hogy elutazhassanak a sértetthez, bajba kerültek, talpra álljanak, és a jövőjüket már együtt tervezhessék a sértettel. A folyamat sokszor hónapokig, de akár évekig is tart és mire az áldozat rájön, hogy átverték, a megaláztatás, és a szégyenérzet miatt gyakran nem fordulnak a hatóságokhoz. Azoknak, akik bedőltek a csalóknak, azt tanácsolják a rendőrök, hogy ne szégyelljék, mindenképpen tegyenek feljelentést, mivel az elkövetők nem válogatnak és akár több száz profilt létrehozva írják az újabb és újabb üzeneteiket a leendő áldozataiknak. 

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top