nlc.hu
Család
A ravatalozóban vették észre, hogy még életben van a halottnak nyilvánított nő

A ravatalozóban vették észre, hogy még életben van a halottnak nyilvánított nő

Már a temetkezési vállalatnál volt a holttest, mikor feltűnt, hogy még lélegzik.
koporsó

Halottnak nyilvánították a hospice-házban Constance Glantzet, ám órákkal később döbbenetes dolog történt. Az asszony holtteste már a temetkezési vállalatnál volt a nebraskai Lincolnban, amikor is a bizonyítvány kiállítása után két órával a ravatalozó egyik munkatársa arra figyelt fel, hogy a 74 éves, amerikai nő még lélegzik. Azonnal megkezdte az újraélesztést, miközben egy kollégája már hívta a mentőket, akik azonnal kórházba vitték.

Az idős asszony ezt követően még pár óráig élt, majd meghalt. Ekkor ismét halottnak nyilvánították. Immár véglegesen.

A seriff szerint egy nagyon szokatlan esetről van szó. Mindenesetre nyomozást indított a hatóság a hospice-otthonban.

Úgy tudni, egy orvos folyamatosan látta az idős asszonyt az elmúlt napokban, ő volt az, aki alá is írta halotti anyakönyvi kivonatot, mivel nem észlelt semmi gyanúsat. Ilyen körülmények között pedig nem volt szükség halottkémi vizsgálatra, és rendészeti tisztet sem küldtek ki a hospice-otthonhoz.

A seriff amúgy megjegyezte, hogy ilyen eset még sosem fordult elő vele, mióta 31 éve szolgálatban van.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top