nlc.hu
Család
Szívszorító módon temették el a verőcei hajótragédia szerelmespárját

Szívszorító módon temették el a verőcei hajótragédia szerelmespárját

Bogi és Márton másfél éve voltak együtt.

Bár nem egymás mellett nyugszanak, mégis egymással vannak a sírban a szerelmesek. Mint a Blikk megtudta, a verőcei hajótragédiában elhunyt Bogi az isaszegi temetőben nyugszik, édesanyja abban a ruhában temette el, amit a szalagavatóján viselt. A koporsójába azonban a balesetben szintén elhunyt szerelme, Márton ruhája is belekerült. Őt pedig Bogi ruháival együtt temették el.

“A két család úgy döntött, hogy a szerelmesek legyenek együtt a sírban is, még ha csak így is” – indokolta a lapnak Melinda, a lány édesanyja.

Bogi és Márton régóta ismerték egymást, egy iskolába jártak. Másfél éve szerettek egymásba, a fiú éppen a tragédia előtt fél órával kérte meg a barátnője kezét.

A május 18-án éjjel Verőcénél történt motorcsónak-balesetben heten vesztették életüket, amikor is egy szállodahajóval ütköztek. Az utóbbi 64 éves, cseh kapitányát segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják, 4 hónapig nem hagyhatja el Budapestet.

Kiemelt fotó: MTI/Lakatos Péter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top