nlc.hu
Család
Miért lesz egy nő pornószínész?

„A pornóban szexuális tárgynak lenni munkakövetelmény” – Miért lesz egy nő pornószínész?

Amikor a pornóiparban dolgozókról van szó, elterjedt az a nézet, hogy önszántukból kerülnek oda és maradnak a szakmában. A valóság azonban ennél árnyaltabb, és a döntés nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.

Veszélyes az a mentalitás, hogy minden pornószínész felnőtt ember, aki tudja, mire vállalkozik és a saját döntése, hogy csatlakozik a felnőttfilmes világhoz, ugyanis ebből a hozzáállásból hiányzik az empátia, és tele van ítélkezéssel. Ami pedig még rosszabb: emiatt szem elől téveszthetjük az áldozatokat, akiket kizsákmányol a szexipar.

„Utáltam magam”

Niki Belucci már boldog feleség és édesanya, akinek volt egy időszak az életében, amikor pornófilmekben szerepelt. Nem büszke rá, de nem is tagadja le a múltját. Kadarkai Endre Lélekben című műsorában Belucci májusban nyíltan beszélt arról, hogy milyen tapasztalatokat szerzett a pornó világában.

Belucci a saját elmondása szerint 14 évesen kezdett elkallódni, majd 22 évvel ezelőtt környékezték meg, hogy menjen el egy fotózásra, azzal kecsegtették, hogy egy fehérnemű-fotózással akár egy albérletre is elég pénzt kereshet. Mivel csak magára számíthatott anyagilag, és elég keveset keresett eladóként, ez nagyon csábító ajánlat volt. A fehérneműs képeknél azonban nem állt meg az ügynökség, hamar rá akartak térni az aktokfotókra, amire Belucci nagyon nehezen adta be a derekát, de a környezet győzködése és a több pénz ígérete végül megtörte benne az ellenállást.

Az azóta DJ-ként befutott Belucci egyáltalán nem volt pasizós lány, sőt, 18 évesen vesztette el a szüzességét, egy fiúja volt, mielőtt belecsöppent volna a felnőttfilmezésbe. Már a fényképezőgép előtti vetkőzéshez is sok alkoholra volt szüksége, hogy megszabaduljon a gátlásaitól. A pornózásra nem sokkal később, azzal beszélték rá az „ügynökök”, hogy csak a pénzre gondoljon, ami nagyjából tízszerese volt annak, amit Belucci az eladói munkájával keresett egy hónap alatt. De annyira gyűlölte a pornót, hogy amint lehetett, szabadulni akart tőle.

„Utáltam magam, azt láttam a tükörben, hogy egy undorító ember vagyok, ezért nem is tudtam folytatni, ezért lett csak hat hónap, de már közben is ki akartam szállni, viszont élő szerződéseim voltak, és fenyegettek.

Ebben a szakmában, aki elkezdi, nagyon nehezen tud kilépni belőle. Én tudatosan építettem, gyűjtöttem a pénzt, mert tudtam, hogy nem szeretném ezt csinálni.

Belucci csak úgy bírta ki ezt a fél évet, hogy reggeltől estig ivott, hogy tompítsa a szégyenét és a megalázottság érzését. Egy összeomlás után szakította meg a pornóval a kapcsolatát, olyan mélyre került utána, hogy öngyilkos gondolatok foglalkoztatták, és a mai napig nem szeret az életének erre az időszakára emlékezni. Niki Beluccinál is jól látszik, hogy nem egy tudatos döntésről volt szó, hogy „márpedig én pornózni akarok”, hanem tulajdonképpen addig manipulálták a pornófilmes kerítők, hogy végül elhitte, hogy ésszerű lehetőség elmenni felnőttfilmeket forgatni.

„Vonzó volt a pénz”

Kiara Lord 10 éve van a pornószakmában, és Lakatos Levente podcastjében pozitívabban nyilatkozik a pornóról, de azt ő is elismeri, hogy nem saját magától jutott eszébe, hogy milyen jó lenne pornózni, hanem a Facebookon találta meg 2013 környékén egy ügynök, aki modellmunkát ajánlott neki. Lord számára egyértelmű volt a kezdetektől, hogy nem egyszerű modellkedés lesz ez, hanem pornó, amire az első reakciója neki is az volt, hogy erről szó sem lehet. Végül több levélváltás után mégis elment egy találkozóra, ahol nem köntörfalaztak, egyenesen megmondták, hogy pornózni hívták.

Lord azzal magyarázza a döntését, hogy ki akarta próbálni a felnőttfilmezést, hogy unalmas volt az élete, unta az egyetemet – már volt addigra egy ápolónői diplomája -, és valami extrémre vágyott. „És persze vonzó volt a pénz is” – tette hozzá a pornószínésznő. Beluccival ellentétben Lord a magánéletében aktív volt szexuálisan, sok pasija volt addigra, mire a pornóiparba megérkezett.

Lord számára kemény munka a pornószakma, de hiányzott neki a pornózás, amikor hároméves szünetet tartott egy párkapcsolat kedvéért, és nem törölné ki a múltjából a pornót. „Nagyon nagy függetlenséget, szabadságot ad nekem a pornó” – nyilatkozta Kiara Lord, aki talán túl jó fényben tünteti fel ezt az egyébként kizsákmányoló világot. Valószínűleg a pornószínésznők rendkívül kis százaléka képes így élni, mint Lord ebben a szakmában, ezért elég becsapós tud lenni a média, amikor felkap egy-egy Kiarához hasonló „sikersztorit”, torz tükröt mutatva egy cseppet sem dicsőséges és egyáltalán nem nőbarát szakmáról a fiataloknak.

„Sebezhetőség és a környezeti tényezők”

Harmony Grillo a saját tapasztaltain túl azokról a szexmunkásokról is írt Scars & Stilettos című könyvében, akikkel azóta megismerkedett, hogy megszabadult a pornó világától. Harmony 13 évesen, amikor az öccsével egyedül maradt, miután az anyjuk elhagyta őket, egy bántalmazó kapcsolatban találta magát. Ennek hatására 19 évesen már egy sztriptízbárban dolgozott és a barátja a stricijeként futtatta, minden lépését irányította, miközben elvette az összes pénzét.

„A szexuális kizsákmányolás túlélőjeként, és olyan emberként, aki az elmúlt két évtizedet azzal töltötte, hogy nőknek segített kilépni a szexiparból és felépülni belőle, személyesen ismertem olyan nőket, akik kiskorúként kerültek be a pornóiparba, ami szexkereskedelemnek minősül. Számtalan olyan nőt is ismertem, akiket stricik és emberkereskedők kényszerítettek a pornóra – írja Grillo. – De koncentráljunk most azokra, akikre azt mondják, hogy önként és szabadon választották a pornószakmát.

A »választás« mögött gyakran az egyéni sebezhetőség és a környezeti tényezők összjátéka húzódik meg.

Grillo rámutat, hogy a kutatások szerint a szexiparban dolgozó nők, beleértve a pornóiparban dolgozókat is, nagyobb arányban tapasztaltak szegénységet, kábítószerrel való visszaélést, szenvednek depresszióban és poszttraumásstressz-zavarban, és nagyobb valószínűséggel kerültek nevelőszülői rendszerbe gyerekkorukban, mint az átlagember.

James D. Griffith, Lea T. Adams, Christian L. Hart és Sharon Mitchell kutatási eredménye (Kép: nlc.)

James D. Griffith, Lea T. Adams, Christian L. Hart és Sharon Mitchell kutatási eredménye (Kép: nlc.)

„A pornóban szexuális tárgynak lenni munkakövetelmény”

„A pornóban szexuális tárgynak lenni munkakövetelmény – fogalmazza meg Grillo. – Ha egy kiszolgáltatott nőt egy olyan társadalomba helyezünk, amely normalizálja a nők tárgyiasítását és szexualizálását; egy olyan kultúrában nő fel, amelyben hatalmas igény van arra, hogy pornóban dolgozzon, és a pornóoldalak több rendszeres látogatót kapnak, mint a Netflix, az Amazon és a Twitter együttvéve, akkor könnyű belátni, hogyan válik fogékonnyá arra, hogy a pornózás mellett »döntsön«.

A kutatások szerint a szívszorító valóság az, hogy a szexiparban dolgozók gyakran ki akarnak lépni, de nem látnak más lehetőséget a túlélésre.

Ash Hollywood

Részlet az egykori pornósztár, Ash Hollywood egy napjáról készült fotósorozatból (Fotó: Profimedia)

Ez felveti a kérdést, hogy mit jelent a választás lehetőségek nélkül? Vajon az „igen” valóban szabad választásnak minősül, ha a „nem” nem igazi opció? Igaz, a felmérések szerint a pornószínészek 11 százaléka saját maga is arra hivatkozik, hogy önként pornózik és maradni is akar a szakmában, ám Harmony szerint ez inkább önmegnyugtatás, amire főleg olyankor van nagy szükségük, amikor fenyegető helyzetbe kerülnek, vagy olyan aktusokra kényszerítik a színészeket, amelyek a határaikon kívül esnek – ahogy az megtörtént Beluccival is.

Még a mainstream pornóban is hihetetlenül sokszor mutatkozik meg a nők elleni erőszak. Az 50 legkelendőbb pornófilm tartalmi elemzése során 88 százalékban fizikai agressziót mutattak ki a nőkkel szemben, elsősorban fenekelést, szájpecket és pofonokat.

Az ilyen típusú tartalmak iránti kereslet megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a nőket – még azokat is, akik önként pornóznak – kényszerítsék és kihasználják, hogy kielégítsék a keresletet.

„Végső soron, akár úgy dönt valaki, hogy pornóban dolgozik, akár nem, szilárd meggyőződésem, hogy a bolygón minden ember jobbat érdemel annál a tárgyiasításnál, erőszaknál, dehumanizációnál és lealacsonyításnál, amelyre a szexipar épül – írja Grillo. – Remélem, hogy társadalomként túl fogunk látni a kirakaton, és felismerjük a pornó valóságát, valamint az abban részt vevő emberek igazi értékét és méltóságát.”

Az érem másik oldala

A pornóipar egy másik szegletébe kapunk bepillantást Mireille Miller-Young, a Kaliforniai Egyetem feminista tanulmányok egyetemi docensének kutatásában, aki az elmúlt 20 évben a pornóipar vizsgálatának szentelte a munkáját. „Több tucat pornószínésszel készítettem interjút, és a pornográfiáról a nők életében változatos képet találtam – írja Miller-Young. – Néhány előadó számára a pornográfia jelenti az utat a főiskolára és a szegénységből való kitörést. Azt tapasztaltam például, hogy a nők közül sokan azért lépnek be a pornóiparba, mert lelkesednek a jövedelmező, rugalmas és független munkalehetőségért. (…) Az általam megkérdezett előadók szerint a társadalmi megbélyegzés mellett a nemi és faji egyenlőtlenségek jelentik a legnagyobb kihívást a pornószakmában dolgozó nők számára. A pornó világában ugyanis túlnyomórészt nem a nők, hanem a férfiak kezében van az irányítás, akik hajlamosak félresöpörni a nők szempontjait és prioritásait, és olyan munkakörnyezetet hoznak létre, ami nem kedvez a nőknek egyáltalán.”

Források: 1, 2, 3

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top