nlc.hu
Család
Darázscsípésbe halt bele a 3 gyermekes apa

Lódarázs csípte meg a háromgyermekes apát, perceken belül meghalt

Felesége sokkot kapott.
darázs

Egy 45 éves, háromgyermekes édesapa vesztette életét a szlovákiai Snežnica községében, miután megcsípte egy lódarázs – írja a parameters.sk.

Felesége elmondása szerint éppen a tetőn dolgozott a férfi, majd egy idő után lejött, mert – mint mondta – megcsípte egy darázs. Párja hideg borogatást adott neki, ám Milan a következő pillanatban már nem kapott levegőt. Hirtelen rosszul lett, majd összeesett. 

“Mentőt hívtunk, otthon szívmasszázst végeztünk rajta. A mentősök egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, de minden hiábavaló volt” – mondta megtörve az asszony, aki szerint férje szívbetegsége is hozzájárulhatott a tragédiához.

Bár a darázscsípés a legtöbb embernél enyhe tüneteket okoz, és inkább kellemetlen, mintsem veszélyes, azoknál, akik érzékenyek a méregre, egyetlen csípés is életveszélyes reakciót okozhat. Normál esetben a csípés éles fájdalommal, majd a helyén égető érzéssel, bőrpírral, duzzadással és viszketéssel járhat. A csípés helye feldagad, helyén fehér folt alakul ki, a fájdalom pedig néhány órán belül elmúlik. Súlyos esetben az extrém bőrpír és a duzzanat két-három napon át tovább fokozódik, hányás és hányinger is jelentkezhet. A darázscsípés legsúlyosabb allergiás reakciója az anafilaxia: ez akkor következik be, amikor a szervezet sokkot kap a darázsméreg miatt. Ilyen esetekben azonnal sürgősségi ellátást kell kapnia az érintettnek.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top