nlc.hu
Család
Elegük lett a repülőn síró gyerekből – bezárták a vécébe

Elegük lett a repülőn síró gyerekből – bezárták a vécébe

Az eset augusztus 24-én történt a Kujjangból Sanghajba tartó Juneyao Airlines járaton.
Síró gyerek egy repülőn

„Nem fogunk kiengedni, amíg nem hagyod abba a sírást” – a CNN cikke szerint a két kínai nő ezt mondta annak az egy éves kisfiúnak, akit a nagymamája tudtával és beleegyezésével úgy próbáltak fegyelmezni, hogy bezárták a repülő vécéjébe.

Az eset augusztus 24-én történt a Kujjangból Sanghajba tartó repülőgépen, és azóta országos botrány lett belőle, a két nő ugyanis azon túl, hogy videóra vette a „fenyítést” fel is töltötte azt a Tiktok kínai verziójára, a Douyinre. Még a légitársaság is reagált: elnézést kértek azért, hogy elmulasztották elmarasztalni az utasokat a viselkedésük miatt, valamint azért, mert a személyzet nem avatkozott közbe.

A videót egyébként feltöltő (majd letörlő) nő egyébként a Weibón azt írta, a többi utas zavartalan utazása miatt döntöttek úgy, hogy bezárják a gyereket, aki állítása szerint szinte végigsírta a háromórás repülőutat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top