nlc.hu
Család
Már a saját temetését intézi a rákos anyuka

Szívszorító: 3 hónapot jósoltak a rákos anyukának, már elkezdte intézni a temetését

A lehető legtöbbet szeretné kihozni a hátralévő idejéből.

Már a temetését intézni egy, az amerikai Utah államban élő, rákbeteg édesanya. A két gyermekét egyedül nevelő Erika Diarte-Carr végstádiumú rákbeteg, kissejtes tüdőrákkal (neuroendokrin karcinómával) küzd.

A 30 éves nő a legutóbbi, szeptember 18-i diagnózisa alapján úgy döntött, nem folytatja a kezeléseket, mivel azt mondták neki a kórházban, hogy azok már nem segítenek rajta. Az orvosok szerint legfeljebb 3 hónapja van hátra.

„Három hónap, amit a gyerekeimmel és a szeretteimmel tölthetek. A lehető legtöbbet szeretném kihozni a hátralévő időmből” – hangzott megrázó vallomása. „A következő hónapokban még meg kell bizonyosodnom arról, hogy a gyerekeim rendben lesznek, miután <<elmentem>>. Most a temetésem intézése előtt állok” – osztotta meg.

A GoFund Me oldalán indított egy kampányt azzal a céllal, hogy 5 ezer dollárt összegyűjtsön a temetési kiadások fedezésére, de – legnagyobb megdöbbenésére – egyetlen éjszaka alatt több mint 30 ezer adományozó szállt be, és eddig már 900 ezer dollárt sikerült összegyűjtenie.

„Nem számítottam arra, hogy ilyen sokan fognak segíteni nekem. Még mindig nem térek magamhoz. Nagyon hálás vagyok” – nyilatkozta az édesanya, aki a maradék pénzt vagyonkezelői alapba helyezi majd a két kisgyereke, a 7 éves Jeremiah és az 5 éves Aaliyah számára.

Erika kálváriája amúgy 2022. május 7-én kezdődött, amikor egy „szimpla” vállsérüléssel besétált a sürgősségi osztályra, ám még aznap kiderült, hogy rákos. Akkor azt mondták neki az orvosok, hogy hosszú és nehéz út áll előtte. Miután megtalálták a vállfájdalmát okozó daganatot, onnantól kezdve több rákos áttétet is kiszúrtak az orvosok a testében, többek között a csontjaiban is. „Abban a pillanatban az én és a gyerekeim élete örökre megváltozott, csakúgy, mint a körülöttünk élőké” – mesélte.

Az egyedülálló anya helyzete drámai fordulatot vett, amikor 2024. január 17-én Cushing-szindrómát is diagnosztizáltak nála. Ekkortól az állapota drasztikusan romlani kezdett. A 2022-es diagnózisa után továbbra is tudott még teljes munkaidőben dolgozni, és kezdetben mindössze 2 hónap szünetet iktatott be a műtétek, a biopsziák és a kemoterápiás kezelések miatt, emellett pedig továbbra is főállású anyuka volt. Idővel azonban a súlyos betegsége komoly anyagi, érzelmi és fizikai terheket rótt rá és a családjára. Ezért most már inkább azt választotta, hogy a még hátralévő hónapjait kiélvezhesse a gyermekeivel és gondoskodhasson a jövőjükről, hála több ezer adományozó jóindulatának.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top