Egészség

A soványságra születni kell?

Ha valaki ijesztően vékony, még egyáltalán nem biztos, hogy anorexiás. Egy friss tanulmány szerint az extrém soványság genetikailag kódolt is lehet.

A soványságra születni kell? A Lausanne-i Egyetem és a londoni Imperial Főiskola kutatói 95 000 ember DNS-ét vizsgálták meg. Kiderült, hogy a 16-os kromoszóma egy részének megkettőződése okozhatja a kifejezetten sovány testalkatot.

A szakemberek szerint ez nagyjából 2000 emberből egynél fordul elő: a férfiaknál huszonháromszorosára, a nőknél pedig ötszörösére növelve annak valószínűségét, hogy az illető testsúlya nagyon alacsony lesz.

„Első alkalommal sikerült azonosítani az extrém soványság genetikai okát – mondta a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva Philippe Froguel, a kutatás vezetője.

A szakember elmondta, hogy azon gyerekek felénél, akik az átlagnál kevesebbet hajlandóak csak enni, gyakran ez a genetikai adottság van a háttérben. „Ha tehát az ilyen gyerek nem eszik rendesen, az nem az ő, és nem a szülők hibája” – emelte ki Froguel.

A tudósok most olyan módszerek kifejlesztésén dolgoznak, melyekkel a genetikailag kódolt soványság kezelhető, és így az étvágy javítható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése