Sikeres plasztikai sebészként miért kezdett őssejtkutatással foglalkozni?
Nem a plasztikai sebészet helyett, hanem azzal szoros összefüggésben. Szövetregeneráció, sejtátültetés, szövetátültetés: ez a szakmám. De valójában minden orvos őssejttel gyógyít, csak nem tudja. Már orvostanhallgató koromban is rendkívül érdekelt a sebek összeforradási folyamata. Én nem értem be annyival, hogy elvágom, meggyógyul és kész. Mint kezdő sebész a vérátömlesztések, csontvelő-átültetések során meglepő dolgokra jöttem rá. Például amikor zsírinjekciót adtam be, észrevettem, hogy nemcsak mennyiséget, de minőséget is viszek az adott testrészbe, például a vírusfertőzés miatt bénult arcideg feléledt. Kiderült, hogy léteznek regeneráló sejtek, amiket ki tudunk nyerni és tömény szuszpenzióvá tenni, aminek számos hozadéka lehet a mindennapi gyakorlatban.
Például?
A modern plasztikai műtétek során szükség lehet arra, hogy három dimenzióban tudjunk szövetegységeket előállítani úgy, hogy ne szívódjanak fel. Ha ez saját sejtekkel sikerül, akkor a legjobbak a kilátások. Én már 1996-ban előállítottam kétoldali, máig is működő könnycsatornát háromdimenziós sejttenyésztéssel. Tulajdonképp a műtő lett a laboratóriumom: csak figyelnem kellett, hogyan dolgozik a biológia. Bőrt, csontot, inat transzplantáltunk, és mindig volt olyan vizsgálati anyag, amit fel tudtunk használni a sejtkutatásban. Van, amit ma japán módszernek hívnak, miközben mi már tíz évvel ezelőtt csináltuk…
Hányféle módon lehet őssejthez jutni, és miért vált ez ennyire fontossá?
Az őssejt tulajdonképp a teljes élővilág – a növényeket és állatokat is beleértve – közös őse. Nemcsak magzati sejtből lehet kinyerni: a szervezetben mindenütt jelen van, a keringő vérben, a csontvelőben és a zsírban is, bár kétségkívül az embrionális vagy az embrionális tulajdonságokkal rendelkező őssejt a legpotensebb.
A köztudatban elterjedt, hogy az őssejt egyfajta mindenre jó csodaszer lehet.
Tévhit, hogy mindenféle betegségre jó, de ostobaság azt gondolni, hogy semmire. Ami biztos: befolyásolni tudjuk, hogy egy adott őssejt milyen irányban fejlődjön: szívizom legyen belőle, porc vagy épp bőrszövet. Segítségével teljesen rendbe tudunk hozni például egy ízületi kopást, amiről korábban azt hittük, hogy visszafordíthatatlan folyamat eredménye, de például azt is tanultuk, hogy az agy nem regenerálódik, nos, ezt is elvethetjük. Az embrionális őssejttel való terápiás eljárást hatékonyan alkalmazták többek között izomgyengeségben, idegrendszeri betegségekben szenvedőknél, agyvérzési komplikációk esetén. Ha jól hat a rendszerre, az embrionális sejt képes nagyon súlyos betegségeket meggyógyítani, felveszi a harcot például a daganatos sejtekkel, de összesen huszonkét kórképre van már kidolgozott kezelési protokoll. Kiváltható lenne az inzulin, akár el lehetne törölni az infarktus következményeit is, és hegmentesen lehetne gyógyítani.
Ismerjük-e a kockázatokat?
Több mint tízmillió sikeres esetről tudunk, amikor az őssejt- vagy pontosabban a gyógysejtterápia hozott eredményt, és mindössze néhány olyanról, amikor mellékhatással járt a dolog.
Mivel fiatal eljárásról van szó, nincs még példa rá, hogy húsz-harminc év után felhasználtak volna levett őssejteket. Van értelme félretenni az újszülötteknél?
Van, persze! Ha korrekt a tárolás, akkor később bármit lehet kezdeni a sejtekkel. Ez az a tudományág, amiben minden orvos, biológus és más kutatók is megtalálhatnák a szépséget a saját szakterületükön belül, de az igazi forradalom még nem következett be. Szerintem rövid időn belül az összes nagy gyógyszergyár rááll a téma kutatására, de már most van olyan cég, amely két éven belül belül ígér kereskedelemben elérhető őssejtkészítményt.
 |
| Dr. Seffer István |
Mármint… bemegyünk a patikába és kérünk egy adaggal?
Nem egészen – inkább a kórházi, orvosi felügyelettel történő felhasználás az elképzelhető. Például… nagyon hamar tudunk majd előállítani működő szerveket – az elhunytakból kivett szervek transzplantációja ugyanis zsákutca. Általánosan azt mondhatjuk, hogy az életünk minőségben és a megélt évek számát tekintve is jelentősen javul majd.
Miért mégis a sok etikai dilemma a kérdés körül?
Aki alaposan ismeri, annak nincsenek etikai félelmei. A beteg embert valamilyen módon egészségessé kell tenni: én ezt az eskümet komolyan vettem. És ilyen értelemben mégis mi az, hogy valami etikus? Ha biztosan tudom, hogy tudok segíteni, de nem tehetem, mert bárkinek is nem tetszik, akkor hagyjam meghalni az illetőt, vagy ne tudjon normális életet élni elvek miatt? Szerintem az erősebb etikai elv az az életé. Az összes többi részletkérdés, és mivel én orvos vagyok, nem tudom másként felfogni. Például abortuszellenes vagyok, de nem volna bűn, ha a megmaradt magzati szövetekből fel tudnék használni valamit, odaadhatnám egy kisgyereknek, aki különben meghalna, ám mégsem tenném? A teljes egyén klónozását persze tiltják a törvények, és ezzel egyetértek.
Ha tiltani kell, akkor az azt jelenti, hogy az orvostudomány már egyértelműen képes volna rá?
Igen, ez meggyőződésem. Ha állatokkal működött, akkor nem is kérdés, hogy emberen is működne.
Cikkünk folytatásában körüljárjuk, hogy a tudomány vívmányai hogyan érvényesülnek a gyakorlatban: hol tároltathatunk vagy kínálhatunk fel őssejt-mintát, hogyan kaphatunk ezen alapuló kezelést Magyarországon vagy külföldön.
