Szóval 12 százalék lelép, 59 százalék mentőt hív – de mit csinál a maradék 39 százalék? „Egyszer a busz, amint utaztam, belehajtott egy autóba – meséli egy fiatal srác. – Nagyot fékezett, dőltek az idősebbek, többen megütötték magukat és véreztek is. Megdöbbentő volt, hogy miután kinyílt a buszajtó, nagyjából mindenki, akinek nem esett baja, leszállt, és szinte elmenekült. Egyetlen férfi maradt ott, aki segített a sérülteknek. Persze én is csak álltam, és néztem, hogy mit is kéne csinálni, de legalább ott maradtam.”
Akinek jogosítványa van, az elméletben tud segíteni, bekötözni, újraéleszteni, stabil oldalfekvésbe tenni. Persze, elméletben. Őszintén szólva – nem vagyunk rá büszkék – mi bizony inkább azonnal a mentők számát tárcsáznánk, ami jól is van, de utána nem biztos, hogy profin fel tudnánk lépni, ha sebesült emberek hevernének körülöttünk. Ez akkor derül ki, amikor benne vagy egy helyzetben, az is lehet, hogy azonnal pattannánk, és felelevenítve a tanfolyamon tanultakat, többet tudnánk segíteni, mint gondoltuk.
Az első három-négy perc döntő baleset után, akkor még egy szupermeghajtású mentő sem érhet a helyszínre, tehát valamit tenni kell. Ebben segíthet egy új mobiltelefon-alkalmazás, amit az Országos Mentőszolgálat és egy egészségportál közösen fejlesztett ki. Magyar nyelvű, ingyenes, és megmondja, mit tegyünk a mentők érkezéséig. Itt az ideje, hogy felfrissítsük az elsősegély-nyújtási ismereteinket, hiszen mi is örülnénk, ha baj esetén jönne valaki, aki nem hagy minket cserben…