Egészség

Mellplasztikabotrány: félig altatásban kérték el a pénzt

Precedensértékű per született PIP ügyben. A francia bíróság igazat adott azoknak a nőknek, akik veszélyesnek minősített, ipari szilikonból készült mellimplantátumokat kaptak 2001 és 2010 között. A döntés most magyar nők ezreit bátoríthatja a jogi lépésre.

A mostani perben azt a német céget ítélték kártérítésre, amelyik biztonságosnak nyilvánította a francia cég szilikonimplantátumait. A TÜV Rheinland korábban két Németországban indított pert is megnyert, a mostani elsőfokú ítélet szerint azonban az implantátumok eltávolításának költségeként fejenként 3000 euró kártérítést kell fizetnie.
 

A botrány három éve robbant

A céget hat forgalmazó és 1700 nő perelte összesen 50 millió euróra, mivel szerintük a vizsgálatoknak ki kellett volna szúrniuk a problémákat. A PIP egykori vezetői elleni per eközben is zajlik Marseille-ben. Párizsban pedig folyamatban tárgyalnak egy másik PIP-ügyet is, amelyben 5250 felperest háromszáz ügyvéd képvisel. A tulajdonos mindenesetre már bevallotta, hogy arra utasította beosztottait, rejtsék el a problémás szilikont az ellenőrök elől. A bírósági meghallgatáson az is kiderült, hogy a belső minőség-ellenőrzésért felelős alkalmazottnak csak szakácsoklevele volt.
 

Mellplasztikabotrány: félig altatásban kérték el a pénzt

Még 2010 márciusában robbant a PIP-ügy, amikor egyértelműen kiderült: orvosi szilikon helyett ipari szilikont használtak egyes termékek gyártásához. A francia egészségügyi hatóság felfüggesztette ezeknek az implantátumoknak a forgalmazását. A gyárat bezáratták, a cég vezetői ellen eljárás indult. Az itthoni forgalmazó a mai napig tagadja a felelősségét. Van olyan klinika, ahol rendszeresen ezeket a termékeket használták, méghozzá úgy, hogy a pácienseknek fogalmuk sem volt arról, hogy az, amit a testükbe ültettek, a piacon kapható legolcsóbb alapanyag. A szakemberek szerint azok, akik követik a szakma nemzetközi történéseit, már 2009-ben tudhatták, hogy gondok vannak a PIP-implantátum körül. Tudunk ráadásul olyan nőről is, aki azt követően kapott PIP-implantátumot, hogy Franciaországban már a gyárat is bezáratták.
 

Ötezer magyar nő perelhet

Magyarországon több mint ötezer nő érintett, eddig ketten indítottak pert, és egyikük nyerte meg. Ő még 2006-ban 600 ezer forintot fizetett, ehhez tíz év gyártói garanciát kapott szövődménymentesség esetén. A bal oldali implantátuma kiszakadt, ezért megoperálták, és mindkét mellébe új implantátumok kerültek. Erika bírósághoz fordult, miután a forgalmazó nem vállalta a felelősséget. A műtét árának megtérítését, illetve a kálváriája, a kiesett munkaideje miatti nem vagyoni kár megtérítését kérte és kapta meg első fokon. A bíróság szerint a hibát megfelelően bizonyította az a tény, hogy felfüggesztették az érintett termék forgalmazását.

dr. Pongrácz Krisztina
dr. Pongrácz Krisztina

„A bíróság szerint egyértelmű volt, hogy a termék hibás, a felelős ezért pedig itthon az, aki Erikának azt eladta. Az implantátumok árát ugyan a klinika külön nem tüntette fel, most viszont már darabonként 75 ezres árat jelöltek meg annak értékeként” – nyilatkozott akkor dr. Pongrácz Krisztina, a nő ügyvédje. Ez volt az első és egyetlen jogerős ítélet, amit a PIP-es mellimplantátum hazai forgalmazójával szemben indítottak. A Vidal-Medical Plasztikai Sebészeti Egészségügyi Szolgáltató Kft.-ét  ötszázezer forint és annak kamatainak megfizetésére kötelezték. Az ítélet kimondta, hogy a termék nem nyújtotta azt, ami elvárható volt tőle, és a tasak kiszakadása nem lehetett műtéti vagy egyéb fizikai beavatkozás következménye.

 

Se számla, se választás

Magyarországon az ügyeket nehezíti, hogy a nők többsége azt sem tudta-tudja, pontosan milyen szilikon kerül a szervezetébe, de azt sem, hogy léteznek alternatívák. Ráadásul a többihez képest lényegesen olcsóbb PIP-ért semmivel sem fizettek kevesebbet, a hétszázezres-másfél milliós árak ugyanis orvostól függenek, és nem az implantátumok árai szerint változnak. A piaci szereplők szerint viszont egyértelműen érzékelhető volt a különbség minőségben és árban is a francia termék és prémiumkategóriás társai között.

A felelősség a jogász szerint nem kérdéses, még akkor sem, ha a beavatkozás idején az orvosok jóhiszeműen használták a szilikont, amiről később derült ki, hogy hibás. „Sokszor nehéz elindulni is, mert nemhogy számlát nem adnak, de a minimális egészségügyi dokumentáció is hiányzik. De azt is nehéz kideríteni, helyileg hol végezték a beavatkozást, ki az egészségügyi szolgáltató. Végül nemegyszer kiderül, hogy ott történt a műtét, ahol még engedélyük sincs ehhez” – mondja dr. Pongrácz Krisztina, akit már több nő is megkeresett panaszával.

Kapcsolódó cikkeink:

Százmilliók feketén a szépségiparban?

Európában példátlan, hogy orvosok értékesítsék az eszközöket, ez mindenütt élesen különválik, átlátható módon. De hogy Magyarországon a PIP-botrányon kívül is komoly gondok vannak, az csak az ügyek felgöngyölítésével derül ki.
A botrány kapcsán megszólaló nők szinte mindegyike beszélt arról, hogy sok helyen nincsen semmilyen tájékoztatás, se számla, így végzik az akár egy-másfél milliós műtéteket.
Egyikőjük például már félig altatásban volt, amikor kérte az orvos, hozza a férje a pénzt. Ott perkálta le a 2100 eurót, de számlát nem kaptak.

Nem meglepő, hogy a NAV épp a szépségipar, így a plasztikai sebészet piacán indított célzott ellenőrzéseket. Korábban már egy sebészt lelepleztek, kiderült, hogy az orvos az ellenőrzés előtti húsz hónapban száz műtétet végzett. Nem tudni, hány esetben adott számlát, a NAV ellenőrei – közleményük szerint – az ellenőrzés során egyetlen számlatömböt sem találtak a rendelőben. Az adóhatóság mindezek ismeretében átfogó ellenőrzést tartott az orvos vállalkozásánál. A héten egy másik, országosan ismert plasztikai sebész cégénél tartott házkutatást az adóhivatal. Kiderült, az orvos csupán a tízezer forintos nagyságrendű konzultációs díjakat és néhány műtéti díjat rögzített a hivatalos számlázóprogramban, miközben kétszáznál is több pácienst kezelt. Az adóhatóság eddigi vizsgálata szerint százmilliós nagyságrendű eltitkolt bevételről van szó. A NAV több sebészt, illetve céget is talált, ahol problémák vannak. Miközben egy mellnagyobbítás ára fél-másfél millió forint között van, több nagy sebészetnél csak 20-40 millió forintos éves árbevételt találtak, ami nem életszerű, hiszen méregdrága implantátumokkal és technikai eszközökkel dolgoznak. Az ismert sebész a műtéti dokumentációkon bukott meg, ott ugyanis mindent rögzítenie kell. Jogászok szerint pedig ha letagadja korábbi betegeit, azzal működési engedélyét teszi kockára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top