Egészség

Saját gyermeket szülhetnek a méhátültetett nők

A forradalmi jelentőségű beavatkozás világszerte reményt adhat a méh nélkül élő nőknek.

 

Saját  gyermeket szülhetnek a méhátültetett nőkKilenc nőn hajtottak végre sikeres méhátültetést Svédországban. A páciensek méh nélkül születtek, vagy egészségügyi okokból kellett eltávolítani a méhüket. Az új típusú beavatkozás azonban reményt ad nekik és közvetve a sorstársaiknak arra, hogy egy nap saját gyermeket szülhetnek.

A transzplantáció során egy élő donor, legtöbb esetben az édesanya vagy más közeli hozzátartozó méhét ültették be a nőknek, akik hamarosan mesterséges megtermékenyítéssel próbálkozhatnak a teherbe eséssel. Bár a siker nem garantált, az orvosok várakozásai szerint 2015-ben megszülethetnek az első babák, akiket méhátültetett anya hoz világra.

Korábban két esetben végeztek méhtranszplantációt. Első alkalommal még 2000-ben, Szaúd-Arábiában, ám akkor a páciens teste nem fogadta be az új szervet. 2011-ben egy fiatal, török nő, Derya Sert kapott új méhet, neki ezt követően sikerült is teherbe esnie, ám a 8. héten elveszítette a babát.   

Forrás: Jezebel

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése