Egészség

Gyerek, munka és hétköznapi teendők mellett én léböjtözni fogok???

Nagy remények, nagy lendületek, együtt a csapat, nagyobb része még lelkes és töretlen. Igaz, estére azért van, akinél megjelennek az első kételyek…

Ági, újságíró

 Nagy lendülettel vágtam bele, bár nem volt könnyű a helyzetem. Néhány nappal korábban tönkrement a turmixgépem, gyorsan kölcsön kellett kérnem. Nem vezettem rá, reggel automatikusan nyúltam volna a kávé felé, de aztán gyorsan irányt váltottam, és citromot facsartam a pohár vizembe. Azt vettem még észre, hogy bár máskor 1-2 között ebédelek, most a fél tizenkettőt már ebédidőnek nyilvánítottam. Este kicsit rosszulesett, hogy a lányaim spagettit kértek és utána palacsintát, de a sárgarépa-krémleves mindenért kárpótolt.

Szilvi, újságíró

Az első nap gond nélkül abszolválva. Nem jelentett gondot sem az, hogy reggelit, ebédet, vacsorát kellett készítenem a családnak, sem az, hogy a kávéillat sem engem érint. Ittam vagy 3 liter folyadékot, többek között búzafűlevet. Utóbbi, mivel a Steinberg-diétában zöld teával keverik össze, meglepően finom. A holnapi nap tudom, hogy nehezebb lesz, de emlékeim szerint a 3. nap a holtpont. Meglátjuk, most bizakodó vagyok.

Kíváncsi vagy, ki, miért kezdett a böjtbe? Sorozatunk első részében részletesen elolvashatod!

Kriszta, vezetőszerkesztő

A léböjt első napját valójában nálam már megelőzte két hét felvezetés. Először a kávét hagytam el, ezzel automatikusan a tejet is. Néhány napig gabonakávéval és rizstejjel pótoltam, aztán ez is elmaradt. A felkészülés két hete egy citromkúrából, és vegán étrendből állt. Reggel éhgyomorra első nap egy kifacsart citrom levét ittam meg, felhígítva langyos vízzel, szívószállal, hogy a fogaimat ne marja, majd minden nap eggyel növeltem a citromok számát. Hét végére, vasárnapra hét darab citrom levét kellett kifacsarni, és szép lassan eliszogatni, majd hétfőtől kezdve minden nap eggyel kevesebbet. Délelőtt gyümölcsöt ettem, ebédre valamilyen krémlevest, zöldséges ételeket, kevés kölessel, árpával, fűtő hatású gabonákkal. Délután nyers zöldséget rágcsáltam, vacsorára pedig újra valamilyen zöldséges ételt. A citromok miatt a kávéra nagyon hamar egyáltalán nem volt szükségem, a tejtermékek és kenyér elhagyása pedig nem okozott gondot, mert soha egy percig sem éheztem. A húsról való lemondás számomra nem volt probléma, egyébként is vegetáriánus vagyok.
Ilyen előzmények után optimistán vágtam neki a léböjt első napjának is. Két kifacsart citrom levével indítottam, délelőtt pedig még ettem egy kis gyümölcsöt.  Ebédre medvehagyma-krémlevest, jó hígan, és ezzel el is köszöntem a szilárd tápláléktól egy időre. Délután és vacsorára már csak ittam és ittam, erdei gyümölcsökből és kis rizstejből készült turmixokat, méregtelenítő teát, vizet. Bár azt hittem, a kéthetes rávezetés kellő előkészítés volt, tévedtem. Délután az álomkór kerülgetett, rá tudtam volna borulni a klaviatúrára és aludni egy jót. Estére már vacogtam, és a kezdetben tompa fejfájásból addigra komoly migrén kerekedett. Hősiesen ittam tovább, masszíroztam a nyakam, a fejem, hiába. Pokoli éjszakám volt, felébredtem arra, hogy fáj a fejem. Hajnalban ültem az ágyon, és azon gondolkodtam: biztos nem vagyok normális. Komolyan gondoltam én ezt, hogy gyerek, munka és hétköznapi teendők mellett én léböjtözni fogok?

Judit, szerkesztő

Hétfőn indítottam a léböjtkúrát, aminek legvacakabb része a kávémegvonás okozta nem épp enyhe migrén. Gyáááá! Most írunk 12:23-at, s eddigre én már simán túl vagyok 2 bögre kávén. Picit fáj a hiány. Mivel az éhséget nehezen viselem, percenként belekortyolok a hajnalban készült levembe (alma, cékla, paradicsom, sárgarépa, zeller, fehérrépa, gyömbér, karalábé) vagy a zöld teába – ez utóbbiról sokan azt merik állítani, hogy helyettesíti a kávét, nálam viszont hatástalanul csordogál át a testemen. Na mindegy, a lényeg, hogy a tervem az, hogy egész nap kortyolni fogok (5 liter zöldséglével csak kibírom), este meg betervezek két DVD-t, hogy gyorsabban szaladjon az idő.

Andi, értékesítéstámogató

Várakozással és örömmel ébredtem már 5.30-kor, fél órát meditáltam, majd következett a napüdvözlet, és máris elindult a nap. Érzem, hogy ismét egy új fejezet indul az életemben és ez energiával tölt fel.
Nem fájt a fejem, nem éreztem éhséget, nagyon sok folyadékot ittam, este egy szennalevélteával zártam a napot.

Réka, szerkesztő

Valahogy ma még nem viselt meg a kúra, sok dolgom volt, de főleg itthon. Tehát a gondolataim le voltak kötve mással, nem kellett a kaján kattognom, viszont nem voltak extra túráim. Egyedül egy megbeszélés, de az is jól jött ki, a helyen kivételesen finom rooibosteát lehetett inni, ezzel ki is vágtam magam. A mennyiségekkel kicsit gondban voltam, mert mindenhol kicsit mást írnak, de végül a megérzésemre hagyatkoztam, és szerintem nagyjából jól mértem ki a rizst.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése