nlc.hu
Egészség
Minden harmadik egyetemista túlsúlyos

Minden harmadik egyetemista túlsúlyos

Megdöbbentő adatokra derült fény a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének felméréséből. A magyar egyetemisták harmada súlyproblémákkal küzd, jelentős közöttük a szív- és érrendszeri problémák kockázata is, és sokan divatból diétáznak.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége nemrégiben zárta le előadásokból és személyes tanácsadásból álló Energia-egyensúly Egészségprogram Egyetemistáknak elnevezésű hároméves programját, amellyel az egészséges táplálkozást és életmódot népszerűsítette az egyetemisták körében. A felmérésben 5174 hallgató vett részt.

A program során végzett állapotfelmérésből kiderült, a testtömegindex (BMI) alapján a vizsgált egyetemistáknak mindössze 65 százaléka tartozott a normál tartományba, több mint ezren túlsúlyosak vagy elhízottak voltak, míg majdnem négyszázan alultápláltnak bizonyultak.

A hasi zsír aránya alapján 243 hallgatónak kell fokozott szív- és érrendszeri kockázattal számolnia. Köztudott, hogy ez a fajta zsír a szív- és érrendszeri megbetegedéseken kívül számos más anyagcserezavar, többek között a cukorbetegség, továbbá a magas vérnyomás kialakulásában is szerepet játszik.

Minden harmadik egyetemista túlsúlyos, sokan ugyanakkor divatból diétáznak

A résztvevő egyetemisták 14 százaléka él együtt valamilyen krónikus betegséggel, ezek közül leggyakrabban a táplálékallergia és a szív- és érrendszeri megbetegedések fordultak elő.

A nemeket vizsgálva lényeges eltérést tapasztaltak a szakemberek a magas vérnyomás és a táplálékallergia esetében. Míg a magas vérnyomás inkább a férfiakra, a táplálékallergia a nőkre jellemző. A szív- és érrendszeri, valamint az anyagcsere-betegségeknél viszont nem volt ilyen szembetűnő különbség.

A vizsgálat azt is kimutatta, az egyetemisták nem fogyasztanak elég zöldséget és gyümölcsöt, 71 százalékuknál a bevitel az ajánlott napi mennyiség alatt marad. Teljes kiőrlésű gabonát pedig csak 39 százalékuk fogyaszt rendszeresen.

Sokan követnek valamilyen diétát, legnépszerűbb a szénhidrátszegény, a laktóz- és a gluténmentes étrend. Az utóbbi divatjellegére utal, hogy a gluténmentes étrendet nemcsak a lisztérzékenységben szenvedők követik, hanem az indokoltnál jóval többen.

További túlsúly témájú cikk az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top