Egészség

Annyi mindent tettél, Sándor Mária, ne tűnj el!

Sándor Mária az elmúlt egy évben mindent megpróbált, hogy az egészségügyben változások legyenek. Nyilatkozott, beszédeket mondott, demonstrációt szervezett, és közben még az állását is elveszítette, pedig nem tett mást, csak kiállt a kollégái mellett, javítani akart a körülményeken. Most azt mondja, elfáradt, és egyelőre visszavonul, de talán nem végleg…

Sándor Mária úgy érezte, hogy egy év alatt az egészségügyben semmi sem változott, ezért bejelentette, hogy elfáradt, és nem küzd tovább. “Nem tartozom azok közé, akik nem tudnak visszalépni és nem tudják elismerni – megbuktam. Szégyellem, hogy egy olyan országban kell élnem, ahol az ország vezetése mindent fontosabbnak tart, mint maga az ember! Ezt a csatát bebuktam. Egy év telt el. Feladom!” Döntése akkor változhat meg, ha a 2016. április 15-re meghirdetett pedagógusdemonstráció idején az orvosok, az ápolók és a szakszervezetek tagjai is fekete ruhát húznak, és úgy mennek be az egészségügyi intézményekbe.

Ekkor hallottunk róla először

Először 2015. február 11-én hallotta Sándor Mária nevét az ország, akkor az RTL Klub Házon kívül című műsorában beszélt arról, hogy az egészségügy helyzete a katasztrófa felé tart. Levelet írt Orbán Viktornak, Áder Jánosnak és Balog Zoltán miniszternek, amiben segítséget kért, és bár  mindhármuktól kapott választ, de konkrétum egyikben sem volt. Áder János levele (amelyben az államfő arra hivatkozott, hogy ez a terület nem az ő hatásköre) volt az, amely arra indította, hogy a nyilvánosságot keresse.

Ki is Sándor Mária, a fekete ruhás nővér?

Szülei építészmérnökök voltak, egy húga van, férje távközléssel és hangosítással foglalkozik. Egy kislányuk van, Ilona. A Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskolában végzett 1991-ben. Ezt követően elvégezte a Győri Hittudományi Főiskolát, és bevonult a Szent Orsolya-rendbe apácának. 1997-ben kilépett a rendből, és ápolónak ment. 2003-ban végezte el a csecsemő- és gyermek szakosítót. Dolgozott a II. számú Gyermekgyógyászati Klinikán, az Amerikai úti gyermek-idegsebészeti osztályon, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszívsebészet intenzív osztályán, az I. Női Klinika Perinatális Intenzív Centrumában, az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban, végül a Péterfy Sándor utcai Kórház koraszülött osztályán. Ez utóbbi munkahelyén – tiltakozásul a magyar egészségügyben eluralkodott helyzetért, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) vele szemben tanúsított magatartásáért – 2015. szeptember 1-jén felmondott. 2016. januártól közmunkásként dolgozik egy közelebbről meg nem nevezett egészségügyi intézménynél.
 
Sándor Mária, ne tűnj el!

A fekete ruhás akció

2015. április 16-án Sándor Mária a Facebook-oldalán osztotta meg felhívását, és arra szólította fel az egészségügyben dolgozó ápolónőket, hogy két hétvégén, április 18–19-én és 25–26-án fekete ruhában dolgozzanak a munkahelyükön. Ez után vált a “fekete ruhás nővér” néven ismertté. Felhívása nyomán fekete ruhás tüntetési hullám indult el az országban, a szolidaritási mozgalomhoz az összes hazai egészségügyi intézményben ápolók és orvosok is csatlakoztak, sőt az amszterdami mentőállomásról, valamint svájci és németországi egészségügyi intézményekből is bejelentkeztek, hogy szolidaritásukat fejezzék ki.

Százával kerültek fel fekete pólós dolgozókról készült fotók a Független Egészségügyi Szakszervezet közösségi oldalára. Sándor Mária munkahelyén nem engedték, hogy fekete ruhát viseljen, ezért felmondott, néhány nappal később ezt visszavonta. A FESZ elnöke szerint felmondását nem önszántából adta be, hanem kikényszerítették.

Civil megmozdulás a Normafánál

2015. április 25-én a Normafánál találkoztak a fekete ruhába öltözött ápolók és szimpatizánsaik. A rendezvény civil megmozdulás volt, a támogató pártok képviselői is civilként vehettek részt rajta. Az összegyűlt tömeg a Normafától rendőri felvezetéssel, rendőrsorfal között, Áder János köztársasági elnök Béla király úti rezidenciájához vonult. A rezidenciától 50 méterre rendőrsorfal állta útjukat. Itt mondott beszédet Sándor Mária, majd a Himnusz eléneklése után a tömeg elvonult, és május 12-re a Parlament elé hirdettek újabb akciót.

A Parlament előtt

Május 12-én egy fekete és egy fehér ruhás tömeg indult el a Clark Ádám tértől és a Hősök terétől, majd az Egészségügyi Államtitkárság előtt találkoztak. A Lánchídon át a Kossuth térre értek, ahol Sándor Mária is felszólalt, és petíciót adtak át a parlamenti képviselők számára. A demonstráción rengeteg szakszervezet, érdekvédelmi és civil szervezet vett részt.  A demonstrációk hatására 2015. májusban egyeztetések kezdődtek el a minisztériumban, ahol bizonyos eredményeket elértek, de a petíciójukba foglalt 12 pontos követelésükre nem kaptak választ.

A szociális ágazatban dolgozók fekete pólós tüntetése

Május 29-én a szociális ágazatban dolgozók több mint ötezer fős tömege vonult fekete ruhában Sándor Mária részvételével a Kodály köröndtől a Kossuth térre, tiltakozásul az ágazat helyzete miatt.

Szegénykórház flashmob

Az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség keretében a Független Egészségügyi Szakszervezet a jelen kórházi ellátásra a mai napig jellemző, ’60-as, ’70-es évekbeli eszközökből összeállított sátorral demonstrált 2015. június 23-tól egy héten át a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt. Az akciót a Semmelweis-napra tervezett újabb demonstrációjukig folytatták.

Virrasztás a Semmelweis-napon

Július elsején virrasztást tartottak a Kossuth téren, ahova a “szegénykórház” bezárása után sétáltak át. Két tüntetést is rendeztek aznap a fővárosban: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarája a Jászairól vonult a Kossuth térre. Az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség a József nádor téren tartott tüntetést, ahonnan a Kossuth térre vonultak, és ott is maradtak reggel 8-ig. A demonstrációban résztvevő több száz dolgozó által aláírt szándéknyilatkozatot adtak át a kormánynak, amely szövege szerint, ha nem történik számottevő bérfejlesztés a szakápolóknál, akkor a nyilatkozatot aláíró munkavállalók szeptemberben felmondanak. A MESZK egy óriás dobozban gyűjtötte szeptemberig a felmondó nyilatkozatokat, az Akciószövetség pedig ügyvédi letétbe helyezte azokat.

Etikai vizsgálatot indítottak Sándor Mária ellen, majd visszavonták

Sándor Mária 2015. augusztus 10-én a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Balogh Zoltán, a kamara elnöke kezdeményezésére a MESZK etikai eljárást indított ellene, mivel véleményük szerint a nyilatkozataival megszegte az egészségügyi dolgozókra vonatkozó Etikai Kódex szabályait. Az ügy érdekessége, hogy az eljárást Zala megyébe helyezték át. A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ), közleményt adott ki, mely szerint “a szakszervezet jogászai segítségével áttekintette az eljárás megindításáról küldött dokumentumot, melyet alakilag és tartalmilag is kifogásolhatónak talált”.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szolidaritást vállalt a meghurcolt ápolónővel, és az eljárás nyilvánosságát követelték. A Facebookon gombamód szaporodtak a csoportok: “El a kezekkel Sándor Máriától!” Az etikai vizsgálat vezető hírré vált, szolidaritási nyilatkozatot adott ki több szakszervezet, civil és szakmai közösség, többek között a Semmelweis Érdekvédelmi Szövetség, a Független Egészségügyi Szakszervezet és az Autonóm Területi Szakszervezet is. Másnap Balogh Zoltán kamarai elnök bejelentette, hogy visszavonták az etikai vizsgálatot. A döntést a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke azzal indokolta, hogy az elmúlt huszonnégy órában olyan támadások érték, amelyek szerinte komoly fenyegetettséget jelentettek számára.

Lemondott a kamarai tagságáról

2015. augusztus 31-én Zombor Gábor egészségügyi államtitkár lemondása után Sándor Mária is bejelentette, hogy lemond szakápolói fizetéséről, és a jövőben segédápolóként dolgozik tovább. Azért döntött így, mert nem volt hajlandó egy fillér tagsági díjat sem fizetni annak a szakdolgozói kamarának, amely támadja őt. Mint mondta, úgy érzi, hogy azok, akiknek értük kellene küzdeni és harcolni, őt nem képviselik.

Sándor Mária, ne tűnj el!

Az Erzsébet-híd lezárása

2015. szeptember 2-án reggel 6 óra körül néhány társával együtt flashmobot szervezett az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél. A csoport molinókat kifeszítve demonstrált, teljes szélességében lezárva az utat, csak az autóbuszokat engedték át. A flashmob rövid, 18 perces időtartama ellenére is szinte pillanatokon belül hatalmas dugó keletkezett az Erzsébet-híd környékén. A szabálysértési hatóság gyülekezési joggal való visszaélés és közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt, halmazati büntetésként 50 ezer forintra bírságolta meg. A pénzbüntetést nem fizette be, helyette a 60 óra közérdekű munkát választotta. A büntetését végül 10 ezer forintra mérsékelték, amelyet a csepeli strandon végzett kétnapi közmunkával váltott ki.

Új szervezetet alapított

2015. októberben a Független Egészségügyi Szakszervezet tisztújító közgyűlésére több, mint fél tucat város alapszervezetének küldötteit nem engedték be a rendezvényre, mondván: adminisztrációs hiba miatt még nem regisztrálták őket a szakszervezet tagjai között.  Sándor Mária velük együtt elhagyta a termet, elővettek egy molinót és spontán demonstrációba kezdtek. A molinón az állt: Magyarország a Magyar Egészségügyért.  Ezt követően Sándor Mária bejelentette, hogy az incidens miatt kilép a Független Egészségügyi Szakszervezetből, és napokon belül új, Magyarország a Magyar Egészségügyért elnevezéssel civil szervezetet alapít a most kizártakkal. Hozzátette: elege van a beszélgetős érdekvédelemből, új szervezete a civilekkel összefogva ki fogja harcolni a tisztességes betegellátást.

Nyílt levél Orbán Viktornak

2016. január 14-én nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz, hogy csatlakozzon a mozgalmukhoz. Levelében ezt írja: “Magyarország miniszterelnökeként köteles tenni a magyar emberekért, ezért azt szeretnénk, ha harcunk élére állna. Küzdene a “kisemberekért” akik Magyarországot építik! Akik gyermekeink jövőjét építik és a rászorulókat ápolják!”

Felszólalása a pedagógus tüntetéseken

2016. február 13-án felszólalt a Kossuth téren tartott pedagógus tüntetésen és beszédében az egészségügyi dolgozók szolidaritásáról biztosította a pedagógusokat. A március 15-i pedagógus demonstráción is ott volt, és gyújtó hangú beszédet mondott.

Sok elismerést is kapott

2015: Respekt-díj (Népszabadság)

2015: Az év embere (RTL Klub)

2016: Magyar Civil Becsületrend

2016: Jelölést kapott a Szuperwmn-díj közéleti kategóriájában

A Forbes magazin 2016. áprilisban a közéletben legbefolyásosabb nők kategóriájában a 10. helyre sorolta, míg az Observer Médiafigyelő listáján, amely a médiaszereplés és -befolyás alapján állítja fel a rangsorát, a közélet női szereplői között az 5. helyre került.

 Itt olvashatsz még többet Sándor Máriáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top