Egészség

Dr. Google rendel a gyerekszobában is – inkább ne

A családi legendárium szerint egy nap éppen ünneplőbe öltöztettek a szüleim, amikor hirtelen éktelen és csillapíthatatlan sírásba kezdtem. Kétségbeesetten rohantak velem az orvoshoz, aki megkérdezte: de hát mi a baj? Mire én azt feleltem: szorít az új cipő. A kezdő szülők gyakran élnek át ilyesmit. Azt gondolják, óriási a baj, rohannak az ügyeletre, ahol kiderül: a gond valójában egy banális kis semmiség, és hazafelé menet úgy érzik, hogy tök hülyét csináltak magukból.

Mióta a net létezik, a helyzet kicsit sem lett jobb. Mert hiába üti be az ember a “pelenkakiütés” vagy a “bárányhimlő” szavakat a google-ba, a feljött információk kicsit sem segítenek, a képek pedig teljesen összezavarnak. A közösségi oldal “szakértő” anyukáiról nem is beszélve, akiknek MINDENRE van válaszuk, legyen szó kiütésről, lázról vagy furcsa színű székletről. Ám az ő tanácsukat megfogadni igencsak rizikós vállalkozás.

Dr. Google rendel a gyerekszobában is - inkább ne

Dr. Google 
illusztráció: Dave Cutler

Hiszen ha egy kiütésre valaki – akinek sem orvosi végzettsége, sem tapasztalata nincs ebben a kérdésben – azt mondja, hogy ez semmiség, aludjatok nyugodtan, az akkor is vállalja majd a felelősséget, ha reggelre a gyerek súlyos állapotba kerül, és kórházba kell menni vele? Ha maradandó károsodást szenved a kezelés késlekedése miatt? Ne feledjük: a legtöbb orvos még telefonon sem szívesen ad tanácsot, és ha a kétségbeesett szülő felhívja az ügyeletet, szinte mindig az a válasz: hozza be a kedves szülő, majd ránézünk. Nem azért, mert imádják a zsúfolt várótermeket, hanem azért, mert TÁVDIAGNOSZTIZÁLÁS NINCS.

Persze az évek során az ember szerez bizonyos rutint és biztonságot a gyerekbetegségek kapcsán – de ez kisbabás szülőknél bizony azt jelenti, hogy felesleges köröket futnak az ügyeletre. Mert a kicsi gyerekek tényleg ijesztő dolgokat tudnak produkálni, és ami egy felnőttnél durva betegség tünete lenne, az egy gyereknél még simán a tök normális kategória.

Persze azt érdemes tudni, mik azok a legnagyobb paraforrások, amik szinte minden szülőből kihozzák a pánikrohamot. Vicces módon ugyanis ezek szinte mindig ártalmatlannak bizonyulnak.

Dr. Google rendel a gyerekszobában is - inkább ne

illusztráció: glasbergen

1. A köldökcsonk

Dr Google szerint: A köldökzsinór egyenes kapu a gyerek testébe, tehát onnan minden fertőzés rögtön a véráramba és a belső szervekbe jut, tehát ha nem fertőtleníti az ember rendesen, akkor halálos bűnt követ el.

Régebben vallásos igyekezettel kellett óvni a csonkot a nedvesedéstől és az alkoholos áttörlés mellett a fertőtlenítő hintőpor is kötelező volt. Ma már kicsit lazult az ajánlás, még fürdetni is szabad, csak utána alaposan meg kell törölni, a hintőport sem ajánlják mindenhol. Merthogy a látszattal ellentétben a köldökcsonk nem olyan veszélyes felület.

A szerencsés családokban egy pár nap alatt leesik – ám teljesen normális az is, hogy akár három hétig is ott fityeg a gyereken. Tény, hogy ez ijesztő látvány, ráadásul minden emberi ösztönnel szembe megy, mert hát felnőttekkel elő sem fordulhat, hogy egy testrészük csak úgy leessen. De ameddig nem váladékozik, nem büdös, vagy pirosodik be a környéke, meglepő módon minden teljesen normálisnak számít körülötte.

2. Sír a gyerek

Dr Google szerint: A csillapíthatatlan gyereksírás óriási bajt jelent: bélcsavarodás, középfülgyulladás, agyhártyagyulladás. Mindegyikkel azonnal rohanni kell az orvoshoz, mert végzetes lehet. 

Dr. Google rendel a gyerekszobában is - inkább ne

A valóság azonban az, hogy a kisbabák néha minden ok nélkül is sírnak. És akár tetszik, akár nem, teljesen normális dolog az is, hogy néha órákon át üvöltenek. Persze ez ijesztő, mert egy felnőtt, vagy egy nagyobb gyerek ilyet soha nem csinál, ha nincs baja – de egy kisbaba nem így működik. Neki nincs más fegyvere, csak a sírás, és mindenre ezt tudja használni. Pár órányi hiábavaló nyugtatás után szinte minden szülő kétségbeesetten rohan az ügyeletre – általában szerencsére addigra meg is nyugszik a gyerek, és elalszik a kocsiban.

A néplegenda szerint az esti sírás oka a “hasfájás” amit azért tettem idézőjelbe, mert ennek létezésére nincs tudományos bizonyíték. Nincs olyan hasfájás, ami minden délután menetrendszerűen 4-6 között jelentkezik, márpedig az újszülött kisbabáknál ez egyáltalán nem ritkaság. Van, aki szerint idegrendszeri éretlenség okozza ezt a fajta sírást, más szerint ezzel vezeti le a gyerek a feszültséget. A lényeg az, hogy ha az orvos szerint nincs szervi ok, akkor csak abban lehet bízni, hogy előbb-utóbb majd leszokik róla. Mint minden gyerek.

3. Kiütés

Dr Google szerint: Agyhártyagyulladás, bárányhimlő, skarlát. Csecsemőknél szinte mind nagyon-nagyon veszélyes.

Való igaz: felnőttként nem tréfadolog a kiütés – de a gyerekek bőre egészen másként viselkedik. Még a melegtől is képesek hatalmas vörös foltos kiütéseket növeszteni magukon pillanatok alatt, az anyatejtől meg olyan pattanásosak lesznek, mint egy kiskamasz. Hormonok, éretlen hőháztartás, érzékeny bababőr. Alapszabály, hogy minden kiütést orvosnak kell látnia, mert a rettegett halálos agyhártyagyulladástól a fulladást okozó allergiáig TÉNYLEG bármi megtörténhet egy kisbabával – de pár padlógázos orvoslátogatás után mindenki megtanulja, hogy a gyereket nem nagyítóval kell nézegetni, ahogy a mi doktornénink szokta mondani, és azt is, hogy némi bőrelszíneződés, zúzódás, véraláfutás teljesen normális, valamint, hogy féléves kor után a kiütések többsége egy nedves törlőkendővel tökéletesen eltüntethető.

Dr. Google rendel a gyerekszobában is - inkább ne

4. Bukás

Dr Google szerint: Ez nem is bukás, hanem hányás, amit kicsi babánál mindig komolyan kell venni: mert a legjobb esetben is fertőzés okozza, de lehet, hogy azonnal műteni kell, mert gyomorszájszűkület vagy bélcsavarodás van a háttérben.

Szerintem a babás vészhelyzetek egyik legnehezebbike, a hányás és a bukás megkülönböztetése. Elvileg ez olyan egyszerűnek tűnik – evés után büfiztetjük a babát, és visszajön egy kis fehéres trutyi, ez a bukás. Ez nem ugyanaz, mint amikor sugárban okád a gyerek. De gyakorlatilag a kisbabák néha döbbenetes mennyiségeket tudnak bukni, és meglepően messzire is kirepül az eredmény. Ráadásul bár a büfike elsősorban közvetlenül etetés után jelentkezik, de erőlködésnél, forgolódásnál is előfordulhat. Ha kétségünk van, persze irány az orvos – de azért ha a gyerek nem lázas, nem aluszékony, nem feltűnően éhes, nincs gyakori, híg széklete, és láthatóan nincsenek fájdalmai, akkor valószínű, hogy nincs nagy gond.

5. Kutacs

Dr Google szerint: Ez a gyerek legsérülékenyebb része, hiszen az agy és a külvilág között csak egy vékony bőrdarabka van. Ha kidudorodik agyhártyagyulladásra utal, ha horpad, ki van száradva a gyerek. Mindenképp irány a kórház.

A kutacs azért nem olyan sérülékeny, mint amilyennek látszik. Jó helyen van, ott szinte soha nem ütik meg magukat a gyerekek, és az a bőr sem olyan vékony rajta, hogy csak úgy átszakadjon. Az meg, hogy horpad vagy dudorodik olyan megfoghatatlan fogalom, ráadásul egyedi is minden gyereknél ennek a mértéke. Sok esetben az, hogy a gyerek kutacsa kicsit beesik, teljesen természetes, és nem jelez feltétlen kiszáradást sem, ahogyan azt a legtöbben hiszik. Persze itallal kínálni egy gyereket mindig jó ötlet, de a kiszáradásnak jobb jelzője a pisis pelenka, mint a kutacs. Ha horpadt a kutacsa, de iszik és pisil, akkor nincs gond. Ugyanilyen félrevezető a domborodó kutacs is – mert az persze igaz, hogy jelezhet fokozódó agyűri nyomást, ami agyhártyagyulladás jele lehet, de bizony előfordul akkor is, ha egy gyerek sokat sír vagy erőlködik. Szóval ha aggályunk van, irány orvos – ő majd elmagyarázza, hogy mi a normális.

+1. Székrekedés

Dr Google szerint: Ha több napig nincs valakinek széklete, akkor az bizony komoly gondra utal. Bélcsavarodás, bélelzáródás, mellékvesegondok, hasnyálmirigy-betegségek. Ráadásul fokozza az aranyér, végbéltágulat, végbélelőreesés veszélyét.

Dr. Google rendel a gyerekszobában is - inkább ne

Az a tény, hogy a gyerek morog, vörösödik, keményedik a hasa, de hiába, mert mondjuk már öt napig nincs széklete, az minden szülő rémálma. Mert persze ha egy felnőtt nem megy WC-re öt napig… na az valóban fájdalmas élmény. Egy 6-8 hetes kisbaba emésztése azonban teljesen másként működik. Persze megzavarja az embert, hogy egy hónapos korig a napi több a norma – de ahogy nő a baba, annál hatékonyabban képes megemészteni az anyatejet, egészen addig, hogy szinte semmi üríteni valója nem marad. És ez normális! Az meg, hogy morog és nyöszörög kakilás közben, nem feltétlen a fájdalom jele, inkább az új ingerre adott reakció, amit ne feledjünk, muszáj kicsit erőlködnie, mert a fekvő póz nem segít a procedúrán. Ha a végeredmény amit a pelusban találunk nem kemény, akkor nincs ok az aggodalomra.

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése