Egészség

Kávéivással a vastagbélrák ellen

A kávéfogyasztás csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát.

Naponta csak egy-két csésze kávé elfogyasztása is csökkentheti már a vastagbélrák kialakulásának kockázatát – állítják izraeli kutatók, akik 8500 Izraelben élő ember kávéfogyasztási szokásait vizsgálták. A résztvevők közül nagyjából ötezren küzdöttek vastagbéltumorral, 3500 embernél nem diagnosztizáltak rákot. A résztvevők átlagosan kevesebb mint két csésze kávét ittak naponta. Összességében a kolorektális rák előfordulási esélye nagyjából 30 százalékkal alacsonyabbnak mutatkozott a kávéfogyasztóknál, mint a nem kávézóknál. A szakemberek szerint minél több kávét ittak az emberek, annál alacsonyabb volt a valószínűsége esetükben a betegség kialakulásának.

A kutatók szerint egyelőre túl korai lenne a vastagbélrák-kockázat csökkentésére alkalmas módszerként javasolni a kávéfogyasztást, de a bizonyítékok mindenképpen ebbe az irányba mutatnak. A naponta kevesebb mint egy csésze kávét elfogyasztó emberek kockázati mértékéhez képest, a naponta 1-2 csészényi kávét ivók esetében 22 százalékkal, a 2-2,5 csészével fogyasztóknál 44 százalékkal, míg a 2,5 csészényi kávénál többet ivóknál 59 százalékkal volt alacsonyabb a kolorektális rák kialakulásának kockázata.

Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a kávézás csökkenti a vastagbélrák esélyét, de nem találtak a mostanihoz hasonló összefüggést. A kutatók feltételezése szerint a kávéfogyasztás azáltal csökkentheti a kolorektális rák kockázatát, hogy felgyorsítja az anyagok áthaladását a vastagbélen, ami azt jelenti, hogy a szövet kevesebb ideig van kitéve a potenciálisan rákkeltő anyagoknak. Az is lehetséges, hogy a kávéfogyasztás befolyásolja a bélben lévő mikrobák összetételét, vagy a kávé alkotóelemeinek van rákmegelőző tulajdonságuk.

A kutatók szerint további tanulmányokra van szükség, hogy más populációknál is megnézzék a kávéfogyasztás hatását a vastagbélrák kockázatára és annak kiderítése érdekében, hogy az összefüggést befolyásolja-e a genetika. A mostani tanulmány készítésekor a kutatók azt kérdezték a résztvevőktől, hogy hány “adag” kávét isznak naponta, ami viszonylag szabad értelmezésre ad lehetőséget, tehát továbbra sem egyértelmű, hogy pontosan mekkora mennyiségű kávéval van összefüggésben az alacsonyabb vastagbélrák-kockázat. Más tanulmányok a bőr- és a mellrák bizonyos típusai, valamint a prosztatarák alacsonyabb kockázatával hozták összefüggésbe a kávéfogyasztást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top