Egészség

Érvek a felnőttkori védőoltások mellett

Sokan azt gondolják, hogy a védőoltások a gyerekeknek "valók", és amire az egészségünknek és immunrendszerünknek szüksége van ezen a téren, azt már egészen kicsi korban megkapjuk a kötelező szurikkal. Ez közel sincs így, és a védőoltások felnőttként éppen olyan fontosak és hasznosak lehetnek, mint gyermekkorban. Íme, néhány érv a kétkedőknek!

Felnőttként is számos olyan helyzet fordulhat elő, amikor szükséged lehet védőoltásra. Ezek éppúgy az egészséged – és gyakran a környezetedben élők egészségét is – szolgálják, mint azok, amiket gyerekként kaptál meg.

AIPM-VAKCINÁCIÓ - felső témaszponzi - 6. cikk

 

Ami gyerekként megvédett, felnőttként már hatástalan

Több gyerekkori oltás védő hatása az évekkel elmúlik, így felnőtt korban újra meg kell őket ismételni ahhoz, hogy az immunrendszered fel tudja venni a harcot a kórokozókkal szemben. Ilyen betegség többek között torokgyík, a szamárköhögés vagy a tetanusz.

Bizonyos oltások csak felnőtt korban adhatók

Egyes oltások csak felnőttkorban adhatók. Erre jó példa a nálunk is hozzáférhető övsömör elleni vakcina, amely a bárányhimlő lezajlása után az idegdúcokban rejtőző vírusok újabb támadását védi ki. 60 éven felüliek számára különösen ajánlott.

Kismamaként a gyermekedet is védi

Egyes oltások várandósság ideje alatt is beadhatók, és nem csak a kismamát, de a születendő babát is megóvják a fertőzésektől, még születésük után is. Az influenza elleni oltást például csak 6 hónapos kortól lehet adni, ilyen esetben sokat jelenthet a terhes édesanya beoltása.

Megbízható útitárs

Egyes egzotikus országokba csak kötelező védőoltások beadása után léphetsz be, míg mások nem támasztanak ilyen feltételeket. Ez utóbbi azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének ott olyan egészségügyi veszélyek, amik ellen az oltások megfelelő védelmet nyújthatnának. A hepatitisz például kifejezetten azon betegségek közé tartozik, amit kevésbé civilizált országokban könnyű elkapni, viszont egy egyszerű védőoltással gyakorlatilag lenullázható a kockázata, hogy ilyen bajt szedj össze.

AIPM-VAKCINÁCIÓ - felső témaszponzi - 6. cikk

 

Elmaradt gyerekkori oltások

A kanyaró, mumpsz és rubeola elleni (MMR) oltás Magyarországon csak az 1990-es évektől lett kötelező, a mai felnőttek nagy része nem védett a betegségek ellen. Aki nem esett még át bárányhimlőn, annak felnőttként is javallott a védőoltás.

Mutass példát a gyermekeidnek

A gyerekek nem szeretnek oltást kapni (persze ki rajongana ezért?), de átsegítheted őket a kötelező védőoltások megpróbáltatásain, ha példát mutatsz nekik azzal, hogy beoltatod magad is. Ez nem csak abban segít, hogy könnyebben elviseljék az oltással járó kellemetlenséget, hanem egészségtudatosabb felnőtté is válnak a példád követve.

 

Még több olvasnivaló a védőoltásokról az NLCafén: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top