nlc.hu
Egészség
Nyitott szívvel született Jimmy Kimmel kisfia

Nyitott szívvel született Jimmy Kimmel kisfia

Hétfőn kiderült, hogy sikeres műtétet végeztek el az orvosok Jimmy Kimmel kisfián, mert a kis Billy nyitott szívvel született. A beavatkozást a baba születése után pár nappal hajtották végre.

Félretette a viccelődést hétfői adásában néhány percre Jimmy Kimmel, hogy beszéljen kisfia egészségügyi állapotáról. A humorista könnyeivel küszködve mesélte el, hogy Billy fiát az orvosok nem sokkal születése után megműtötték, mert a kisfiú nyitott szívvel született.

Jimmy Kimmel elmondta, hogy felesége, Molly McNearny a Los Angeles-i Cedars Sinai kórházban szült, “hatszor nyomott, és már kint is volt a kisfiú”. Szerencsére a nővérnek egyből feltűnt a kis Billy szívproblémája, mert a baba bőrén lilás elváltozások voltak.

“Ez rémisztő dolog” – vallotta meg könnyei között Kimmel.

A kórház felkészült a műtétre, és Billy pár nappal születése után, múlt héten sikeres nyílt szívműtéten esett át. “Életem leghosszabb három órája volt” – mondta Jimmy Kimmel.

Sajnos Billy – akit hivatalosan William John Kimmelnek hívnak – nem úszta meg ennyivel. Apja szerint még két korrekciós műtét vár fiára, az első pár hónapon belül, míg a második majd tinédzser évei elején. “Billyt csak hat nappal a műtét után tudtuk hazavinni” – árulta el a humorista, aki mutatott egy közvetlenül az operáció után készült képet, amelyen a baba tele van csövekkel és drótokkal, illetve mellé tett egy másik képet is, ahol Billy már mosolyog. “A minap lepisilte az anyukáját, miközben az épp a pelenkáját cserélte volna ki.”

Kimmel név szerint köszönte meg az orvosoknak, az ápolóknak és az egészségügyi személyzetnek azt, amit a fiáért tettek, nem győzte kifejezni nagyrabecsülését családjának, barátainak és persze feleségének. Azért a humorát is megcsillogtatta:

“Az ateisták imádkoztak értünk, sőt, még az a b.zi Matt Damon is küldött virágot!”

A műsoraiban óvatosan politizáló Kimmel most mégis talált időt arra is, hogy kritizálja Donald Trumpot az egészségügyet is érintő költségvetési megszorítási javaslatai miatt, és éltesse azokat a kongresszusi képviselőket, akik nem szavazták meg a csomagot, amely 6 milliárd dollárra csökkentette volna az egészségügyi intézmények finanszírozási keretét.

Jimmy Kimmel a következő napokat kisfiával és családjával tölti, ezért helyettes műsorvezetők viszik majd a Jimmy Kimmel LIVE műsort.  

Usa Tuday

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top