nlc.hu
Egészség
Ausztriában talált ellátást a Győrben balesetet szenvedett férfi

Ausztriában talált ellátást a Győrben balesetet szenvedett férfi

Egy Facebook-felhasználó kiábrándító tapasztalatairól számolt be néhány napja az üzenőfalán. A győri baleseti sebészeten sokat kellett volna várnia, hogy a durván vérző, erősen megvágott lábfejét valaki ellássa, így a férfi kocsiba szállt, és meg sem állt Ausztriáig. Szinte hihetetlen, de még így is, az utazással együtt is hamarabb tudták kezelni a lábát az osztrákok, mintha Győrben malmozott volna.

A Danev névre hallgató DJ Facebook-posztját hírünk megírásakor már több mint ötezren osztották meg, és közel tízezren lájkolták. Érthető a bejegyzés népszerűsége, ugyanis egészen meghökkentő, amit leír benne. 

Június 17-én a férfi lábára élével ráesett egy üveglap, amely elmondása szerint majdnem levágta két lábujját. Valóban borzasztóan vérezhetett a sérült végtagja, hiszen a bejegyzés szerint úgy sietett a győri baleseti sebészetre, hogy közben a lábára csavart két törülköző is elázott a vértől. A kórházban azonban közölték vele, hogy sokan vannak előtte, így legalább másfél órát kell várnia, míg ellátják a sérülését. Danev gyors fejszámolást végzett, és úgy döntött, hogy ennyi ideig nem fog a vérben ázó lábával várakozni, nekivág hát a nyugatnak azzal a reménnyel, hogy útközben valamelyik kórház sürgősségijén csak tesznek rá egy kötést. 

Bécsig sem kellett elmennie, szinte amint átért a határon, az ausztriai Lajtahídvégen (Bruck an der Leitha) berohant egy kisebb mentőállomásra, ahol a mentős, amint meglátta a férfi lábát, azonnal mentőautóba rakta, és elvitte az első kórházig, ahol a sérültet rögtön meg is műtötték. Mint írja: jobban jött ki időben, hogy elindult, és egy másik országban fordult orvoshoz, mint ha otthon maradt volna, és megvárta volna az ellátást. Persze, ezt csak azért tehette meg – fűzi hozzá –, mert automata váltós autója van.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top