Egészség

Mégsem a kínzás miatt halt meg az Észak-Koreában raboskodó Otto Warmbier

A halottkémi vizsgálat nem talált arra utaló jeleket, hogy az amerikai fiatalembert megkínozták volna, bár a testén több sebet is találtak.

Nincs bizonyíték rá, hogy megkínozták volna Otto Warmbiert, a halálát oxigénhiány és pangó vérellátás okozta, áll a szerdán közzétett halottkémi jelentésben. Az Észak-Koreából kómában hazaszállított amerikai férfi halálával kapcsolatban a szakértők arra jutottak, hogy a vér- és oxigénhiányt ismeretlen sérülés okozta, amely azonban több mint egy évvel a férfi halála előtt történt – írja az Index.

A halottkém szerint nem tudni, mi lehetett ez, és valószínűleg már sosem derül ki. A vizsgálat arra jutott, hogy Warmbier fogsora jó állapotban van, teste jól táplált, és csak kisebb, régebbről származó sebek vannak rajta. Az újabb hegek pedig orvosi beavatkozástól is származhatnak.

Otto Warmbier a virginiai egyetem hallgatója volt, amikor ellátogatott Észak-Koreába, ahol azért tartóztatták le, mert megpróbált hazacsempészni egy propagandaplakátot. Ügyéből kirakatpert rendeztek, 15 év kényszermunkára ítélték, majd 18 hónap fogság után hazaengedték.

Szülei arról számoltak be, hogy fiukat iszonyatos állapotban, süketen, vakon, kopaszra borotválva kapták vissza, több fogát kiverték vagy kihúzták, deformálódott végtagjait sebek borították, és folyamatosan rángatózott.

Phenjan szerint állapotát a botulizmus nevű ritka, de igen veszélyes bénulásos betegség váltotta ki, ám az amerikai orvosok nem találtak erre utaló nyomokat a szervezetében. A szülők biztosak abban, hogy fiukat brutálisan megkínozták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése