Miért kezdtél el szexuális erőszakot átélt nők szülésével foglalkozni?
Dr. Győrfy Judit: Elsősorban a mentálhigiénés szakember énem révén találkoztam ezekkel a történetekkel. Ebből a témából írtam a szakdolgozatomat. Korábban én is tudatosan készültem a gyermekeim születésére, a saját tapasztalataim kapcsán pedig szép lassan rájöttem, mennyi mindenkinek nehéz ma Magyarországon a méltóságát megőrizve szülnie. Ebből a szempontból nem kell feltétlenül különválasztani a nőket aszerint, hogy átéltek-e erőszakot, vagy nem.
Gondolom, azért van különbség a szexuális erőszakot átélt nők szülési élménye és a többi nő szülése között.
A különbség az, hogy az áldozatokat újra traumatizálhatja a szülés, vagyis ha nincsenek megfelelő körülmények, akkor hasonló erőszaknak élhetik meg, mint a korábbi szexuális erőszakot. De ettől még mindenkinek jár ugyanaz a tisztelet, ugyanaz a tájékoztatás, ugyanaz az emberi bánásmód. Sheila Kitzinger szerint akkor bánsz jól egy szülő nővel, ha úgy állsz hozzá, mintha ő maga is túlélő lenne. Én ezzel maximálisan egyetértek. Ugyanis senkitől nem várható el, hogy beavassa az orvosát vagy a szülésznőjét a múltjába.
Azt mondtad, egy túlélőt újra traumatizálhat a szülés.
Igen. Az, hogy ez ne következzen be, minimumelvárás. Ehhez az egyik legfontosabb feltétel a tájékozott döntéshozás a nő részéről, aminek pedig nem lehet más az alapja, mint a részletes informálása minden egyes lépésről, beavatkozásról, lehetőségről. Más szavakkal: a kontroll meghagyása a nő kezében, valamint a kompetenciájának erősítése, végig a szülés során. Így nem a feje felett zajlanak az események, miközben az ő testével történik minden. Gyakran a személytelenség, illetve a nő figyelmen kívül hagyása okozza a tárgyiasítás érzését. Legyen fontos, hogy a nő hogyan érzi magát, mit szeretne, mit kér. Ne korlátozzák fölöslegesen a mozgását, és ha szükséges is a helyhez kötöttség egy-egy vizsgálat miatt, tegyék lehetővé, hogy a neki megfelelő pozíciókat vegye fel, általában legyenek rugalmasak és kreatívak a szülést kísérők. Ideális esetben a szülés maga lehet a terápia, pontosabban a terápia része a trauma feldolgozásában.
Dr. Győrfi Judit jogász
Milyen félelmei vannak egy túlélőnek?
Leginkább a kontrollvesztéstől és a kiszolgáltatottságtól fél. Az invazív, vagyis a behatolással járó eljárások különösen nehezek számára. Nagyon rossz tapasztalatuk van a hatalommal bíró emberekkel szemben is, hiszen a szexuális erőszak is elsősorban a hatalommal való visszaélésről szól, csak másodsorban a szexualitásról. Ezért az is nagyon fontos, hogy kivegyük a hatalmi dinamikát a kapcsolatból, helyette partnerséget ajánljunk, bizalmat építve. De hangsúlyozom, ezek minden nő számára fontosak, nemcsak az abúzust átélt nőknek.
Túlélők mesélték a szülésükről:
„Sosem felejtem el, szülés közben szükség lett arra, hogy felhelyezzenek egy ballont a hüvelyembe. Lazítsa el magát! Hagyja magát megerőszakolni, úgy könnyebben megy! – mondta a szülésznő. – Nem tudta, nekem mit jelent ez a mondat, de ebben minden benne volt az egész rendszerről.”
„Emlékszem, ott feküdtem a vizsgálóasztalon, az EKG miatt, tele azokkal a tappancsokkal, tárgyiasítva, meztelenre vetkőzve. Nagyon megalázónak éreztem. Ráadásul egy sor rossz emléket felidézett bennem. Kértem, hogy adjanak egy lepedőt, hiszen jó negyedóra a vizsgálat, bárki bejöhet. Nem adtak, persze, hogy bejött a személyzet egyik számomra vadidegen férfi tagja.”
„Óriási élmény volt, és nagyon büszke voltam magamra és a testemre is, hogy képes voltam hüvelyi úton szülni. A méhem és a hüvelyem annyi rossz után, amin keresztülment… szinte hihetetlen volt, hogy megcsináltam. Úgy éreztem, hogy visszakaptam valamit, amit korábban elvettek tőlem.”
„Csak megláttam azt a fehér köpenyt, a névtáblát, és meghallottam azt a jellegzetes személytelen és felülről beszélő hanghordozást, ami minden orvosra jellemző, és egyből gyomorgörcsöm lett. Pedig szerintem nem akart az orvos rosszat. Jó lett volna, ha valahogy közvetlenebb a légkör, de persze nem mertem szólni, hogy vegye már le a köpenyét, és üljön le mellém ahelyett, hogy folyton fölém tornyosul. Csak vártam, hogy vége legyen az egésznek. Pont úgy, mint rég.”
Szakdolgozatodban hosszasan írsz a triggerekről. Mik ezek pontosan?
Trigger bármi lehet, ami ugyanazzal az intenzitással idézi fel a korábbi traumát, mint ahogy azt a nő a múltban átélte. Trigger lehet maga a szülés, a fájdalom, hiszen a nő teste maga a „crime scene”, vagyis a bűntény helyszíne. De ugyanilyen traumát felidéző körülmény lehet a hanyatt fektetés, a kikötözés, de akár a teljesen jó szándékú masszázs is, ha ez volt az a körülmény, ami rendszeresen megelőzte a szexuális erőszakot.
Általánosságban kimondható, hogy a túlélőknek fontos, hogy minél kevesebb beavatkozáson kelljen átesniük?
Igen. Ugyanis a nő minden egyes beavatkozásnál passzív elszenvedője valaminek, amit vele és a testével csinálnak, tehát jó eséllyel trigger lehet a beavatkozásból. Ráadásul tudjuk, hogy minden beavatkozás növeli a következő beavatkozás esélyét. Természetesen valamikor mindez elkerülhetetlen, ilyenkor fontos a partnerségen alapuló kommunikáció és a tiszteletteljes bánásmód. Tény az is, hogy valakinek fontos, hogy a minimumra csökkentsék a fizikai fájdalmát, akár mesterséges fájdalomcsillapításokkal is. Másoknak viszont épp az a lényeg, hogy a beavatkozások száma a lehető legkevesebb legyen, mert így érzi úgy, nála maradt a kontroll. Sok túlélő az otthonszülést választja, hiszen így nagyobb eséllyel kap személyre szabott, jó ellátást, nem beszélve az otthona adta érzelmi biztonságról. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy sok abúzust átélt nő a császármetszést preferálja. A kettő mélyén ugyanaz a félelem van: a félelem a kiszolgáltatottságtól, a kontrollvesztett állapottól. Vannak országok, ahol a várandósgondozás része kérdőívben rákérdezni, hogy volt-e korábban része bántalmazásban, vagy szexuális erőszakban. Londonban működik az első szexuális erőszakot átélt nők szülész-nőgyógyászati klinikája. Mi még ettől nagyon messze vagyunk, az első lépés, hogy beszéljünk róla, hogy ne tabusítsunk. Hiszen attól, hogy nem tudnak róla a szakemberek, rengeteg túlélővel találkoznak a praxisukban.
„Lazítsa el magát! Hagyja magát megerőszakolni, úgy könnyebben megy!” (Képünk illusztráció – Fotó: MTI/Balázs Attila)
Hova fordulhatnak a túlélők, ha szeretnének felkészülni a szülésre?
Sajnos nincs sok lehetőségük szakszerű segítséget kérni. Az EMMA Egyesületnek van egy ingyen hívható segélyvonala, ahova várandósság és szülés témában bárki fordulhat, aki nehézséggel küzd. A NANE is működtet egy segélyvonalat szexuális erőszak túlélőinek. Ezeket leszámítva meglehetősen egyedül vannak hagyva a nők. Nincs speciális szülésfelkészítés túlélőknek, ezért a mi mozgalmunkban, a Másállapotot a szülészetben tervezek egy ilyen tanfolyamot a közeljövőben. Egyelőre minden várandós nőnek az egyéni kutatómunkáján múlik, hogy megtalálja-e az őt segítő, kellően érzékeny orvost és szülésznőt.
Amerikai tanulmányok szerint tizennyolc éves koruk előtt a lányok egynegyedét-egyharmadát éri valamilyen szexuális abúzus.
Mi számodra a legfontosabb konklúziója a szakdolgozatodnak, illetve az aktivistaként szerzett tapasztalataidnak?
Az, hogy a szülés alatti bánásmód miatti traumatizáltság azokkal is megtörténhet, akiknek korábban nem volt erőszakélménye. De én hiszek az alulról szerveződésben, és a női összefogás erejében, ezért optimista vagyok. Egyre többet beszélünk a szülésről, a szexuális tabukról, a szülési traumákról, amik mind elősegíthetik a változást. Fontos lenne, ha tisztában lennénk a jogainkkal, és szükség esetén számon mernénk kérni a rendszer hiányosságait. A mozgalomban is ezért dolgozunk.
Az EMMA Egyesület az alábbi telefonszámokon várja a hívásodat, ha kérdésed van várandósság, szülés, gyermekágy, anyaság témában, vagy ha csak beszélgetni szeretnél: 06-70-622-3346. Ide írhatsz nekik: emmavonal@gmail.com
