Egészség

Új módszerrel találtak öregedést irányító fehérjéket magyar kutatók

Az öregedés folyamatában szerepet játszó emberi fehérjéket azonosítottak magyar kutatók matematikai elemzéssel – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) genetika tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (MTA SZTAKI) kutatói gépi tanulásos algoritmus segítségével jellemezték az ember 24 ezer fehérjéjét, és meghatározták, hogy közülük melyek játszhatnak szerepet az öregedési folyamatokban.

Algoritmussal kutattak az öregedést szabálytó fehérjék után a magyar tudósok – képünk illusztráció

Vellai Tibor egyetemi tanár, az ELTE genetika tanszékének vezetője a lapnak elmondta: a fehérje-adatbázisokban 21 ezer szempont szerint jellemezhetők az emberi fehérjék. Ezt betáplálták a kutatócsoport által létrehozott gépi tanulási algoritmusba. Mivel sok fehérjéről már eleve tudott, hogy szerepet játszik az öregedésben, ezek tulajdonságait alapul véve a program kiválasztott 36 olyan fehérjejellemzőt, amelyek alapján eldönthető egy fehérjéről, hogy kapcsolatban áll-e, vagy sem az öregedési folyamattal. A következő lépésben kísérletesen kell bebizonyítani a fehérje e szerepét. 

Sok olyan humán fehérje van a listán, amelyekről korábban senki nem tudta, hogy közük lehet az öregedéshez, ezek potenciális új, öregedéssel kapcsolatban álló humán fehérjék – mutatott rá a tanszékvezető.

„Ez az új matematikai elemzés, amely fél év alatt zajlott le, hosszú évek laboratóriumi küszködésétől szabadított meg minket, és segítségével pontosan megjósolható, hogy mely fehérjék szerepét érdemes kísérletesen is ellenőrizni” – mondta Vellai Tibor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése