Egy amerikai ösztöndíj miatt 2017 őszén egy New York állambeli kisvárosba költöztünk a férjemmel. A körülmények ideálisnak tűntek a gyerekvállaláshoz: az otthoninál lényegesen kevesebb stressz, kisvárosi nyugalom. Egyedül az egészségbiztosítás látszott komoly akadálynak. Tudtuk, hogy a viszonylag olcsónak számító utazási biztosításunk, amit erre az évre kötöttünk, nem lesz elegendő a terhesgondozásra, ahhoz egy sokkal komolyabb amerikai biztosításra lesz szükségünk, ami akár havi 300-400 dollárba is kerülhet. Ennyi nem fért volna bele egy ösztöndíjalapú fizetésbe, így végül egy olyan csomagot választottunk, ami 2000 dollárig fedezi a költségeimet. Már a teherbe esésemet követő első kórházi látogatáskor kiderült, hogy ez az összeg csak néhány amerikai vizsgálatra lesz elég, viszont tudtuk, hogy télen egy hónapra hazalátogatunk, és a 12 hetes vizsgálatok nagy részét, például a Down-szindróma-szűrést meg tudjuk majd csináltatni Magyarországon.
Néhány szó az amerikai egészségbiztosításról
Anélkül, hogy részletesen belemennék a sok tekintetben még nekem is homályos amerikai egészségügyi biztosítási rendszer működésébe, megpróbálok egy pici ízelítőt adni belőle. Az USA-ban nincsen mindenkinek járó, ingyenes és egységes egészségbiztosítás. Ezért aztán egy kórházi látogatás eleje nagyjából úgy néz ki, mintha banki ügyfélfogadásra érkezne az ember. Addig nem kerülök kapcsolatba orvossal, amíg a pénztárban be nem mutatom az egészségügyi biztosítási papíromat, és ki nem fizetem a vizit önrészét, azaz azt a biztosítástól függően pár tíz dollártól akár pár száz dollárig is terjedhető összeget, amit nem a biztosító, hanem én állok. De ezzel még korántsem biztos, hogy vége van az önköltségeknek. A kórház ugyanis a látogatás után kiszámlázza a vizsgálat összegét a biztosítónak, ami aztán szerződéstől függően ennek egy részét továbbszámlázhatja a páciensnek. Mivel én valamilyen rejtélyes oknál fogva még mindig várom ezeket a számlákat, egyelőre csak mások elmondásából tudom, hogy ilyenkor sok esetben hosszas levelezés kezdődik a biztosító és a páciens között, a vita tárgyát pedig általában az képezi, hogy az adott vizsgálat árát fedezi-e a biztosító, és ha igen, akkor hány százalékban.
Ahogy amerikai ismerőseim felvilágosítottak, elég gyakori esetnek számít, hogy a szegényebb emberek csődbe mennek a ki nem fizetett egészségügyi számláik miatt. Különösen akkor érhet katasztrófaként valakit egy komolyabb betegség, ha éppen munkanélküli, az amerikai felnőttek egészségbiztosítása ugyanis általában a munkahelyüktől függ.
Egy-egy államban általában két-háromféle privát egészségügyi szolgáltató van. Ezek a kórházak szerződésben állnak különböző nagy biztosítótársaságokkal. Több száz féle amerikai egészségügyi biztosítás létezik, de a legnagyobbakat általában mindegyik kórházban elfogadják. Csakhogy ugyanannál a biztosítónál, ugyanazért a csomagért is nagyon különböző összegeket fizethetnek a páciensek, és itt jönnek képbe a munkahelyek. A nagyobb állami intézmények általában kedvezőbb feltételeket tudnak kiharcolni alkalmazottaiknak a biztosítótársaságoknál, mint a kevesebb embert foglalkoztató kisebb privát munkahelyek. Tehát még az sem mindegy egészségügyi biztosítás szempontjából, hogy pontosan hol dolgozik az ember, ha pedig valami oknál fogva munkanélkülivé válik, akkor aztán egy perc alatt kicsúszhat alóla a talaj. Ilyenkor a munkaszerződésnek köszönhetően még megfizethető egészségbiztosítás összege hirtelen a három-négyszeresére is emelkedhet.
Álomellátás méregdrágán
Az amerikai kismamáknak is alaposan utána kell számolniuk a költségeiknek a terhesgondozás megkezdése előtt, mert megfelelő biztosítási csomag nélkül akár 3-4 ezer dollárba is belekerülhet egy szülés, és több tízezerbe a terhesgondozás.
Számomra talán az a legfurcsább az amerikai egészségügyi rendszerben, hogy még soha egyetlen vizsgálatomkor sem tudták megmondani a kórházban, pontosan mennyibe is fog kerülni.
Ez leginkább azért van, mert a kórházak gondosan őrzik a biztosítótársaságokkal kötött megállapodások részleteit. Az egészségügyi biztosítás az egyik legnagyobb üzlet az Egyesült Államokban, és általában irreálisan magas összegek röpködnek a számlákon. A 2000 dollárig biztosított terhesgondozási csomagom például úgy fogyhat el két-három vizsgálat alatt, hogy a kórház akár hatszáz-nyolcszáz dollárt is kiszámlázhat a biztosítómnak egyetlen ultrahangért.
Cserébe viszont tényleg professzionális szolgáltatást nyújtanak az Egyesült Államokban.
Terhesgondozó központ a Missouri állambeli Saint Louisban (Fotó: Profimedia)
Soha nem kellett még öt percnél tovább várnom egyetlen vizsgálatra sem, megbeszélt időpontra érkezem, és biztos lehetek benne, hogy pontosan fognak fogadni. Az időpontjaim előtt pár nappal SMS-ben és hangüzenetben figyelmeztetnek a vizsgálattal kapcsolatos teendőimre.
Például hogy mennyi folyadékot fogyasszak az ultrahang előtt, vagy hogy milyen ételeket kerüljek a cukorterheléses vérvizsgálat előtt. Ha valami közbejön, bármikor módosíthatom telefonon az időpontomat, és nem kell hónapokat várnom egy újra. Ha kérdésem van a terhességemmel kapcsolatban, éjjel-nappal telefonálhatok a kórházba egy megadott vonalra. A leleteimért nem kell visszamennem, hanem pár napon belül a kórház honlapján online hozzájuk férhetek. Ezután még egy szülésznő is felhív, aki telefonon részletesen elmagyarázza az eredményeimet.
Az otthoni rendszerhez képest tehát az amerikai lényegesen időhatékonyabb. Nem kell kinyomtatott papírfecnikkel rohangálnom, és pecsétekért könyörögnöm az orvosnak meg a védőnőnek a terhesgondozási kiskönyvembe. Minden leletemet egyben tárolják egy számítógépen, amelyhez én is ugyanúgy bármikor hozzáférhetek, mint az orvosok.
Amikor a 12 hetes kórházi vizsgálataimat csináltattam otthon, sokszor eszembe jutott, hogy vajon mennyi szabadságot kell egy dolgozó magyar nőnek kivennie a terhesgondozása miatt.
Vagy pedig mennyire türelmes és megértő munkaadó kell ahhoz, hogy az ember délelőttöket ülhessen végig egy váróban a bejutásra várva.
Mivel tudtam, hogy Magyarországon fogok szülni, téli hazalátogatásunkkor már 12 hetes terhesen elkezdtem magyar fogadott szülészorvost keresni. Azt hittem, még időben vagyok ezzel, ehhez képest három-négy kiszemelt orvos már telefonon jelezte, hogy nem tud több kismamát fogadni a kiírt időpontom körül.
Nincs szabad orvosválasztás
Na ez az, amiért az USA-ban nem nagyon kell aggódniuk a kismamáknak. A magánrendelés, a fogadott szülész és a hálapénz ugyanis teljesen ismeretlen fogalmak az USA kórházaiban. A legtöbb kórházban nem lehetséges az orvos- és szülésznőválasztás sem, legalábbis New York államban ez a jellemző. Abban a kórházban például, ahová én járok terhesgondozásra, minden alkalommal szándékosan más orvossal és szülésznővel vizsgáltatják a kismamákat, hogy a kilenc hónap alatt az osztály összes dolgozóját megismerje a terhes nő. Ez azért van, mert nem tudják előre megmondani, hogy kinél fog szülni. Praktikusan az éppen ügyeletes orvosnál és szülésznőnél, de mivel egy vajúdás és szülés akár egy napig is eltarthat, lehet, hogy ezalatt három-négy különböző orvos és szülésznő fogja segíteni a szülését.
Egy közelmúltban szült kismamát meg is kérdeztem arról, hogy választott orvos hiányában kivel oszthatja meg a szüléssel kapcsolatos kívánságait. Rachel a szülés előtti utolsó hetekben minden vizsgálatra vitte a kinyomtatott szüléstervét, és több orvossal is átbeszélte, mit hogyan szeretne. A biztonság kedvéért ő egy dúlát is fogadott a szüléséhez, aki a vajúdás alatt mindvégig szószólója volt. Például Rachel ragaszkodott hozzá, hogy epidurális érzéstelenítés nélkül hozhassa világra a kislányát. Ez szerepelt a szüléstervében, de a dúla is időről időre elmondta az orvosoknak, amikor felkínálták a lehetőséget.
Visszatérve az amerikai terhesgondozáshoz, számomra azt is meglepő volt tapasztalni, hogy problémamentes terhesség esetén az otthonihoz képest jóval kevesebbszer kerülnek kapcsolatba a kismamák orvossal. Havonta kell menni egy szülésznőhöz, aki meghallgatja a baba szívhangját, vizeletvizsgálatot csinál, beutal vérvételre vagy ultrahangvizsgálatra. Az orvosok inkább a terhesség vége felé jutnak nagyobb szerephez, addig zömében szülésznőkkel zajlanak a vizsgálatok.
De ultrahangvizsgálatra is csak kétszer kerül sor, ha minden rendben van a terhesség során. Egyszer a legelején, amikor megállapítják, hogy élő magzat van-e a méhben, egyszer pedig a 20. hét környékén. Utóbbin derül ki a legtöbb amerikai szülő számára a baba neme. Ennél több ultrahangos vizsgálatra csak komplikáció esetén, illetve közvetlenül a szülés előtt, túlhordás miatt kerülhet sor.
Mivel esetemben úgy alakult, hogy a vizsgálatok egy részét az Egyesült Államokban, a másikat Magyarországon végezték, a szülést pedig szintén otthon tervezem, a legnagyobb kihívást egyelőre a két rendszer összehangolása jelenti.
Egy San Franciscó-i magánklinika (Fotó: UCSF Medical Center San Francisco)
„Tolmácsot szeretnék kérni”
Különösen az otthoni, 12 hetes vizsgálatok során tapasztaltam, hogy az orvosok többsége kifejezetten ellenségesen viszonyul az amerikai kórházból hozott eredményeimhez.
Egy vidéki kórházban volt olyan orvos, aki kijelentette, hogy ő nem hajlandó foglalkozni a leleteimmel, amíg nem csináltatom újra a vizsgálatokat egy magyar kórházban. Egy másik orvos őszintén elismerte, hogy gondot okoz neki az angol nyelven olvasás, vele ezért kellett elölről kezdenem a vizsgálatokat.
De igazán akkor estem kétségbe, amikor úgy tűnt, hogy egyetlen állami kórházban sem hajlandóak úgy elvállalni a szülésem levezetését, hogy nem elejétől végéig magyar kórházban csináltam végig a terhesgondozást. Már-már kezdtem belenyugodni abba, hogy Magyarországon legfeljebb egy magánklinikán szülhetek, amikor a visszautazásunk előtti utolsó percben találtam egy kellően laza és kedves magánorvost, aki az amerikai-magyar kettős terhesgondozás ellenére is elvállalta a nyáron esedékes szülésemet egy budapesti kórházban.
Most, a második trimeszter végén járva, pár héttel a hazautazásom előtt nem biztos, hogy újra belevágnék ebbe a kalandba.
Az Egyesült Államokban a szülés tartós amerikai munkaviszony nélkül eleve megfizethetetlennek látszott, de azt nem gondoltam, hogy az amerikai és magyar terhesgondozás összehangolása is ennyire nehéz lesz.
Hiába biztatott az elején mindenki azzal, hogy a latin univerzális nyelv, így sehol nem fog gondot okozni a leleteim olvasása, a gyakorlatban sajnos nem ezt tapasztalom. De talán nem is csak a nyelvről van szó, hanem arról is, hogy az otthoni terhesgondozás az összes pozitívumával együtt is egy nagyon zárt rendszernek tűnik. A személyes tapasztalatom eddig az volt, hogy az idősebb magyar orvosok többsége valamiért nem bízik annyira más országok orvosainak véleményében, illetve szeret mindenről maga meggyőződni. Szóval aki hasonló helyzetbe kerülne, annak mindenképpen azt javaslom, hogy tegye le a voksát egyik vagy másik ország mellett, és ha teheti, egy helyen csinálja végig a terhesgondozást és a szülést.
