nlc.hu
Egészség
Eltitkolta HIV-fertőzöttségét egy magyar orvos Angliában

Eltitkolta HIV-fertőzöttségét egy magyar orvos Angliában

A bíróság felfüggesztette, mert akkor is hazudott az állapotáról, amikor már biztos volt a fertőzöttségében. Azt a magyarázatot viszont elfogadták, hogy szégyellte a betegségét és homoszexualitását.

Végig félrevezette a munkaadóit az a HIV-fertőzött magyar orvos, aki 24 angliai kórházban dolgozott. A 45 éves férfinak bíróság elé kellett állnia az ügy miatt – írja a Hvg.hu. Az nem világos, mikor fertőződött meg, de amikor 2013-ban jelentkezett a Nottinghami Egyetem kórházába, a negatív igazolásán 2012-ről 2010-re írta át a dátumot.

2015-ben elvégzett magán egy tesztet, amely pozitív lett. A saját vérét egy másik beteg neve alatt küldte a laborba. Ott azonban gyanúsnak találták a mintát, ezután indult a nyomozás.

A magyar orvos ekkor továbbállt egy másik kórházba, ahol szintén félrevezette a munkáltatóit a betegségéről. A hatóság érte utol, és felfüggesztették, mert hamisan nyilatkozott az egészségéről, hogy munkát kapjon. Pedig a HIV-pozitív státusz nem feltétlenül akadálya annak, hogy dolgozzon.

Az orvos elismerte a csalást. Az ügyvédje azzal magyarázta védence tetteit, hogy a férfi tartott attól, mit gondolnak a fertőzöttségéről és homoszexualitásáról.

A bíróság 12 hónapra ítélte, 2 évre felfüggesztve. A bíró igazat adott az ügyvédnek abban, hogy az orvos azért titkolta HIV-fertőzöttségét és homoszexualitását, mert szégyellte, valamint egy „drákói társadalomból” érkezett Angliába.

A büntetést viszont azzal indokolta, hogy éveket át átverte a munkaadóit, még azután is, hogy egyértelmű volt a fertőzöttsége.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top