A 17 éves brit Callum Forster az édesanyjával, az öccsével és a mostohaapjával nyaralt Spanyolországban. A család július 20-án, Villamartinben barátokkal találkozott, és közösen elmentek szórakozni.
Nem sokkal azután azonban, hogy visszaértek a szállásukra, Callum furcsán kezdett viselkedni. Lefektették, de rángatózni kezdett. Tíz rohama volt, mire kiértek a mentők.
A mostohaapja, Jamie Hardland szintén rosszul lett, kórházba kerültek. Az orvosok mindkettejük vérében rovarirtót találtak. Azt azonban nem tudni, miképp kerülhetett a szervezetükbe a méreg.
A mostohaapa jobban lett, és azóta már kiengedték a kórházból, de Callum továbbra is az életéért küzd. A rohamai miatt mesterséges kómában tartják.
A család egyelőre Spanyolországban maradt, hogy mellette lehessenek.