nlc.hu
Egészség
Ablak mellett dolgozott, meglepő dolog történt az arcával

Ablak mellett dolgozott, meglepő dolog történt az arcával

Tíz éven keresztül ült munkahelyén az ablak mellett a nő, aki nem tudta, hogy az ablaküvegen át is káros lehet a napsugárzás.

A 49 éves Dawn Jafkins az évek előre haladtával egyre inkább erősödő ráncokat vett észre arcán, különösképpen annak bal oldalán. Teljesen rendben van, hogy egy negyvenes évei végén járó nő testén már megmutatkoznak az öregedés jelei, de hogy az egyik orcán sokkal látványosabban, az különös.

Forrás: Rachel Tompkins

Forrás: Rachel Tompkins

A nő 2016 októberében úgy döntött, orvoshoz fordul problémájával. Remélte, hogy a botox és a különböző töltőanyagok javíthatják a ráncokat, de dr. Aarti Narayan-Denning elmondta, hogy ez nem működik a napfény okozta égési sérülések és a kollagén elvesztése miatt. Dawn elmondta, hogy mindig elővigyázatos volt, fényvédőt, illetve ránctalanító krémeket használ rendszeresen. Orvosa végül egy bőrhámlasztó eljárást írt elő neki, mellyel  eltávolítják az arcbőr felső hámrétegét triklór-ecetsav alkalmazásával. Ez kollagéntermelést vált ki, felgyorsítja a bőr sérült felületi rétegeinek levedlését, valamint fényesebbé és feszesebbé teszi a bőrt, amitől az fiatalabbnak tűnik.

„A legtöbb beteg úgy gondolja, hogy nem lehet károsodhat a bőr üvegen keresztül, de fontos megjegyezni, hogy a nap sugarai két összetevőből állnak, úgymint az UVA és az UVB. Utóbbi okozza a bőr égését. Nyilván üvegen keresztül kisebb mértékű a leégés, mint ha a strandon feküdnénk. Az UVA ugyanakkor a bőr elöregedését okozza, és ezt nem blokkolja az üveg” – magyarázta dr. Narayan-Denning.

The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top