nlc.hu
Egészség
Valóra vált az azonos nemű pár álma: egyszerre estek teherbe

Valóra vált az azonos nemű pár álma: egyszerre estek teherbe

A két nő évek óta próbálkozott a megtermékenyüléssel, és csodával határos módon épp egyszerre sikerült teherbe esniük.

Anna és Renee McInarnay mindketten megpróbálkoztak a lombikprogrammal, de nem sok reményt fűztek a teherbe eséshez. Anna a kora miatt aggódott, hiszen 35 évesen már csak 38%-os eséllyel indult a programban, Renee pedig a policisztás ovárium (PCOS) szindrómája miatt kételkedett a megtermékenyülésben.

Aztán olyan dolog történt, amire az azonos nemű páros egyik tagja sem számított: kiderült, hogy mindketten teherbe estek! A páros 18 éve él együtt, és azt mondják, egy beteljesült álom, ami velük történik.

A két nő nemcsak a terhességet vészelte át együtt, hanem szinte ugyanakkor is szült: mindössze két nap eltéréssel jöttek világra a gyermekeik, két kislány. 

storytender

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top