A hatéves Nell rémálomból riad fel a család új házában. Átsiet a szülei hálószobájába, hogy bebújjon közéjük. Hogy megnyugtassa, Nell anyukája azt találja ki, hogy a kislánnyal alszik a nappaliban: Nell az ágyon, anyuka pedig mellette a földön. Mikor aztán a kislány elaludt, az anyja visszalopakodik a férje mellé a hálószobába. Alig pár perccel később Nell szeme kinyílik. Ébren van, mégsem tudja mozgatni semmijét. Alig kap levegőt, és közben a szemét nem tudja levenni arról, amit lát. Közvetlenül fölötte egy hosszú, sötét hajú, törött nyakú nő lebeg, aki csak annyit suttog neki, hogy „Nem, nem, nem, nem, nem…”
A jelenet ugyan egy horrorban, a Netflix nagysikerű, tízrészes sorozatában, a Hill House szellemében látható, de mégsem intézhetjük el annyival, hogy csupán egy horrorszerző élénk fantáziájának szüleménye. Az alvási bénulás és az ezzel kapcsolatos lidércnyomás sokkal gyakoribb jelenség, mint gondolnánk.
Minden harmadik emberrel történt már ilyen
„A világ népességének 40 százaléka éli át az életében legalább egyszer, hogy álmában lebénul. Kétharmaduk ezt egy démoni entitás megjelenésével kapcsolja össze.” Ezzel az elsőre igencsak hatásvadásznak tűnő mondattal kezdődik a december elején mozikba kerülő Amikor lehunyod a szemed című horrorfilm, ami nyilván minden újságíróban felkapcsolja a kamuriasztót. Csakhogy ha az ember egy kicsit jobban utánajár a témának, rá kell jönnie, hogy legalábbis az állítás első fele egyáltalán nem biztos, hogy kamu. Különböző statisztikák különböző számokat mutatnak, de ezek alapján azért kimondható, hogy nagyjából minden harmadik ember élete során előfordult legalább egyszer – a leggyakrabban fiatal felnőttkorban, a húszas évei elején –, hogy átélte az alvási bénulást. A náluk szerencsétlenebbek – ez kb. az érintettek 5 százaléka – esetében ez visszatérő jelenség, amivel hosszú távon kell együtt élniük. De hogy mit jelent az alvási paralízis? A Hill House szelleme ötödik részében egy alvásszakértő kiválóan foglalja össze a lényeget:
Az alvás folyamata két alvásfázis ciklikus váltakozásából épül fel. Az utolsó fázisban az agyunk automatikusan lekapcsolja az izmokat, hogy álmodás közben mozgásképtelenek legyünk. Van, akinek sikerül hamarabb kikeverednie ebből a fázisból, másoknak nem. Az elméd a tested többi része előtt ébred fel. Kell egy pár perc, mire az izmaid reagálni kezdenek. Vicces tud lenni, de az emberek néha olyan visszajelzéseket adnak, hogy eközben árnyékembereket, állatokat láttak, netán az elhunyt szeretteiket. A hallucinációk ilyenkor természetesek, mivel a határok összemosódnak az álomállapot és az ébrenlét között, és így az álmaid könnyen tűnhetnek valóságnak.
Egy-két perc, de örökkévalóságnak tűnik
És hogy néz ki mindez belülről? Ezt a Hill House szelleme alvási bénulásban szenvedő szereplője, Nell foglalja össze találóan:
Le vagyok fagyva, nem tudok beszélni. A lábam és a kezem se tudom mozgatni. Általában bepánikolok, a légzésem felgyorsul. A szívem mintha fel akarna robbanni a mellkasomban. Talán egy-két percig tart, de olyan, mintha órák telnének el így.
Az alvási paralízis egy kevésbé kutatott területe az orvostudománynak, meglehetősen sok szürke zónával. Ennek oka nagyrészt az, hogy az érintettek többsége egyáltalán nem fordul orvoshoz a panaszaival, megpróbálja saját maga kezelni a problémáját. Ha nagy ritkán valaki mégis orvoshoz fordul, többnyire elutasítással találkozik: általában elintézik őt annyival, hogy aludja ki magát jobban, és kerülje a stresszt, ami nyilván nem túl nagy segítség.
Sajnos igaz: nincs kimondott gyógymód az alvási bénulásra, de a tünetek azért elviselhetőbbé tehetők. Ha az ember figyel arra, hogy a végtagjai mozgatása vagy az ágyból való felülés helyett megelégedjen azzal, hogy csak a kisebb testrészeit, például az ujjait próbálja először megmozdítani, akkor gyorsabban kikerülhet a hatása alól. Sokak szerint segít az is, ha kerüljük a háton alvást, és gondoskodunk arról, hogy éjjel semmi se zavarja az álmunkat, nyugodtan átaludjuk az éjszakát. Ha megpróbálunk valami pozitív dologra gondolni ahelyett, hogy átadnánk magunkat a rémületnek, az is segíthet a pánikroham elkerülésében. Persze könnyű ilyeneket mondani, amikor az ember mellkasán ott ül egy sötét, démoni jelenés, és nem hagyja, hogy levegőhöz jusson…
A köztünk járó démonok
Arról, hogy kiknél alakul ki az alvási paralízis, erősen megoszlanak a vélemények, de a legtöbb szakértő megegyezik abban, hogy a narkolepsziás alvászavar megléte, a túlságosan stresszes életmód és a hosszú távon túl sok (9 óránál több), illetve túl kevés (6 óránál kevesebb) alvás mind hozzájárulhat a jelenség kialakulásához, és azok is a veszélyeztetettek körébe tartoznak, akik nagyon lassan (legalább fél óra alatt) tudnak csak elaludni. A tünetek jellemzően nem sokkal elalvás után vagy az elalvás utáni másfél-két órában jelentkeznek. De miért csinálja velünk ezt a testünk? Egy népszerű elmélet szerint azért, hogy megvédjen bennünket: a vad rémálmok esetén az alvajárással vagy a hirtelen, vad mozdulatokkal könnyen kárt tehetnénk magunkban.
Az alvási paralízis közben átélt hallucinációk sokszor annyira erősek és valószerűek, hogy sokan ennek tulajdonítják a legtöbb olyan esetet, amikor valaki kísértetet vagy túlvilági teremtményt vél látni, netán azt állítja, hogy éjszaka álmában elrabolták a földönkívüliek.
„Ott feküdt valaki mellettem az ágyban”
Berni 27 éves, és már óvodás kora óta szenved az alvási bénulástól. Határozottan emlékszik, hogy első alkalommal, amikor átélte ezt, egy kisfiút látott állni a szobája ajtajában. Amikor ezt elmondta a szüleinek, ők elintézték annyival, hogy túl sok hülye filmet néz.
Fotó: Thinkstock
Kifejezetten jó, békés gyerekkorom volt, nem tudom, miért fordult elő velem mindez, de egyre gyakrabban megtörtént. A húszas éveim elején lett igazán rossz a helyzet. Addig nem sűrűn beszéltem róla senkinek, de akkoriban annyira készen voltam, hogy már látszott is rajtam. Heteken át három órákat aludtam éjjelente. Egy barátnőm beszélt rá, hogy menjek el pszichológushoz, de sokat ő se tudott segíteni. Tőle is megkaptam, hogy biztos túl sok horrorfilmet nézek
– emlékszik vissza Berni, akinek végül az hozott változást az életébe, hogy összejött egy sráccal. „Végre nem egyedül aludtam, és ez segített. Biztonságérzetet adott, hogy van mellettem valaki. Sokkal ritkábban fordult elő velem a bénulás, mint korábban, végre sokkal jobbakat aludtam” – idézi fel ezt az időszakot.
Berninél háromféleképpen jön elő a paralízis. Valamikor szimplán csak arra ébred, hogy nem tud megmozdulni, és nehezen kap levegőt, de ezt az idők során megtanulta kezelni. Ennél eggyel rosszabb verzió, amikor a mozdulatlanság és a légszomj mellé olyan érzés társul, hogy valaki figyeli őt, és nem egyedül van a szobában, de nem lát semmit. A legrosszabb változat pedig az, amikor a bénultság mellé egy árnyékszerű, sötét idegent lát a szobájában, aki őt nézi. Máig élénken él benne a legrosszabb éjszakája:
Arra ébredtem, hogy egy sötét alak ott fekszik mellettem az ágyban. Halálra rémültem.
Persze Berni is megpróbálta a neten összeírt különböző technikákat, amik a könnyebb esetekben működnek is, de amikor a sötét árny megjelenik mellette éjjel, akkor máig annyira fél, hogy megfeledkezik minden tanult praktikáról. Szerencsére a helyzete az utóbbi években sokat javult: „Mostanában már bő hat órákat alszom, és míg régebben akár heti két-három alkalommal is át kellett élnem a paralízist, manapság már inkább csak havi egy-két alkalommal következik be.”
Felhasznált cikkek: medicalnewstoday, livescience.com
