nlc.hu
Egészség
Zacher: „Sem dolgozni, sem életet menteni nem engednek vissza”

Zacher: „Sem dolgozni, sem életet menteni nem engednek vissza”

Az országos hírű toxikológus dolgozna, de mint mondja, „már nem kellek”. Mióta otthagyta a Honvédkórházat, mentőzik, és fiataloknak tart előadást a drogfogyasztás veszélyeiről.

A Magyar Hang pénteki számában interjút közöl Zacher Gábor toxikológussal, a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Központjának volt igazgatójával. A lap ma tette fel a weboldalára a cikk beharangozóját, amelyben az országszerte népszerű orvos többek között azt mondja, augusztusi távozása óta egy orvosi ügyeletet és betegszállítást biztosító cég orvos igazgatójaként dolgozik. „Folytatom az egyetemi oktatást is, klinikai toxikológiát tanítok ötödéves gyógyszerészhallgatóknak. Az előző félévben Szegeden, a következőben pedig Budapesten tartok előadást” – mondja, igaz, azt még nem tudja, hol, ugyanis a Honvédkórház nem járult hozzá, hogy ott tartsa az óráit.

Fotó: MTI Fotó / Mohai Balázs

„Mindezek mellett egészségügyi orvos szakértőként ténykedem, és ahogy eddig is, járom az országot, hogy fiataloknak beszéljek a drog- és alkoholfogyasztás veszélyeiről. December elsejével pedig visszatértem az Országos Mentőszolgálat kötelékébe, mentőzöm havi kétszer 24 órában” – nyilatkozta Zacher.

Mint mondja, részmunkaidőben szívesen visszament volna a Honvédba, de „már nem kellek”. Az orvos október közepén kérte is a felvételét, de kérvényére három hónapja nem válaszoltak.

Zacher hosszú ideje járja az országot, fiataloknak tart előadásokat a szerfüggőségről. Mint mondja, a 800 ezer magyarországi alkoholista és körülbelül kilencvenezer gyógyszerfüggő mellett elenyésző a körülbelül húszezer drogfüggő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top