nlc.hu
Egészség
Méh nélkül született, 2,7 millióért lehetne gyereke

Méh nélkül született, 2,7 millióért lehetne gyereke

18 évesen tudta meg a lány, hogy méh nélkül született, a párja azonban így is kitartott mellette.

Az amerikai Sarah Giesbrecht már 16 éves volt, ám még mindig nem jött meg az első menstruációja, akkor kezdett gyanakodni, hogy valami nem stimmel vele. Az orvosoknak további 2 évbe telt, mire kiderítették, hogy úgynevezett Mayer-Rokitansky-Küster-Hauser szindrómában (MRKH) szenved. Ez azt jelenti, hogy bár a nemi szervei normálisnak tűnnek kívülről, a hüvelycsatornája alig néhány centiméter hosszú, méhe pedig egyáltalán nincs, így soha nem lehet gyermeke. A betegség mindemellett magyarázza a csontrendszeri rendellenességeit, valamint azt is, hogy gyengén hall.

Sarah és Jacob Giesbrecht (GoFundMe)

A lány akkoriban már párkapcsolatban élt barátjával, Jacobbal, aki a betegsége ellenére is kitartott mellette, 2017-ben pedig össze is házasodtak.

Mivel mindketten szeretnének gyermeket, számba vették az örökbefogadás, illetve a béranya fogadásának lehetőségét. Végül az utóbbi megoldást találták szimpatikusabbnak, mivel így saját, vér szerinti gyermeküket nevelhetnék fel, még ha valaki más hordja is ki a babát.

Sarahnak egy termékenységi kezelésre lenne szüksége, hogy képes legyen petesejteket termelni a mesterséges megtermékenyítéshez, hogy aztán az embriót egy béranya méhébe ültethessék be. A kezelés azonban 9500 dollárba, vagyis 2,7 millió forintba kerül, és a házaspárnak nincs ennyi pénze. Jelenleg GoFundMe közösségi adománygyűjtő oldalon igyekeznek összegyűjteni az összeget. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top