nlc.hu
Egészség
Égési sérült nő az Avon új reklámarca

Égési sérült nő az Avon új reklámarca

Csoda, hogy egyáltalán életben maradt súlyos buszbalesete után. Ma motivációs előadásokat tart, és immár modellkedik is.

A 25 éves Catrin Pugh 2013-ban a francia Alpokban súlyos buszbalesetet szenvedett, mely során a teste 96 százalékán harmadfokú égési sérülések keletkeztek. Egy az ezerhez volt az esélye arra, hogy életben marad. Azóta több mint kétszáz műtéten van túl. 

6 évvel később motivációs előadásokat tart, illetve jótékonysági szervezetek nagyköveteként tevékenykedik. Mindemellett pedig ő az Avon legújabb reklámarca és egyben első modellje, aki „látható különbözőséggel” él.

Catrin Pugh (Avon)

„Üdítő, hogy részese lehetek egy kampánynak, mely a szépségsztereotípiák és az eltérő külsővel kapcsolatos stigmák ellen küzd” – fogalmazott Catrin Pugh, aki reméli, hogy másokat is arra inspirál majd, hogy szeressék a megjelenésüket, függetlenül attól, hogy hogyan néznek ki.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy azoknak az embereknek, akik valamilyen látható különbözőséggel élnek, ijesztő lehet szépségápolási termékeket vásárolni, hiszen a legtöbb kozmetikai márka a hagyományos szépségideálokra épít.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top