A Szilícium-völgy milliárdosai az új rocksztárok. Nemcsak a vagyonukért csodáljuk őket, hanem az akaraterejükért, a tettvágyukért, a kitartásukért és akár azért is, hogy képesek az életük szinte minden területét feláldozni a munkájuk oltárán. Elon Musk, Mark Zuckerberg és a többiek sokak példaképei. Az emberek nemcsak akkor hallgatják minden szavukat áhítattal, ha befektetési tanácsokról vagy a fejlődő technológiákról van szó, hanem olyankor is, amikor csak arról mesélnek, hogyan osztják be az idejüket, vagy épp milyen módon pörgetik magukat, amikor nem tudtak eleget aludni.
A Szilícium-völgy urainak általában közös jellemzőjük, hogy minden olyan órát elvesztegetett időnek tartanak, amit nem tudtak munkával tölteni, ezért folyamatosan dolgoznak azon, hogy a hatékonyságukat növelve minél több időt csípjenek le maguknak az egyéb tevékenységeikből, hogy azt is a cégük javára fordíthassák.
Ez persze sokan önkizsákmányolásnak tartjuk, ők azonban hatékonyságnak. Ha tehetnék, valószínűleg az evést, az alvást és a mosdóba járást is kiiktatnák az életükből. Nem csoda, hogy a szektorban sokan igyekeznek különböző vitaminokban, táp- és ásványi anyagokban gazdag italokkal kihúzni a napot, mert így nem kell időt fordítaniuk az ebédelésre, hogy felálljanak a gépük mellől. A teljesítmény növelése egyre extrémebb életmódokkal jár, legutóbb például a Twitter CEO-ja, Jack Dorsey borzolta a kedélyeket.
Egy hét az éhezés jegyében
A szép lassan csontsoványra fogyó Dorsey egy podcastban vallott furcsa étrendjéről. Állítása szerint sokkal hatékonyabban dolgozik, amióta bevezette sajátos diétáját: hétköznap csak vacsorázik, hétvégén pedig nemes egyszerűséggel koplal. Elmondása szerint előfordult vele, hogy már szédült az éhségtől, de összességében úgy érzi, tisztábban tud gondolkodni, amióta ezt az étrendet követi, és ez segíti őt a munkájában. A vacsorája főfogását általában hal, csirke- vagy marhahús jelenti, amihez köretként saláta, esetleg főtt vagy párolt zöldségek járnak, desszertként pedig jöhet némi étcsoki és gyümölcs.
A jó hír, hogy az adagra vonatkozóan nincs megkötés: ha kibírtuk valahogy estig, az este fél hét és este fél tíz közti idősávban a vacsoránkból korlátlanul zabálhatunk. Dorsey emellett csak ásványvizet iszik, a hétvégéken pedig tényleg semmilyen táplálékot nem vesz magához. A legszebb az egészben, hogy az étrend kialakításában nem szakértők tömkelegére támaszkodott: egyszerűen csak kitalálta, hogy mostantól így fog élni, és ha hihetünk az állításának, és nem ijedünk meg attól, hogy lassan teljesen elfogy, akár még az is eszünkbe juthat, hogy kövessük a példáját. Újságíróként nekem legalábbis eszembe jutott: megfogadtam, hogy egy hétig követem Dorsey étrendjét, és megírom a tapasztalataimat. Vajon tényleg könnyebben megy majd a munka attól, hogy éhezem?
Felkészülés az éhezésre
Ha jól rémlik, életem során egyszer próbáltam diétázni úgy nyolc éve, és csúnyán belebuktam. Van rajtam úgy tízkilónyi túlsúly, de ezt leszámítva az egészségem – legalábbis az utolsó vizsgálatok alapján – rendben van, és amúgy is hajlamos vagyok annyira beletemetkezni a munkába, hogy csak délután négy körül tűnjön fel, hogy aznap még nem ettem semmit. A vércukorszintem jellemzően nem szokott hullámvasutazni, ettől annyira nem tartottam, inkább azzal volt bajom, hogyan fogom egy héten át bírni, főképp a hétvégi koplalásos részt. Egy valamit már az elején megfogadtam: az étrendben ugyan tartom Dorsey elveit, de az már túl nagy lemondással járna, hogy a kávét is eltaszítsam magamtól. Nem lehet mindentől megszabadulni egyszerre, így a napi két latte megmaradt az életemben.
Felkészülésként persze felhívtam Schmidt Judit dietetikust, hogy kikérjem a véleményét. A szakember az étrendet hallva egyáltalán nem lepődött meg, sok más hasonló diétáról hallott már (például a harcosok étrendjéről), melyek a koplalásra épülnek, valamint arra, hogy ha mégis eljutunk oda, hogy ehetünk, akkor nincs mennyiségi korlát. Ez részben a vonzereje is a hasonló étrendeknek. A dietetikus szerint az efféle diétákkal nemcsak az a gond, hogy nem szakemberek állították össze, hanem az is, hogy nem személyre szabottak, így akár károsak is lehetnek.
Mindenki szervezete más, nem mindenkire hat ugyanúgy egy-egy diéta. Valaki például jól bírja a hosszú távú éhezést, más meg néhány óra után elájul tőle. Ezért is veszélyesek az ilyen extrém étrendek.
Az agyat is táplálni kell
Judit hosszú- és rövid távon sem javasolná egy hasonló étrend kipróbálását, bár úgy gondolja, hogy ha valaki egészséges, akkor egy hét alatt nem feltétlenül keletkezik a szervezetében akkora probléma, hogy ez visszavonhatatlan kárt okozna. Ennek ellenére teljesen feleslegesnek és értelmetlennek tartja:
„Ha a fogyáshoz használod, az egy dolog, bár nem a legjobb módszer, mert az így leadott kilók gyorsan visszacsúsznak, de az elme csiszolásához nem biztos, hogy hatékony eszköz. Az agy teljesítményéhez fontos a glükóz, a fő energiaforrás, vagyis ha nem eszünk, vagy kevesebbet eszünk, kevesebb glükózt kap az agyunk. Ezért is van az, hogy ha valaki hosszú távon ennél is extrémebb diétán van, akkor túlzás nélkül állítva lényegében »elhülyül«.”
Jack Dorsey, a Twitter CEO-ja (Fotó: David Paul Morris/Bloomberg via Getty Images)
De akkor miért gondolja úgy Jack Dorsey, hogy az elméje pengébben működik a koplalástól?
„Van az a mondás, hogy a teli has nem tanul szívesen. Jellemzően a Dorsey-hoz hasonló emberek egész nap dolgoznak, a számítógép előtt ülnek, ráadásul nem annyira figyelnek az étrendjükre. Vagy egész nap csipegetett előtte, vagy össze-vissza evett, és egy-egy nagyobb étkezés után a szervezete az emésztésre koncentrált, és elködösítette az elméjét. Ezt úgy élte meg, hogy nem tudott annyira koncentrálni. Amikor ezt az egészségtelen étkezést elhagyta, hirtelen nem ingadozott tovább a vércukorszintje, és ezért érezhette úgy, mintha az agya csiszolódna, és szellemileg frissebb lenne. Csak az a baj, hogy miként említettem, az agyat is táplálni kell” – mondja a szakember.
Kezdődik a koplalás
Mielőtt belekezdtem volna az emberkísérletbe, Schmidt Judit dietetikus azért figyelmeztetett, hogy ne ragaszkodjam foggal-körömmel a diétához, és ha bármikor dekoncentráltnak érezném magam, elgyengülnék, fájni kezdene a fejem, netán ájulás közeli állapotba kerülnék, függesszem fel a koplalást. A biztonság kedvéért azt is hozzátette, hogy a héten inkább ne vezessek autót, és hanyagoljam a sérülésveszélyes sportokat is.
Aztán eljött a hétfő, és a feleségem szemforgatása közepette belekezdtem a privát kis éhezésembe olyan vasakarattal, hogy még Jack Dorsey is büszke lenne rám. Reggel egy mérlegeléssel kezdtem (93,5 kg), mivel kíváncsi voltam, fogyok-e valamit az egy hét alatt. Még vasárnap beszereztem a boltban egy szép lazacfilét, tudtam, hogy este azt fogom vacsorázni, és ez tartotta bennem a lelket. Az első nap meglepően könnyen ment, amiben közrejátszott az is, hogy aznap rengeteg melóm volt, nem igazán értem rá arra, hogy az evésen járjon az eszem. Mivel mindenki, akivel konzultáltam arról, mire készülök, azt mondta, hogy az első nap lesz a legrosszabb, utána hozzá fogok szokni, sóhajtottam egy nagyot: ez így már-már túl könnyűnek tűnik.
A java csak most jön
A második nap már rosszabb volt.
Azt vettem észre, hogy úgy délután egytől valahogy semmi nem ment. Egyetlen dolgon járt csak az eszem: mikor jön már el végre az este fél hét, és tömhetem magamba a jól megérdemelt vacsorát. Ez rosszabb volt, mint egy kiadós ebéd utáni kajakóma: az agyam pörgött, de nem azon, amin kellett volna.
Órák teltek el úgy, hogy alig haladtam a cikkeimmel, és mivel otthonról dolgozom, ráadásul a konyhában, ezért végig kellett néznem a feleségem és a kisfiam összes étkezését. Csorgott a nyálam rendesen. Ahogy az óra elérte a vacsizónát, én azzal a lendülettel vetettem rá magam a kajára.
Szerda volt a hetem gyenge láncszeme. Aznap este egy vetítésre voltam hivatalos, így tudtam, hogy pont a vacsoraidőmben nem tudok majd enni. Két választásom volt: vagy előtte, kicsit előrehozva az aznapi vacsorát, vagy utána, és akkor egy késői vacsora vár rám, pont a lefekvés előtt. Az előbbi mellett döntöttem, aminek nyilván megvolt az a haszna, hogy éjszaka nem voltam rosszul a kiadós kajálástól, és mivel aznap nem kellett olyan sokáig várnom, így kicsit jobban viseltem a várakozást, mint kedden.
Csütörtökön és pénteken azt vettem észre, hogy egyre korábban jön az időpont, amikor már csak a kajára tudok gondolni: pénteken már délelőtt tizenegytől csak ezen járt az eszem. Nem tudom, hogyan működik Jack Dorsey, de az biztos, hogy én nagyon távol állok tőle. A jó hír, hogy egész héten egyszer sem voltam rosszul, nem szédültem meg, bár péntek felé már egy picikét gyengébbnek éreztem magam. De még hátravolt a java…
Édes a bukás
Pénteken minden eddiginél kiadósabbat vacsoráztam, és rettegve gondoltam arra, hogy valahogy ki kell bírnom hétfő reggelig. A helyzetet nehezítette, hogy szombat estére azt terveztük, kinézünk a Belvárosi Sörfesztiválra, szóval kipróbálhatom az éhezve alkoholizálás csodálatos élményét. Szerencsémre a MÁV cserbenhagyott, és képtelen voltam két óra alatt nagyjából 20 kilométert utazni velük, így végül egy környékbéli park bisztrójában ittam meg egyetlen sört, amitől úgy beszédültem, mintha a tűző napon ittam volna meg négyet. A feleségem által fogyasztott Pulled Pork szendvics láttán pedig úgy csorgott a nyálam, hogy másra sem tudtam gondolni.
Elérkezett a vasárnap, és kegyetlenül kezdődött. Már éreztem, hogy gyengébb és kedvetlenebb vagyok a megszokottnál, a gyomrom pedig kellemetlenül üresnek és szűknek érződött. Ólmos lassússággal teltek a percek, és fogalmam sem volt, hogy fogom még átvészelni a hátralévő 24 órát.
Délután már egy kacsazsíros kenyérért is ölni tudtam volna, és a feleségem a szenvedésemet látva azt mondta, hogy mit számít már az a pár óra, úgyis megvan annyi tapasztalatom, hogy meg tudom belőle írni a cikket. Ezt nem kellett volna mondania! A szemem jackpotba fordult, a logika azt diktálta, igaza van, én meg ezzel a lendülettel asztalt foglaltam egy környékbéli étterembe kora estére. Este hatkor némi lelkifurdalással, viszont teli gyomorral ültem a szépen parkosított teraszon. Tudtam, hogy bár csak egy hajszálon múlott, de elbuktam a küldetést. Viszont boldog és jóllakott voltam. Ez az, ami igazán számít, vagy nem?
A mérleg szerint egyébként három és fél kilót dobtam le magamról az aszkéta hét alatt.
