A 6190 méteres magas Denali, Észak-Amerika legmagasabb hegye önmagában nem lenne nehéz. Veszélyessé a gleccserhasadékok, a szakadékok és a gyorsan változó időjárás teszik. A hegyen bármikor kitörhet a vihar, ami miatt akár egy hétig is fenn rekedhet az ember. Neszmélyi Emillel is ez történt, a vihar kétszer hiúsította meg csúcshódítását. Idén nyáron azonban sikeresen feljutott, és ezzel ő lett a második magyar, aki teljesítette a Seven Summits (Hét hegycsúcs) sorozatot, vagyis megmászta mind a hét földrész legmagasabb hegycsúcsát.
Döntések extrém körülmények között
Az ügyvédként dolgozó Neszmélyi 21 éves korában került kapcsolatba a hegyekkel, de akkor még csak elméleti síkon. „Akkoriban olvastam egy bankár beszámolóját, aki járt az Everesten, és arról írt, hogy az alacsony oxigénszint miatt 8000 méter fölött azt sem tudta eldönteni, melyik a jobb és melyik a bal lába. Nagyon érdekelt, hogy valaki, aki egyébként dollármilliárdokról dönt, ott fenn a magasban miért nem tud eldönteni egy ilyen egyszerű dolgot.”
Neszmélyi Emil (Fotó: magánarchívum)
Emil akkoriban még versenyszerűen kosárlabdázott, így a hegymászás nem fért bele az idejébe. 2012-ben azonban találkozott azzal a hírrel, hogy magyar mászó még nem jutott fel a Mount Everestre a nehezebb északi oldalról, és bizonyos körökben azok közé sorolnak bennünket, akik ezt nem is tudják majd soha teljesíteni. A Föld legmagasabb hegyét a legtöbben a déli oldalról másszák, az északi oldal egyik nehézsége, hogy még 8000 méter felett is sziklamászásra van szükség. „Kinyílt a bicska a zsebemben, és akkor azt mondtam, hogy vágjunk neki, vigyük föl a magyar zászlót északról is. De személyes motiváció is volt ebben, szerettem volna én is megtapasztalni, milyen a döntéshozatal ilyen extrém körülmények között.”
Az utóbbi években aztán kiderült, hogy ez az átlagnál sokkal jobban megy neki, sok profi hegymászónál is jobban és könnyebben hoz döntést. Neki a bankárral ellentétben még soha nem kellett azon gondolkoznia, melyik a jobb és melyik a bal lába.
Felkészülni az Everestre
Ügyvédként nem volt könnyű belevágnia, hisz nem kevés munka mellett kellett az edzésekre időt szakítania. A felkészülés három és fél éve alatt gyakorlatilag az egész életét ennek a célnak rendelte alá. Napi két edzése volt, munka előtt és után, közben pedig a Testnevelési Egyetem szakedzői szakára is beiratkozott, mert úgy érezte, hogy amit ott meg lehet tanulni, azzal túl lehet élni az Everestet.
Nem a hagyományos módszerrel készült, nem mászott meg sok hegyet, inkább a testét készítette fel a kihívásra, és az állóképességét fejlesztette.
Olyan állóképességgel érkeztem oda, mintha egy olimpiai érmes birkózó vagy cselgáncsozó lettem volna.
A mentális felkészülés is nagyon fontos volt számára, szerinte a siker nyolcvan százalékban ezen múlik. Ebben a munkában dr. Lénárt Ágota, az olimpikonok mentáltrénere segítette. Olyan mentális technikákat sajátított el, amelyeket aztán tudott alkalmazni a hegyen, nehéz helyzetekben is, és ennek köszönhetően képes volt jó döntéseket hozni.
Még szinte a felkészülés részeként, afféle próbaként 2015 januárjában megmászta a Kilimandzsárót, hogy kiderüljön, bírja-e a magashegyi viszonyokat. Bírta, és ezzel meg is hódította Afrika legmagasabb csúcsát. Minden a lehető legjobb ütemben haladt. Aztán tíz hónappal az indulás előtt kiderült, hogy asztmája van.
Asztmás roham a világ tetején
„Gyerekkoromban volt asztmám, de azt mondták, kinőttem. Most már tudom, hogy senki sem nőheti ki, én sem, csak alkalmazkodtam hozzá, és normál körülmények között, itt, tengerszint körüli magasságban nem zavar. Az orvosok viszont azt mondták, hogy nagy magasságban, ott, ahol kevés az oxigén, biztos elő fog jönni, és 8000 méter fölött meg fogok fulladni. Akkor el kellett gondolkoznom ezen. Nem akartam hősködni. Egyértelmű lett, hogy oxigénpalackkal fogok mászni.”
2016-ban a Himalájába olyan állapotban érkezett, mint egy sportoló az olimpiára, csúcsformában, „hegyre készen”. „Mindenre fel tudtam készülni, a magasságra, a fizikai és a mentális kihívásokra. Az egyetlen, amire nem tudtam, az volt, hogy milyen egy asztmás roham, mert ilyenem nem volt négyéves korom óta.”
Az első roham 8000 méter felett jött.
Egy-másfél percig tartott, viszont egy örökkévalóságnak tűnt. A pánikhoz nem volt elég oxigén, de ez alkati kérdés is. Világéletemben én voltam a legnyugodtabb, ha baj volt. Ügyvédként ez egy hasznos tulajdonság.
Öröm az ürömben, hogy egyik roham sem érte olyan helyen, ahol összetörhette volna magát. A csúcsról lefelé jövet azonban egyszer elájult, ráadásul később, úgy 7500 méteren kiderült, hogy az oxigénpalackja gyári hibás. „Ha ott jön egy roham, akkor vége mindennek. Akkor már hihetetlenül fáradt és kimerült voltam. Megpróbáltam a lehető legkevésbé terhelni a testem, lassan, háttal, bekötve ereszkedtem lefelé. A felkészülés során arra treníroztam magam, hogy mindig a lehető legjobb döntést hozzam. De van, hogy csak a rosszból választhatunk.”
Tudatosság és kevesebb alvás
Az Everest sikeres mászása után aztán jött a sorozat többi hegye, az Elbrusz Európában, az Aconcagua Dél-Amerikában, a Puncak Jaya Óceániában, a Mount Vinson az Antarktiszon és végül idén a Denali. Neszmélyi Emil ezzel Németh Alexandrát követően második magyarként teljesítette a Seven Summits sorozatot. Hasonló teljesítményt a világon csak pár százan tudhatnak magukénak, akik közül kevesebb mint ötvenen vannak azok, akik az Everestet a nehezebb, északi oldalról mászták meg e sorozat részeként.
Észak-Amerika csúcsán, a Denalin, 6194 méteren (Fotó: magánarchívum)
Neszmélyi Emil nemcsak ügyvéd, hanem sportjogász, és sportvezetőként is tevékenykedett, emellett rendszeresen tart előadásokat és tréningeket is, például az időmenedzsmentről és a kitartásról. „Ha van egy cél, aminek része az is, hogy éljük túl az Everestet, akkor az ember nem hagy ki egyetlen edzést sem. A hegyen nyerni azt jelenti, hogy élve lejövünk. Én élve akartam lejönni.”
A sorozat lezárultával most azon igyekszik, hogy bele tudja sűríteni ezt a rengeteg információt és élményt egyetlen előadásba, bár sokan biztatják, hogy könyvet is kellene írnia. Blogja már régóta van, de azt mondja, arról, hogy a könyvírás jó ötlet lenne, még meg kell győznie egy hozzáértőnek.
Az Everest megmászása után eredetileg csak öt előadásra készült, most már 136-nál jár. Országszerte sok helyre hívják, egy ideje már a Dumaszínházban is fellép. Volt olyan is, hogy 250 ember hallgatta, és a nézők rosszul lettek az elképzelt magaslati hatásoktól, annyira beleélték magukat az előadásba – szinte vele együtt másztak a csúcs felé. Sok visszajelzést kap asztmás betegektől és hozzátartozóiktól is, a teljesítménye erőt ad számukra. Ő erre azt mondja:
„Én egy egyszerű ügyvéd vagyok. A profikat csodáljuk, de a hétköznapi emberekre is szükség van, akik a munkájuk mellett készülnek fel az ilyen kihívásokra, akikkel azonosulni lehet, akikről úgy érezzük: ő egy közülünk, akár mi is lehetnénk.”
