Egészség

Napi 5 liter kólát ivott, 2 tábla csokit és pizzát evett: ez történt vele

Az anyuka igazi függője volt az evésnek, egy idő után már semmi élete nem volt mellette. Majd halálos fenyegetésnek is beillő figyelmeztetést kapott, attól észhez tért, és nekiállt változtatni az életén.

A 42 éves Kelly McCracken, a brit East Yorkshire-ből igazi függője volt az evésnek és az ételnek. Ugyanakkor tavaly márciusban olyan súlyos magasvérnyomás-betegséggel és diabétesszel diagnosztizálták orvosai, hogy közölték vele: ha így folytatja tovább az életvitelét, nem garantálják, hogy megéri 2020-at.

Nagyon úgy tűnik, Kelly igencsak komolyan vette a jóindulatú szakorvosi fenyegetést, és most, 10 hónappal később, és közel 40 kilóval könnyebben elmondása alapján teljesen új embernek érzi magát.

A diéta előtti időszakáról azt mondta, egyáltalán nem volt élete, még a legegyszerűbb napi teendők elvégzése is komoly nehézségeket okozott számára. „Egyszerűen képtelen voltam abbahagyni az evést. Igazi függő lettem. A kaja volt az életem. Egymás után két reggelit is elfogyasztottam, és már mentem is ebédelni. Emellett naponta két családi adagnyi csokoládét is magamba tömtem, mire délután a gyerekeimért mentem az iskolába. Mindeközben naponta 5 liter kóla volt az adagom. És mikor más britek teáznak, én két hatalmas pizzát is megettem vacsorára. Nem volt életem. Nem tudtam felöltözni, így sehova sem tudtam menni” – mesélt szenvedéseiről Kelly.

Már majdnem 130 kiló volt, amikor 2019 márciusában orvosai figyelmeztették. Az után került kórházba, hogy egész héten nagyon gyengének érezte magát, és olyannyira kezdte elveszíteni a látását, hogy már a gyerekeiért sem tudott elmenni az iskolába.

Kelly diétázni kezdett, első körben a gyorséttermi és előre csomagolt, mirelit ételekről szokott le, aztán a rágcsálnivalókról, majd a párja szerzett neki egy tacskót, Franket, akit azóta is naponta kétszer visz sétálni. 

Kelly jelenleg 82 kiló, és a vérnyomása is stabilizálódott, de még 25 kilót szeretne szép fokozatosan leadni.

„Ahogy egyre többet sétáltam, úgy lettem egyre több mindenre képes, azóta például sokkal több időm jut a családomra, az édesanyámra, a bátyámra és természetesen a gyerekekre. Azóta el tudok járni az edzőterembe is, ahol szintén egyre több a sikerélményem. Most azt fontolgatom, hogy nekiállok futni. Olyan, látszólag apró örömöket élek meg, mint például azt, hogy egyedül fel tudok öltözni, meg tudok fürdeni, és sokkal aktívabb a szociális életem. Ez elképesztő. Úgy érzem magam, mint akit kicseréltem. Alig ismerem fel magam, amikor belenézek a tükörbe” – mesélte Kelly az átalakulás hónapjairól, aki minden sorstársát arra biztatja, hogy ők ne halogassanak úgy, mint ő, hanem már ma vágjanak bele a változásba.

(Via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top