A szétválasztott bangladesi ikrek egyikén sürgős műtétet kellett végrehajtani – közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
A fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket (Rukiát és Rabiát) 33 órás maratoni műtéttel választotta szét a Cselekvés alapítvány magyar orvoscsapata 2019. augusztus 1-jén és 2-án.
Az alapítvány közleménye szerint az ikerpár egyik tagján, Rabián kellett sürgős műtétet végrehajtani márciusban, mert a kislány homlokán kiterjedt seb keletkezett. Az ellátása során az implantátum és a környező szövetek rekonstrukciója is megtörtént – írták, hozzátéve: a sikeres műtéti szakaszt követően így remélhetőleg biztonsággal elvégezhető lesz Rabia 2020 nyarára tervezett koponyacsontpótlása.
Kiemelték: a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány 2002 óta tevékenykedik a magyar egészségügyi ellátórendszer minőségének javítása érdekében. Mint írták, a koronavírus-járvány idején 38 kórházi ágy biztosításával és egészségügyi önkéntesek szervezésével segíti a megfertőződött betegek hazai ellátását az alapítvány.