A nemegyszer szemtelenül túlárazva kapható maszkok, kézfertőtlenítők, illetve tartós élelmiszerek piacának fellendülése után új tendencia mutatkozik, mégpedig a kokain látványos áremelkedése. Ez részben azzal állhat összefüggésben, hogy a kijárási korlátozások miatt az utakon és a köztereken a szokásosnál fokozottabban van jelen a rendőrség, ami a dílerek lebukási kockázatát is növeli – írja a brit Ladbible.
A portál szerint az egyik helyi díler azt nyilatkozta, hogy Nagy-Britanniában egy kiló kokain ára 36 fontról egészen 40 fontra emelkedett. A téma szakértője azt is hozzátette, most inkább a marihuána fogy a piacon, tekintettel arra, hogy a járvány miatt otthon ülnek, netflixeznek és közben szívnak az emberek. Szerinte a fű sokkal jobban passzol a nyugodt, otthoni hangulathoz. A klasszikus partydrogként számon tartott kokain iránti kereslet ezzel párhuzamosan visszaesett, miután zárva vannak a klubok és nem rendeznek bulikat.
Mindeközben volt olyan díler is, aki azzal próbálkozott elébe menni a bevétel csökkenésnek, hogy ügyfelei közt elkezdte a teljesen valótlan információt terjeszteni, hogy a kokain a koronavírus hatékony ellenszere. Erről azonban már többször is bebizonyosodott, hogy hatalmas álhírről van szó.