Egészség

Rózsa György még a kertbe is szájmaszkban megy ki

A műsorvezető pontos napi rutint alakított ki magának a karanténhelyzetre.

A Budapestért kampányt indító Rózsa György is hetekkel ezelőtt önkéntes karanténba vonult, csak egészségügyi sétákra és heti egy bevásárlás miatt hagyja el az otthonát. Bár számára is megterhelő, hogy nem ölelheti meg a lányát, Csillát, látja a helyzet pozitív oldalát is. A sok pihenéstől például megszűnni látszanak évek óta tartó vérnyomásproblémái, és sokakkal ellentétben még fogyott is – írja a Bors.

Rózsa György

Fotó: MTVA / Zih Zsolt

„A közelemben van a Hárs-hegy, a Farkas-hegy, és még a Normafához is elmegyek kocsival. Mindig olyan útvonalon indulok, ahol szinte a madár sem jár. Ilyenkor körülbelül másfél órát bolyongok az erdőben, ami olyan jó hatással van rám, hogy a vérnyomásom is csökkent, és 3 és fél kilótól is megszabadultam, aminek nagyon örülök” – árulta el a bulvárlapnak a Kylie Minogue-val egykor románcba keveredett műsorvezető, akinek a márciusi indiai utazása ugrott a járványhelyzet miatt.

Más celebek így élik meg a karantént:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top