nlc.hu
Egészség
15 gyerek kórházban New Yorkban: ismét lecsaphatott a koronavírushoz köthető rejtélyes betegség

15 gyerek kórházban New Yorkban: ismét lecsaphatott a koronavírushoz köthető rejtélyes betegség

Újabban egy koronavírussal összefüggésbe hozott rejtélyes, több szervrendszerre kiterjedő gyulladásos tüneteket okozó betegségről ír a nemzetközi sajtó. A brit esetek után most New Yorkban került 15 gyerek kórházba az említett betegség gyanújával.
Egy koronavírussal összefüggésbe hozható rejtélyes betegség csapott le a gyerekekre

Korábban mi is írtunk már a legújabb, koronavírushoz kötődő új, veszélyes gyermekbetegségről, amelyről egyelőre viszonylag keveset tudnak a szakemberek. A például hasfájással és szívproblémákkal járó, potenciálisan halálos megbetegedés, amely a taxikos sokk egy formája, eddig Nagy-Britanniában ütötte fel a fejét, ám a legújabb egészségügyi figyelmeztetést a New York városi egészségügyi hivatal adta ki hétfőn.

Mint kiderült, az amerikai nagyvárosban 2 és 15 év közötti gyerekek kerültek április 17. és május 1. között kórházba, akiknél az említett betegség előfordulását gyanítják. A kapcsolatot a szindróma és a vírus között már a WHO is vizsgálja.

A New York-i gyerekek állapotáról egyelőre annyit tudni, hogy sokuknak pozitív lett a vírustesztje, és rendelkeznek koronavírus-ellenes antitestekkel. Volt köztük olyan, akinek magas láza volt, másoknál a toxikussok-szindróma fordult elő, vagy a nyirokcsomók duzzanatával járó Kawasaki-betegség tüneteit produkálták. Öt gyereknek volt szüksége mesterséges lélegeztetésre, de szerencsére senki sem halt meg.

(via)

Így hat a koronavírus a gyerekekre: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top