nlc.hu
Egészség
Elment a kóruspróbára, 52 ember fertőzött meg a szuperterjesztő

Elment a kóruspróbára, 52 ember fertőzött meg a szuperterjesztő

Egy templomban gyűltek össze az amerikai kórus tagjai gyakorolni, és egy szuperterjesztő legalább 52 embert megfertőzött a koronavírussal.
kórus kotta

Egy amerikai koronavírus-fertőzött legalább 52 embernek adta át a vírust, miután elment egy templomi kóruspróbára. A betegek közül hárman kórházba kerültük, ketten meghaltak.

Március 10-én egy Washington állambeli templomban gyűltek össze a kóruspróbára. A 122 tagból csak 61 ment el, mivel akkoriban már több ember halálát okozta a Covid-19 az országban, ezért óvatosak voltak.

A járvány miatt hanyagolták a hagyományos köszöntéseket, nem fogtak egymással kezet, de egymástól 15-20 centiméterre ültek, és 2,5 órán át énekeltek közösen. Ezután kisebb csoportokban további 50 percet gyakoroltak.

Az esetet részletes tanulmányban vizsgálta az amerikai járványügyi hivatal (CDC). Kiderült, hogy az 53 fertőzöttből csupán egy ember érzett megfázásszerű tüneteket a próba előtti három napban. Így nagyon valószínű, hogy a megbetegedések egyetlen szuperterjesztőre vezethetők vissza. A résztvevők hamar házi karanténba vonultak, így vélhetően sikerült csökkenteni a további átadásokat.

Az eset rávilágít arra, milyen gyorsan képes terjedni a koronavírus, főként idősebbekből álló csoportokban, ha van közöttük egy szuperterjesztő. Az is bebizonyosodott, hogy a fertőzöttek elkülönítésével megakadályozható, hogy szélesebb körben terjedjen a kórokozó.

(IFLScience via 24.hu)

(Kiemelt kép: illusztráció)

További cikkek a koronavírus terjedéséről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top