Egészség

Négy órával a szülés előtt eszmélt rá az ifjú anya, hogy várandós

Vesekőnek tulajdonította a heves görcsöket a fiatal nő. Aztán pár óra múlva egy újszülöttel néztek egymásra csodálkozva.

Júniusi nap volt, amikor a 23 éves Lizzie Quah erős hasi görcsöktől ezdett szenvedni. Korábban volt már veseköve, joggal gondolta, hogy most is ez a probléma, de hiába vett be fájdalomcsillapítót, csak nem múltak a görcsei.

Végül kórházban kötött ki, ahol pár rutinvizsgálatot elvégeztek rajta, és mit tesz a sors, kiderült, hogy nem vesekő fog távozni a testéből hamarosan, hanem egy gyerek. A balett-tanárként dolgozó nő álmában sem gondolta volna, hogy terhes. Azt hitte, csak felszedett pár kilót, mivel kevésbé figyelt az életmódjára az utóbbi időben, vérzése pedig végig volt, így aztán nem is gyanította, hogy egy apró élet növekszik a testében. Utólag kiderült, hogy a vérzést placenta praevia, vagyis elölfekvő méhlepénye okozta, vagyis Lizzie tulajdonképp veszélyeztetett terhes volt anélkül, hogy tudott volna róla.

Most, csaknem egy évvel később élete legtraumatikusabb élményeként emlékszik vissza a szülésre. Nem is csoda, hiszen, azt sem tudta, hogy állapotos, és azt sem, pontosan hol tart a terhessége, egészséges-e a babája. Ráadásul, mivel már 8 centire ki volt tágulva, amikor kiderült, hogy szülni fog, epidurális érzéstelenítésre esélye sem lehetett. A kínok kínját élve át végül egészséges kislánynak adott életet, aki a Winnie June nevet kapta.

A fiatal nőmost azért osztotta meg a történetét a világgal, hogy támogatást nyújtson minden egészségügyi problémával küzdő anyának, és arra ösztönözze őket, hogy merjenek segítséget kérni.

Forrás: Metro

Sok ilyen történetet hallani.

Derült égből gyermekáldás. (Illusztráció: Unsplash)

Anyák, akik szüléskor tudták meg, hogy várandósak:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top